Jobban jártak volna, ha “kischmittelik” az előző anyagokból a neveket, de inkább elindultak a Grimm fivérek által kitaposott ösvényen, és kitaláltak karaktereket. Végül is Balogh Árpád ellen nem nyomoztak soha, nosza lássuk, ő mit tud mondani, ki-kinek adott nokiás dobozban dellát? Tényleg nem értem…
Alaptalan eltiltás
Kutron Katalin tudta, hogy alaptalanul tiltja meg az érintkezést Hagyó Miklós és egykori élettársa között. Miért tette ezt? Amint arról már korábban is beszámoltunk Hagyó Miklóst előzetes letartóztatása alatt újabb, a „börtönben elkövetett” bűncselekménnyel vádolták…
BKV-per: közösségi oldalon nyomozott az ügyészség
Kapcsolatot fedezett fel az ügyészség a BKV-per egyik tanúja illetve vádlottja között az egyik népszerű közösségi oldalon, de mivel az érintettek nem tagadták szakmai kapcsolatukat, a leleplezés "értelmetlennek" bizonyult. A Kecskeméti Törvényszéken az elsőrendű vádlott…
Látogathatta Hagyó Miklóst jogi képviselőként az élettársa - Index-Videó, 2012.01.16.
Hagyó Miklós egykori szocialista politikus ellen kilenc hónapon keresztül tartó előzetes letartóztatása idején alaptalanul vádat emeltek magánokirat-hamisítás miatt, majd hónapokkal később jogerősen felmentették. Az ügyészség azt a prekoncepcióját akarta tényekkel…
Antal Attila nyomozati szakban tett vallomásainak ismertetésével folytatódott kedden a BKV-per tárgyalása a Kecskeméti Törvényszéken. Ezeket a vallomásokat vonta vissza Antal korábban arra hivatkozva, hogy azokat a nyomozók fenyegetésének a hatására tette. Ezekben a vallomásokban…
Antal Attila: "Hagyó nem utasított semmire" - Népszava összeállítás
Újabb vádpont látszik megdőlni a Hagyó Miklós és társai ellen ma folytatódó tárgyaláson. Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója folytatta vallomásának felolvasását a Kecskeméti Törvényszéken, ahol elmondta: a vád állításával ellentétben Hagyó Miklós nem utasította a…
A politika nem minden esetben szólhat bele az igazságszolgáltatásba…- Az Egyenlítő TV összefoglalója
Hagyó Miklós egykori szocialista politikus ellen kilenc hónapon keresztül tartó előzetes letartóztatása idején alaptalanul vádat emeltek magánokirat-hamisítás miatt, majd hónapokkal később jogerősen felmentették. Az ügyészség azt a prekoncepcióját akarta tényekkel…
Kutron Katalin tudta, hogy alaptalanul tiltja meg az érintkezést Hagyó és egykori élettársa között
Amint arról már korábban is beszámoltunk Hagyó Miklóst előzetes letartóztatása alatt újabb, a „börtönben elkövetett” bűncselekménnyel vádolták meg. Akkori élettársát bízta meg ugyanis jogi képviseletével, a vád szerint azért, hogy kötetlenebb körülmények között…