Orbán Viktor jó barátja, Handó Tünde sorozatosan megsértette a törvényt. Ezt már nem csak mi állítjuk, hanem az Országos Bírósági Hivatal elnökét ellenőrző testület is.
Korábban is rengeteg kritikát kapott a törvénysértő OBH elnök
Kényszervallatásra készülnek a Soros-alapítvány munkatársai
Sosem lehet tudni meddig megy el a hatalom, és ezzel Soros György szervezetének szakemberei is tisztában vannak.
Mintha tudathasadása lenne Gyurcsánynak: újra nokiás dobozokat emleget
A volt miniszterelnök szerint ez az "elszámoltatási ügy" alatta indult. Nos, megmutatjuk közelebbről, mire is olyan büszke Gyurcsány. A BKV-ügy lefolyása és elért "eredményei" is inkább szégyenkezésre adnának okot.
Czeglédyt is kényszervallatással próbálták rávenni, hogy Gyurcsány ellen valljon
Czeglédy Csabát kényszervallatás során hivatalos személyek próbálták meg rávenni arra, hogy előzetes letartóztatása alatt Gyurcsány Ferencre valljon – ezt az Egyenesen című műsorban mondta az előzetesből frissen szabadult politikus.
730 milliót költ szükségtelen segélyhívó oszlopokra a főváros
A BKV-per tárgyalásán az ügyészek előszeretettel használják a "felesleges" és "túláraztott" jelzőket a százezres szerződések esetében. Minek neveznék akkor azt, hogy a BKK jelenleg 730 millióért telepít olyan segélyhívó oszlopokat, amire valójában nincs szükség.
Ezoterikus tetoválással reklámozza magát az OBH a Szigeten
Ezzel lényegében felvállalják, hogy az OBH működése nem a ráción és a jogon alapszik, hanem az ezotérián és a jósláson. Ráadásul a bíróság ismét önellentmondásba keveredett azzal, hogy reklámajándékokra költ.
Handó hivatalában mindenkinek elment az esze?
Az MSZP legújabb pártelnökének, Molnár Gyulának átfogó portréja jelent meg nemrég az Átlátszón. A cikkben megemlítették azt is, hogy az akkor még Újbuda polgármestereként tevékenykedő Molnár Gyula a kezdetektől kapcsolatban áll Pető Györggyel, a BKV-ügy kulcsfigurájával.
De mi köti össze az MSZP új…
A BKK két éven át félmilliárd forintot fog költeni marketingre. Ennyiért vásároltak ugyanis hirdetési felületeket, hogy a vállalat megismertesse az utasokkal az elektronikus jegyrendszer használatát - írta meg a Magyar Idők.
A mi kérdésünk ezek után csak annyi, hogy vajon a Fidesz…
Még Handó sem tudott a Fidesz elvárásainak megfelelő bírát találni
Jól felbőszítette a Fideszt, hogy a nincs bűnös a vörösiszap-katasztrófánál, illetve Hagyó Miklós is csak felfüggesztettet kapott. Úgy tűnik még Orbán Viktor jó barátja, Handó Tünde OBH (Országos Bírósági Hivatal) elnök sem tudott olyan bíróságot választani, ami megfelel a Fidesz elvárásainak.…
Demszky Gábor csak egy akaratlan báb volt? - VIDEÓ
Teljesen életszerűtlen, hogy az ügyészség egy akaratlan bábnak állítja be Demszky Gábor volt főpolgármestert a BKV-ügyben - hangzott el a per védőbeszédében. A nyilvánosságra került videón Hagyó Miklós védője a 4-es metrót érintő vádpont kapcsán beszél a volt főpolgármester különös szerepéről az…
A 4-es metróval kapcsolatos vádpontot a Patyomkin-falvakhoz hasonlította a BKV-per nyilvánosságra került védőbeszédében Hagyó Miklós védője. A védelem szerint ugyanis vád nem más mint egy szépen felépített szemfényvesztés, akár a jól megépített, de valójában üres ál-falu.
A vád szerint Hagyó Miklós…
Döbbenetesen hasonló körülményekről számoltak be a BKV és az FKF volt vezértigazgatói. A BKV-per tárgyalásán elhangzó e két vallomás azért is figyelemfelkeltő, mert egymástól függetlenül megerősítik, azt, hogy a nyomozók gyakorlatilag rákényszerítették őket a hamis…