" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

már
14

A Népszava információi szerint tudta nélkül adtak kábítószert a börtönben a BKV-per egyik vádlottjának. Hagyó Miklós egykori sajtósát fegyelmi eljárással fenyegették, "mert nincsenek jogai". A napilap online a hagyomiklos.com oldalon található jegyzőkönyvre hivatkozva tárja fel az ügy körülményeit.

már
14

A Népszava legutóbbi tudósítását kifogásolta az ügyészség a Hagyó-per csütörtöki tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken. Megírtuk, hogy a per fő vádlottja, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes időszakában a közlekedési cégnél kötött szerződéseket véleményező BKV-főosztályvezető kihallgatásán kiderült, a vád tanúja egyeztette vallomását a BKV mostani kommunikációs vezetőjével.

már
11

Most, hogy egyre gyengébb lábakon áll a vád a BKV-perben, valóban ideje volt, hogy az elsőrendű vádlott Hagyó Miklós – és családtagjai – eddig zárolt vagyonáról döntés szülessen. 2011. december 16-án a Pesti Központi Kerületi Bíróság döntése alapján hét ingatlan-tulajdonrészét, egy gépjárművét, egy üzleti vállalkozásban szereplő tulajdonrészét és az életbiztosítását, lányának két ingatlan-tulajdonrészét, élettársának két ingatlan-tulajdonrészét, és Hagyóval közös vállalkozásukban birtokolt tulajdonrészét, élettársa édesanyjának szintén ugyanebben a vállalkozásban lévő részesedését zárolta.

már
8

A Hagyó-ügy néven elhíresült BKV-per 2012 nyara óta tart. Hagyó Miklós volt főpolgármester helyettest és társait a közlekedési vállalatnál vélt visszaélések miatt idézték bíróság elé. A jelenleg is folyamatban lévő tárgyalások eseményeiről számos sajtóorgánum adja közzé tudósításait, de ebben az ügyben is sok esetben a Magyar Távirati Iroda (MTI) híreit veszi át a média.

Azonban az, aki az MTI információit követi a BKV-perrel kapcsolatban, a tárgyalás lényeges eseményeiről marad le. Az MTI közvetítéseiből ugyanis kimaradt, hogy a legtöbb vádlottat a nyomozás során megfenyegették, rendőri nyomásra vallottak társaik ellen, minek okán nem tartják fent korábbi terhelő vallomásaikat. Kifolyólag az MTI arról sem tudósított, hogy Balogh Zsolt, volt megbízott BKV vezérigazgató is visszavonta a BKV-per alapját képző minden korábbi vallomását.

már
7

Dezslik Magdolna, a Hagyó-éra szerződéseit véleményező BKV-főosztályvezető kihallgatásán kiderült, hogy a vád tanúja egyeztette vallomását a közlekedési cég mostani kommunikációs vezetőjével. A Kocsis István irányítása idején tett feljelentéseket alátámasztó szakvélemények írója elismerte, hogy sem releváns tapasztalattal, sem diplomával nem rendelkezett, amikor a szerződéseket vizsgálta. Hagyó cukorkát adott neki a tárgyaláson, amit az ügyészség kifogásolt.

már
6

Kínos kérdésekre kellett válaszolnia Székelyné Pásztor Erzsébetnek, a BKV jelenlegi, társasági kapcsolatokért felelős igazgatójának a Hagyó-per tegnapi tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken. A vádlottak azt próbálták bizonyítani a volt kollégájuknak szegezett kérdéseikkel, hogy az ellenük folytatott hadjárat mögött Kocsis István korábbi BKV-vezér állt.

már
5

Kocsis István, volt BKV-vezérigazgató szerepével kapcsolatban tettek fel kérdéseket a BKV-per vádlottjai a közlekedési cég jelenlegi kommunikációs vezetőjének. A Kocsissal régi munkakapcsolatban álló Székelyné Pásztor Erzsébet válaszaiból kiderült, a feljelentéseket megalapozó belső vizsgálatok komolytalanok voltak, és a Hagyóék idején sem volt szükségtelen a BKV kommunikációja, ahogy azt a vádirat állítja.

feb
28

A vádirat újabb módosítására reagáltak a vádlottak a Hagyó-per csütörtöki tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken. Az ügyészség már többször hozzányúlt a gyenge lábakon álló vádhoz, amit az eljárás során Hagyóék "politikai pamfletnek" neveztek. Ezúttal több helyen puhították az irományt, és már nem szükségtelen szerződéskötésre adott "utasításokról", hanem "kívánságokról" írnak.

feb
26

Egy vallomást visszatartott, egyet pedig megváltoztatott az ügyészség a BKV-per iratai közül - derült ki a Hagyó-per keddi tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken. A vád a tárgyaláson - a védelem és a bíróság korábbi felhívására - becsatolt két, korábban visszatartott jegyzőkönyvet. A jegyzőkönyvek Hagyó egykori sajtósának, a nyomozati vallomásait tartalmazzák 2010. február harmadik és kilencedik napjáról.

feb
22

2011. február 23.-án hagyhatta el a Fővárosi Büntetésvégrehajtási Intézetet Hagyó Miklós, Budapest korábbi főpolgármester-helyettese, miután kilenc hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Persze nem emlékeznénk meg csak úgy egy ilyen évfordulóról, ha nem adna aktualitást a dolognak, hogy a mai napig tart a per, amelyben a vád egyre gyengébb lábakon áll.

feb
20

Három esztendeje, február másodikán mondott le képviselőjelölti pozícióiról Hagyó Miklós, Budapest főpolgármester-helyettese. Bejelentette, hogy sem egyéniben, sem az MSZP fővárosi listáján nem indul képviselői mandátumért, ezzel is nyilvánvalóvá téve, hogy nem kíván mentelmi jog mögé bújni a BKV körül kialakult ügyekben. Ugyanakkor, mint mondta, képviselői esküjéhez mindvégig hű maradt, de nem szeretné terhelni személyével a baloldali közösséget. Ezzel egy időben lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról is.

Hagyó akkor úgy vélekedett, hogy ilyen mértékű lejárató kampány, mint ami akkor ellene zajlott, még soha politikus ellen nem volt. Reményét fejezte ki, hogy az idő „minden körülmények között őt fogja igazolni”, és idézte Kósáné Kovács Magda legendássá vált mondatát: „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani”. Azóta a Hagyó Miklós elleni vádak egyike a nyomozati szakaszban megdőlt, egy másikban jogerősen neki adtak igazat, a harmadikban pedig egymás után vonják vissza korábbi terhelő vallomásaikat a tanúk – úgy tűnik tehát, hogy az idő valóban őt igazolhatja.

feb
11

A 2010-es választási kampány hajrájában azzal sokkolt a jobbos média, hogy Hagyó Miklós vagyonkimentésbe kezdett, amiért rokonainak ajándékozta politikai pályája kezdete előtt szerzett egyes vagyontárgyait. A hisztéria közepette egy ideig a bíróságok is osztották ezt, aztán végül a vagyonelemek többsége kikerült a zár alá vétel alól, mert kiderült azok megszerzésének eredete.

feb
7

A Fidesz pártigazgatója, ahelyett, hogy boldogan ülne az érdemei elismeréseként kapott Fradi-elnöki székben, nyilatkozgat össze-vissza. Most például az Éhségmenetet nevezte rendkívül szellemesen hataloméhség-menetnek. Mert szerinte szocialista kampányfogás.

Én nem így látom.

feb
6

Hagyó Miklós egykori szocialista politikus ellen kilenc hónapon keresztül tartó előzetes letartóztatása idején alaptalanul vádat emeltek magánokirat-hamisítás miatt, majd hónapokkal később jogerősen felmentették. Az ügyészség azt a prekoncepcióját akarta tényekkel alátámasztani, hogy Hagyó az ügyvédje segítségével "jogi képviselőnek álcázta" élettársát, hogy így extra találkozási lehetőséget biztosítson kettejüknek az előzetes letartóztatás ideje alatt.  Érvelésük viszont az első fokon eljáró bíró, Németh Leona előtt, - aki törvényesen alkalmazta a vonatkozó jogszabályokat, és tisztességesen folytatta le a bizonyítási eljárást -, megdőlt.

 

Magánokirat-hamisítás miatt Hagyó Miklós és társai ellen indult eljárás jogi összefoglalója megtekinthető a www.hagyomiklos.com című weblapon vagy ide kattintva.


Az üggyel kapcsolatos bejegyzéseink:


A politika nem minden esetben szólhat bele az igazságszolgáltatásba…

 
Nem volt jogos a vád
 

Kutron Katalin tudta, hogy alaptalanul tiltja meg az érintkezést Hagyó és egykori élettársa között

 

jan
27

Még a BRFK is igényt tartott a közlekedési vállalat "felesleges" ajándékcsomagjaira, holott a Hagyó-ügyként elhíresült BKV-per vádirata szerint bűncselekménynek minősülnek a BKV ajándéktárgyakra fordított kiadásai.

jan
22

A BKV-büntetőper vádlottai meghallgatásának végeztével a vádhatóság tett észrevételeket a Kecskeméti Törvényszéken. Homonnai János ügyész elsősorban a zsidózás és H. Éva vádlott begyógyszerezése miatt védekezett hosszan, noha ezen vádak nem nekik, hanem a börtönőröknek szóltak.

Emlékezetes, bírósági vallomásában a per elsőrendű vádlottja, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes korábbi sajtósa úgy számolt be előzetes letartóztatása körülményeiről: "öntötték a szemetet a zárka közepére, (...) hogy takaríts zsidó".

jan
21

Bár az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette a bírósági ügyek áthelyezhetőségét lehetővé tevő törvényt, a kormánypárti kétharmad beleírta azt az alaptörvény rendelkezései közé. Ezt is megsemmisítette az alkotmánybíróság, igaz, immár nem érdemben vizsgálta a szabályozást, hanem formai okokból ítélte alkotmányellenesnek, hogy átmeneti rendelkezésnek neveznek végleges szabályokat. Ennek ellenére Kecskeméten marad a BKV-ügy – egyelőre.

jan
18

H. Éva vádlottnak, Hagyó Miklós egykori sajtósának vallomástételével folytatódott a BKV-per tárgyalása csütörtökön, a Kecskeméti Törvényszéken. H. Éva tagadta bűnösségét minden vádpontban. H. Évát több, az ügyészség szerint szükségtelen BKV-s szerződés megkötésére való utasítás adásával vádolják, ill. a vádirat szerint a sajtós valós munkavégzés nélkül vette fel fizetését.

A tárgyaláson H. Éva hosszan sorolta, hogy miért képtelenség az ellene felhozott vád. Egyebek mellett olyan időpontokat jelöltek meg több esetben, amikor H. Éva még együtt sem dolgozott Hagyó Miklóssal, illetve az ügyészség szerint olyan embereknek adott utasításokat Hagyó nevében, akik nála jóval régebb óta ismerték a politikust.

jan
17

A BKV-per Budapestre történő áthelyezését kezdeményezte a csütörtöki tárgyaláson Bárándy Péter védő, egykori igazságügyi miniszter a Kecskeméti Törvényszéken. Az indítványt Hadnagy Ibolya bírónő elutasította. Bárándy indítványában, amelyet H. Éva vádlott védelmét ellátva tett, arra hivatkozik, hogy az Alkotmánybíróság (AB) december végén visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az alaptörvény átmeneti rendelkezéseit.

jan
16

Két vádlott meghallgatásával folytatódott a BKV-per tárgyalása a Kecskeméti Törvényszéken. H. Iván, Hagyó egykori ügyvédje és B. Tünde, egy szerződő cég ügyvezetője is tagadta bűnösségét.

jan
14

Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott igazgatója, a Hagyó-ügy koronatanúja és egyben egyik vádlottja, a sokat emlegetett Nokia-dobozos sztori kitálalója 2011. november 18-án – határozott idejű, fél évre szóló szerződéssel ugyan, de - a PK Busrent Kft. ügyvezetője lett.  

Egy közlekedési cég vezetője, mégpedig a jobboldali vezetésű Pécsett. Miért hangsúlyozzuk, hogy jobboldali? Mert valószínűsíthető, hogy Balogh az állást az ügyvédje, Dr. Szabó Iván közbenjárására kapta, akiről tudvalevő, hogy rengeteg szállal kötődik mind a Fideszhez, mind a KDNP-hez.

jan
14

Befogadta a BKV-büntetőper vádlottjainak panaszát a strasbourgi bíróság és az Alkotmánybíróság (Ab) is - derült ki a hagyomiklos.com-on nyilvánosságra hozott dokumentumokból.

A vádlottak védői azért fordultak az Emberi Jogok Európai Bíróságához, és a taláros testülethez, mert az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, Handó Tünde a per tárgyalására a főváros helyett a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki. A védők beadványa szerint alkotmányos alapjogok sérültek az ügy áthelyezésekor.

jan
12

Hajdu László, Budapest 15. kerületének egykori szocialista polgármestere a 2010. évi önkormányzati választások idején különböző sajtóorgánumokban tett nyilatkozataiban többször érintette Hagyó Miklós személyét és vele szemben olyan kijelentéseket tett, amelyek sértették személyiségi jogait.

2010 szeptemberében Hagyó feljelentést tett Hajdu ellen aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva folytatólagosan elkövetett rágalmazás vétsége miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az ügy végére pénteken került pont.

jan
6

jan
5

A nyomozási bírából alkotmánybírává előléptetett Szívós Mária minden a demokrácia és a jogállamiság szempontjából fontos alkotmánybírósági döntéshez különvéleményt fűz, amelyben kifejti miért is nem ért egyet az adott határozattal. Most épp a védhetetlen választási regisztrációt védelmezte a BKV-ügy vádlottjait rendre börtönbe küldő Szívós.

Szívós Mária korábbi nyomozási bírót máig nem cáfolt hírek szerint részben azért léptették elő alkotmánybírává, mert a Fidesz szempontjából kiemelt jelentőségű BKV-ügyben rendre megmásította az elsőfokú, szabadlábra helyező végzéseket, vagy éppen jóváhagyta az előzetes fogvatartások meghosszabbítását.