Jobban jártak volna, ha “kischmittelik” az előző anyagokból a neveket, de inkább elindultak a Grimm fivérek által kitaposott ösvényen, és kitaláltak karaktereket. Végül is Balogh Árpád ellen nem nyomoztak soha, nosza lássuk, ő mit tud mondani, ki-kinek adott nokiás dobozban dellát? Tényleg nem értem…
Ködbe vész
Hat évvel az első letartóztatások után, 2016 januárjában elsőfokú ítélt született a BKV-perben Kecskeméten. Sokan, sokféleképpen értelmezték a bíróság nem jogerős döntését. A vörösiszap-perrel egyidőben született döntésre reagálva a csepeli rezsirambótól az OBH elnökéig mindenki megszólalt.…
Éjjeli üzenet
Éjjel küld e-mailben utasítást munkatársainak Handó Tünde másnap reggeli teljesítésre - írta Kondor Katalin az OBH (Országos Bírósági Hivatal) elnökéről nemrég a Kapu című folyóiratban. Vajon ezt az “éjszakai e-mail”-módszert alkalmazta akkor is Handó, mikor példa…
Strasbourgé a végső szó - Galamus-csoport 3. rész
2010-es hatalomra jutása után a Fidesz szisztematikusan bontotta le a fékek és ellensúlyok rendszerét. Kasztrálta az Alkotmánybíróságot, majd saját delegáltjaival töltötte fel a mindenkori kormány legjelentősebb ellensúlyaként számon tartott testületet. Kilenc évre biztosan…
Strasbourgé a végső szó - Galamus-csoport 2. rész
2010-es hatalomra jutása után a Fidesz szisztematikusan bontotta le a fékek és ellensúlyok rendszerét. Kasztrálta az Alkotmánybíróságot, majd saját delegáltjaival töltötte fel a mindenkori kormány legjelentősebb ellensúlyaként számon tartott testületet. A Galamus-csoport…
Strasbourgé a végső szó - Galamus-csoport 1.rész
2010-es hatalomra jutása után a Fidesz szisztematikusan bontotta le a fékek és ellensúlyok rendszerét. Kasztrálta az Alkotmánybíróságot, majd saját delegáltjaival töltötte fel a mindenkori kormány legjelentősebb ellensúlyaként számon tartott testületet. Kilenc évre biztosan…
2014. szeptember 24-én 3 új alkotmánybírót választott meg az országgyűlés. A döntés értelmében Sulyok Tamás és Varga Zs. András már szeptember 27-től, míg Czine Ágnes november 15-től lesz az Ab tagja. A kormánypártok ezúttal sem bízták a véletlenre, hogy ki kerüljön…
Jobb kézzel bal váll fölött
Hoppál pontosan tudta, hogy szinte bármit állíthat: az “oszt jó napot” elv alapján jobb kézzel bal váll fölött hajítják a feledés homályába az ilyen buktákat. Számolja valaki? Ugyan már.. “Egy tényfeltáró cikk kapcsán kiderült, hogy ez az amerikai spekuláns kör…
Back to the future
Blogunk olvasóit nyilván nem lepte meg a dolog. A Népszabadság is előre megjósolta. Igazuk lett. Miként Sukoró, úgy a BKV-per is az eredeti helyszínen folytatódik tovább: irány vissza Kecskemétre! Hiába meszelte el az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal azt a…
Handó hantái
Minden faja emberek! Az élet szép, a bíróságok működnek, és Handó Tünde mögött - nem mintha szükség lett volna rá oly nagyon, hiszen ez a betonozás a gránitnál is keményebb - maradt a kétharmad. Na jó, több komolyságot! Túl vagyunk a választási kampány…
MaNcs - Mi marad a végén?
Bár a CÖF bohócos plakátján Hagyó Miklós nyilván a szocialista gonosztevő jelképe, bűnösségét bíróság nem mondta ki, sőt nincs is ma bíróság, amely tárgyalná a perét. A rendőrség által bűncselekménygyanúsnak ítélt több BKV-szerződés is kikerült a vádiratból, és…
Viszlát gyors ügylefolyás!
Most már szinte biztos: Elölről kell kezdeni a BKV-pert. A kiemelt büntetőügyek ugyanis maximum három hónapig állhatnak, ez az idő pedig lejárt, miközben ide-oda pingpongoztak a bíróságok. De már nem számít, hova kerülnek a perek, mindenképp újra kell őket kezdeni: végtelen…
Az OBH elnöke a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény alapján „az eredeti beosztásukból eredő ítélkezési tevékenységük megtartása mellett” ez év március elsejétől 2015. június 30-ig a Fővárosi Ítélőtáblára rendelte a Debreceni Ítélőtábla…
Tünde trükkjei
Handó Tünde egy újabb trükkel csakazértis szembeköpte az Alkotmánybíróságot. Szájer József fideszes EP képviselő feleségeként és az Orbán család házi barátjaként ismert OBH elnök a Fidesz szellemiségéhez hűen nem felhagy a törvénysértő dolgokkal, hanem a törvényt…
Négy év eltelt
Relatív, hogy hosszú időnek számít-e ennyi idő egy ember életében. Ennyi idő kell a középiskola elvégzéséhez vagy egy főiskolai diplomához. Ennyi idő alatt megtanul járni és beszélni egy gyerek, de még a legnagyobb szerelmek is kihűlhetnek 4 esztendő alatt. Politikai…
Elolvadtak a milliárdos maffiavádak - Figyelő cikk
A 2010-es kormányváltást követően tett feljelentések zömében a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a büntetőeljárást. Meglehet, most elölről kell kezdeni a tárgyalásokat a nemzetközi egyezmények miatt. A "maffiavádat" a bíróság számos esetben nem találta…
Mi marad a végén? - Magyar Narancs cikk
Bár a CÖF bohócos plakátján Hagyó Miklós nyilván a szocialista gonosztevő jelképe, bűnösségét bíróság nem mondta ki, sőt nincs is ma bíróság, amely tárgyalná a perét. A rendőrség által bűncselekménygyanúsnak ítélt több BKV-szerződés is kikerült a vádiratból, és…
Erőltetett elszámolás
Nem sikerült elmarasztalni eddig senkit a 13 nagyon “piszkos ügyben”. A 444 összeállítása szerint ezek közül kettőben - a BKV-per, illetve Sukoró kapcsán azért nem kapkodnak a perek után a bíróságok, mert nem szívesen hoznának enyhe, vagy felmentő ítéleteket. Pedig a…
Újratöltve
Nos, akkor tisztázzunk itt néhány apróbb tévedést. Amit ugyan már százszor elmondtunk, leírtunk, de úgy látszik a Fidesznél nem csak a matematikával, vagy magával a tízes számrendszer alkalmazásával vannak súlyos gondok. Mert volt nyolc évük, hogy bizonyítsanak - írja…
Legyünk türelmesek
Ahogy közeledünk a választásokhoz, egyre keményebb, és egyre egyszerűbb üzeneteket hallunk a politikusoktól. Vagy elkötelezett civilektől, bár ez így a kampányüzemmódba kapcsolt országban szinte mindegy is. Olyannyira, hogy ha meglátjuk a magukat civilnek tartó, békemenetelő,…
Egy plakát margójára
Áder János szombaton letisztázta azt, amit eddig nagyjából mindenki sejtett. Április 6-án választ az ország. Lehet hogy véletlen, lehet hogy nem, de szombat reggelre új plakátok jelentek meg a köztereken. Két exminiszterelnök, egy miniszterelnök-jelölt, egy bohóc meg egy volt…
A rendszer kiépült
S bár elvéreztek Strasbourg meg a Velencei Bizottság erődjének kereszttüzében, mint a könnyűlovasság Balaklavánál, de azért az Alkotmánybíróságot feltöltötték, az OBH és az ügyészség élén megbízható emberek vannak bebetonozva. Be kell vallanom a kedves…
Fővárosi Törvényszék: ott fejezzék be, ahol elkezdték! - Népszava cikk
Annak a bíróságnak kell lefolytatnia és befejeznie a büntetőeljárást, ahol a tárgyalást eredetileg megkezdték, függetlenül attól, hogy az ügyáthelyezés miatt eljáró törvényszékek megállapították az illetékességük hiányát - közölte a Fővárosi Törvényszék a…
Orbán törvénygyára a BKV-per miatt indult be
Bár az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette a bírósági ügyek áthelyezhetőségét lehetővé tevő törvényt, a kormánypárti kétharmad beleírta azt az alaptörvény rendelkezései közé. Ezt is megsemmisítette az alkotmánybíróság, igaz, immár nem…
Kézcsók Semjéntől, avagy volt mit megköszönni Szívós Máriának...
Szívós Máriát, a Fővárosi Bíróság egykori tanácselnökét máig nem cáfolt hírek szerint részben azért léptették elő alkotmánybíróvá, mert a Fidesz szempontjából kiemelt jelentőségű BKV-ügyben rendre megmásította az elsőfokú, szabadlábra helyező végzéseket, vagy…