Durva részletek igazolódtak be az egykori Magyar Nemzet működéséről. Pethő Tibor a napilap történetéről szóló könyvében arról számol be, hogy 2010 és 2015 között rendszeresek voltak az újság szerkesztőségében a fideszes eligazítások. Ez alapján elég valószínű, hogy Balogh Zsolt nokiás dobozos…
A nokiás doboz interjú is fideszes utasításra jelent meg a Magyar Nemzetben?
Dr. Kádár András perbeszédének harmadik része - A C. C. Soft vád
Részletek Dr. Kádár András, Hagyó Miklós ügyvédje perbeszédéből. Az I/14-es vádpontot, azaz a C. C. Soft Kft. ügyét szedi darabokba az ügyvéd úr. Ez volt az a vádpont, amelyben elítélték a volt főpolgármester-helyettest első fokon Kecskeméten. Elhangzott a Szegedi Ítélőtáblán a másodfokú tárgyalás…
Jobban jártak volna, ha “kischmittelik” az előző anyagokból a neveket, de inkább elindultak a Grimm fivérek által kitaposott ösvényen, és kitaláltak karaktereket. Végül is Balogh Árpád ellen nem nyomoztak soha, nosza lássuk, ő mit tud mondani, ki-kinek adott nokiás dobozban dellát? Tényleg nem értem…
Molnár Gyula és a világ legszubjektívabb vádja
Simicska pénze nem kell, de ami a fejében van, az igen – mondta Molnár Gyula a Mandinernek adott interjúban Simicska Lajosra utalva..A felütés nyilván nem véletlen, a napokban adott hírt a Népszabadság arról, hogy a nemzet első Lajosa nem lát fantáziát senkiben a baloldalon, így maradt a Jobbik…
BKV-per 2015 - összefoglaló az elsőfokú ítélet elé
Alig egy hónapja vált semmivé a BKV-per emblematikus, nokiás dobozos vádpontja. Most pedig valószínűleg felmentik azt a vádlottat is, akivel az egész BKV-ügy kirobbant. Majdnem hat év telt el az ügy kezdete óta, mire az ügyészség kezdeményezte a végkielégítési-botrányról…
Öt évvel a nyomozások megkezdése után újra ,és újra és újra átnéz a bíróság olyan emaileket, amelyeket a nyomozás alatt már minimum látnia kellett a rendőröknek, ügyészeknek. Nyilván ahhoz, hogy egy ütőképes vádiratot tudjanak összerakni. 1914. szeptember 9-én, a…
Már 5 éve - ötödik rész: "Nokiás doboz", avagy a legsikeresebb médiakampány
"Már 5 éve” sorozatunk ötödik részében nézzük meg, hogy a 2010-es "Nokia-dobozban adtam át pénzt Hagyónak…" című cikk hogyan indította el a legsikeresebb médiakampányt. Ahhoz ugyanis kétség sem fér, hogy a hazugságokra épülő Balogh Zsolt interjú és az utána…
Handó Tünde már bizonyította elfogultságát
Pofátlan dolognak tartjuk, hogy Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke egy olyan bírói etikai kódex kiadására büszke, amelyet ő maga nem tart be. Különösen az elfogulatlanságra vonatkozó “parancsolatot”. “Kis tízparancsolatnak” nevezte Handó a…
Bugylibicska, zsíroskenyér, lilahagyma..kezdődődött a Fidesz sajtóosztályán a reggeli...Így aztán ne csodálkozzunk, hogy a délelőtti munka eredménye egy messziről is jól felismerhető “illatú” kérődzés. Íme: A Fidesz megdöbbentőnek tartja, hogy sajtóhírek - itt…
Exitus acta probat
"Mindazok, akik ezekben az ügyekben, pontosabban a legkiemeltebb ügyben, mondjuk a BKV-val kapcsolatos nyomozásokban eljártak, azok 2010 után zsíros fővárosi állásokat kaptak.” “Budapesten a Fidesz-kormány és a Tarlós István főpolgármester által vezetett önkormányzat 2010…
A közelmúltban a Galamus-csoport jóvoltából egy olyan tanulmány látott napvilágot, amely igen kimerítően, tudományos jelleggel dolgozza fel a Hagyó-ügy, vagyis a BKV-per jogi problémáit és az eljárás ellentmondásait. Blogunk felületén a hosszú, majd 90 ezer karakteres dolgozat…
A nokiás doboz legendája és a valóság - a hatodik: így születnek a mesék
A közelmúltban a Galamus-csoport jóvoltából egy olyan tanulmány látott napvilágot, amely igen kimerítően, tudományos jelleggel dolgozza fel a Hagyó-ügy, vagyis a BKV-per jogi problémáit és az eljárás ellentmondásait. Blogunk felületén a hosszú, majd 90 ezer karakteres dolgozat…
A közelmúltban a Galamus-csoport jóvoltából egy olyan tanulmány látott napvilágot, amely igen kimerítően, tudományos jelleggel dolgozza fel a Hagyó-ügy, vagyis a BKV-per jogi problémáit és az eljárás ellentmondásait. Blogunk felületén a hosszú, majd 90 ezer karakteres dolgozat legfontosabb…
A közelmúltban a Galamus-csoport jóvoltából egy olyan tanulmány látott napvilágot, amely igen kimerítően, tudományos jelleggel dolgozza fel a Hagyó-ügy, vagyis a BKV-per jogi problémáit és az eljárás ellentmondásait. Blogunk felületén a hosszú, majd 90 ezer karakteres dolgozat…
A nokiás doboz legendája és a valóság - Első felvonás
A közelmúltban a Galamus-csoport jóvoltából egy olyan tanulmány látott napvilágot, amely igen kimerítően, tudományos jelleggel dolgozza fel a Hagyó-ügy, vagyis a BKV-per jogi problémáit és az eljárás ellentmondásait. Blogunk felületén a hosszú, majd 90 ezer karakteres…
Feltárták a nokiás doboz tucatnyi ellentmondását
"A nokiás doboz legendája és a valóság" címmel jelent meg egy újabb tanulmány a BKV-ügyről. Közel 90 ezer karakteres dolgozatában a szerző a Hagyó-ügy jogi problémáit és az eljárás ellentmondásait dolgozza fel: A tanulmány célja nem az igazságtétel, nem a védelem…
Négy év eltelt
Relatív, hogy hosszú időnek számít-e ennyi idő egy ember életében. Ennyi idő kell a középiskola elvégzéséhez vagy egy főiskolai diplomához. Ennyi idő alatt megtanul járni és beszélni egy gyerek, de még a legnagyobb szerelmek is kihűlhetnek 4 esztendő alatt. Politikai…
Elolvadtak a milliárdos maffiavádak - Figyelő cikk
A 2010-es kormányváltást követően tett feljelentések zömében a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a büntetőeljárást. Meglehet, most elölről kell kezdeni a tárgyalásokat a nemzetközi egyezmények miatt. A "maffiavádat" a bíróság számos esetben nem találta…
Az időzítés nagymesterei
Nejlonszatyor? Nokia-doboz? Úgy néz ki, hogy a március eleje valami varázslatos dátum a Fideszhez közel álló médiumok világában. Persze nem minden évben hoz ki szenzációsnak tartott anyagokat a Magyar Nemzet-Hír Tv tandem, vagy most már a narancsudvarhoz tartozó, egykoron szép…
Mi marad a végén? - Magyar Narancs cikk
Bár a CÖF bohócos plakátján Hagyó Miklós nyilván a szocialista gonosztevő jelképe, bűnösségét bíróság nem mondta ki, sőt nincs is ma bíróság, amely tárgyalná a perét. A rendőrség által bűncselekménygyanúsnak ítélt több BKV-szerződés is kikerült a vádiratból, és…
Nyomon követhető a sajtószabadság süllyedése
Tovább süllyed lefelé a magyar sajtószabadság. Ez nem meglepetés azok számára, akik figyelemmel kísérik a BKV-ügyet, hiszen a közmédia elfogultsága a perel kapcsolatban jól nyomon követhető. Nem csoda hát, hogy az RSF nemzetközi újságíró jogvédő szervezet, a tavalyi 40.…
A 2010 elején megjelent sajtóhírek fényében, - főleg miután Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója nyilatkozatturnéba kezdett, s ennek köszönhetően a BKV-ügy Hagyó-üggyé avanzsált -, Hagyó tudhatta, hogy előbb-utóbb büntetőeljárás alá fogják vonni. A…
Kézcsók Semjéntől, avagy volt mit megköszönni Szívós Máriának...
Szívós Máriát, a Fővárosi Bíróság egykori tanácselnökét máig nem cáfolt hírek szerint részben azért léptették elő alkotmánybíróvá, mert a Fidesz szempontjából kiemelt jelentőségű BKV-ügyben rendre megmásította az elsőfokú, szabadlábra helyező végzéseket, vagy…
Rendőri fenyegetések és megalázó körülmények a BKV-ügyben - 1. rész
„Nem vagyok hős. Nem akartam mást, csak hazamenni.” "koncepciós, súlyosan törvénysértő eljárás zajlik, ami kizárólag politikai, emberi, és anyagi ellehetetlenítését szolgálja" "élet-halál között voltam és a rendőrök azt mondták, csak úgy engednek ki, ha…
Megkülönböztetett figyelem
Nem tudta előtte, hogy milyen egy rendőrségi kihallgatás. Pontosítsunk: nem tudta, milyen általában. Mert nyilván nem mindenkit hallgat meg egyszerre három magas rangú tiszt. Csakhogy a hölgy a volt főpolgármester-helyettes kedvese volt. Van az úgy, hogy három rendőr jön ki…