" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

ápr
30

Jogosnak találta Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettesnek a fogva tartása körülményei miatt tett panaszai többségét a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága kedden meghozott ítéletében, amelyben 12 500 euró nem vagyoni jellegű kártérítés és 6000 euró perköltség (kb. 3 750 000 és 1 800 000 forint) megfizetésére kötelezte a magyar államot.

ápr
28

A kihallgatást végző nyomozó fogalmazványát írta alá jegyzőkönyvként Antal Attila korábbi titkárnője - derült ki a BKV-per tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken. A BKV volt vezérigazgatójának titkárnőjét tanúként hallgatták ki a perben. Állítása szerint a Hagyó-ügy nyomozati szakában 3-4 órán át faggatták, ám végül mindössze kétoldalas jegyzőkönyvet írattak vele alá, amelyben olyan kifejezések szerepeltek, amilyeneket nem is használt.

ápr
25

Ítéletet hirdettek Strasbourgban a BKV-per fővádlottja, Hagyó Miklós ügyében; az Emberi Jogok Európai Bírósága többmillió forintnyi kártérítést ítélt meg a volt főpolgármester-helyettesnek, mondván: az őt fogva tartó hatóságok megszegték az embertelen bánásmód tilalmát és a személyi szabadságához, valamint a jogorvoslathoz való jogát. Eközben az Országos Bírósági Hivatalt vezető Handó Tünde Hagyó perének áthelyezését igyekezett magyarázni az Alkotmánybíróság előtt.

ápr
25

Az Alkotmánybíróság (Ab) holnap hallgatja meg Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét Hagyó Miklós és társai alkotmányjogi panaszával összefüggésben. A panasz lényege, hogy a BKV-pert úgy helyezték át a politikai elfogultságát már a Zuschlag-ügyben bizonyított Kecskeméti Törvényszékre, hogy a döntés ellen jogorvoslati lehetőség nem volt. A meghallgatás Kádár András ügyvéd elmondása szerint érthetetlen okból a nyilvánosság és az érintettek kizárásával fog megtörténni.

ápr
24

Másodszor fordult elő a Hagyó-ügyként is ismert BKV-per kapcsán, hogy az igazságszolgáltatás a volt főpolgármester-helyettes oldalára állt. Első alkalommal a Fővárosi Törvényszék első fokon felmentette Hagyót az okirathamisítás vádja alól. Mint emlékezetes, ezután helyezték át a BKV-pert Kecskemétre.

ápr
23

Ítéletet hirdettek Strasbourgban a BKV-per fővádlottja, Hagyó Miklós ügyében. A volt főpolgármester-helyettes még 2010-ben fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, szerinte ugyanis az őt fogva tartó magyar hatóságok többszörös jogsértést követtek el. Megsértették például az Emberi Jogok Európai Egyezményének több cikkelyét is, így a szabadsághoz és biztonsághoz való jog biztosítását, az embertelen bánásmód tilalmát, illetve a családi élethez való jogot.

ápr
22

Sérti az eljárás tisztességességét, hogy a vitában álló feleknek nem biztosítanak egyenlő jogokat – állítják civil jogvédők annak kapcsán, hogy az Alkotmánybíróság kedden zárt ülésen hallgatja meg Handó Tündét. Az eljárás tárgya, hogy Handó áthelyezhette-e a Hagyó-ügy tárgyalását Budapestről Kecskemétre.

ápr
19

Általában sokkal jobban érdekel a jelen és a jövő, mint a múlt, legalábbis, ha napi politikáról beszélünk. Ezért én nem szívesen emlegetem a pártállami múltat – meggyőződésem, hogy aki elmúlt negyven, annak valamiféle kötődése van a régi rendszerhez. Ha másként nem, hát a szülein, nagyszülein keresztül, esetleg még úttörő is volt régebben a gaz kommunista. Magasról teszek tehát arra, hogy ki mi volt az előző rendszerben, de most nem mehetek el szó nélkül egy eset mellett.

ápr
19

Már megint vissza kell zuhannom egy kicsit a BKV-per mélyére, mert újabb apróság verte ki a túl nagy feszültséget már egyébként sem bíró biztosítékomat. Ez az apróság az alkotmányellenesség. Mielőtt még bárki nekem esne, eszem ágában sincs alkotmányellenesnek minősíteni, ha valakinek a bűnösségét vagy ártatlanságát a bíróság előtt kell tisztázni. Sőt, azt gondolom, hogy egy olyan demokráciában, ahol az ember hihet az igazságszolgáltatás pártatlanságában, ez tökéletesen működhet is.

ápr
18

Jövő kedden hirdetnek ítéletet Strasbourgban a BKV-per fővádlottja, Hagyó Miklós ügyében. A volt főpolgármester-helyettes még 2010-ben fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, szerinte ugyanis az őt fogva tartó magyar hatóságok többszörös jogsértést követtek el. Megsértették például az Emberi Jogok Európai Egyezményének több cikkelyét is, így a szabadsághoz és biztonsághoz való jog biztosítását, az embertelen bánásmód tilalmát, illetve a családi élethez való jogot.

ápr
18

„Ifjúkorom egyik meghatározó emléke az, amikor a rádióban egy német polgári politikust hallottam faggatni arról, miként válhatott Goethe, Schiller, Beethoven hazája Hitler játékterévé. Az illető egy német lelkészt idézett, aki nagyjából úgy fogalmazott, hogy amikor a zsidókat vitték el, nem szólt, mert nem volt zsidó. Amikor a kommunistákat és szocdemeket, akkor is néma volt, hiszen egyik eszmével sem rokonszenvezett. Amikor a szakszervezeti vezetőket vitték el, akkor sem tiltakozott, hiszen nem volt szakszervezeti tag. Amikor aztán már az ő ajtaján kopogtattak, hogy elvigyék, senki nem maradt, aki szót emeljen érte.”

Vajon kivolt az, amit megragadtak e fenti gondolatok.jpgEltalálja ki volt a szerző,
akit ennyire megragadtak ezek a gondolatok?

ápr
16

Hagyó Miklós és társai ügyének, valamint egy másik kiemelt ügynek az átszignálását kéri a Fővárosi Törvényszék.

Két kiemelt jelentőségű ügy átszignálását indítványozta kedden a Fővárosi Törvényszék elnöke az Országos Bírósági Hivatal elnökénél - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék. Az OBH elnöke az a Handó Tünde, aki Szájer József fideszes EP-képviselő felesége, Orbán Viktor kormányfő családi barátja, és akinek a kinevezését éppen emiatt számos támadás érte.

ápr
15

Az a Pető György tárgyal a Sirály jövőjéről, aki korábban Vitézy Dáviddal is szembe mert szállni, igaz, akkor nem termett neki babér. Tarlós bizalmi embere ismét fontos feladatot kapott, mint mindig, amikor a főpolgármesternek bonyolultabb ügyben van szüksége érdekei képviseletére.

ápr
14

Úgy tűnik, Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) első embere, igazi jóstehetség. Ha esetleg valakiben kétség merülne fel ezzel kapcsolatban, azt természetesen nem fogjuk eloszlatni, de más magyarázatot nem találtunk arra, hogy amit ő 2009 augusztusában nyilatkozott, azt 2012 januárjára a Központi Nyomozó Főügyészség olyannyira magáévá tette, hogy vádiratban állította a Hagyó-ügy néven elhíresült BKV-perben. Mivel arra gondolni sem merünk, hogy Vitézy állításaihoz igazították a vádirat alapjait, így csak arra gondolhatunk, hogy a BKK-vezér olyan dolgokat is lát, amelyeket a halandó ember szeme nem vehet észre.

ápr
11

Tovább finomította a BKV-per fővádlottja, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettessel szembeni konkrét vádpontokat érintő terhelő állításait tanúkihallgatásán a közlekedési cég műszaki vezérigazgató-helyettese.

ápr
9

Bakiparádéval tért vissza két hetes szünet után a BKV-per a Kecskeméti Törvényszékre. A vád tanúja keddi meghallgatásán elmondta, hogy pletykákra és saját teóriájára alapozta terhelő vallomásait. "Azt pletykálták, hogy Balogh Zsolt tartott Hagyó Miklóstól" - fogalmazott tanúként a BKV jelenlegi vezérigazgató-helyettese Takács Péter, utalva a közlekedési cég volt vezetője és a korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettes kapcsolatára.

ápr
9

Információink szerint a Sirály és a főváros közti tárgyalásokon Pető György képviselte Tarlós Istvánt. Ez nem meglepő, hiszen a főpolgármester elsőszámú bizalmasáról van szó. De annyi furcsaság és ellentmondás volt a Sirály-ügy körül, hogy Petőnek is jobban utánanéztünk. Egy volt ávóst találtunk.

ápr
7

A Hagyó-dosszié című blog állítása szerint Tarlós István egykori alpolgármesterének is köze lehet a BKV-per nyomozati szakaszában történtekhez.

Keddi írásában a blog érdekességként jegyzi meg, hogy "a nyomozás idején Pető György vezette a BRFK-n azt osztályt, amely a BKV-ügyet vizsgálta. Pető a rendszerváltást megelőzően már kapcsolatban állt belügyi szervekkel, hiszen a III/III-es ügyosztály tisztje volt.

ápr
5

Meghallgatja az Alkotmánybíróság (Ab) Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét a Hagyó-ügy bírósági tárgyalásának Kecskemétre történt áthelyezésével összefüggésben - tudta meg lapunk.

Az Ab előtti meghallgatás oka egyebek mellett Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes és védőjének Ab-beadványa, amelyben kifogásolták, hogy jogorvoslati jog biztosítása nélkül döntött Szájer József fideszes EP-képviselő felesége arról, hogy a BKV-pert Kecskemétre teszik át. Úgy tudjuk, a meghallgatás nyilvános lesz.

ápr
5

A Dr. Szabó Iván és Társai Ügyvédi Társulás fideszes kötődése megkérdőjelezhetetlen. A fideszes pécsi önkormányzat jogi képviselőjeként szerepet játszott a Pécsi Vízművek visszavételében a francia Suez Environnement-től. Az ügyvédi iroda számtalan megbízást kapott azóta is az államtól és fideszes önkormányzatoktól. Egy, a lapunk birtokába került újabb szerződés apropóján feltérképeztük Szabó Iván pályafutását.

ápr
4

A budapesti 4-es metró évek óta a BKV egyik legnagyobb projektje. Miután egyszer elkészül, ez lesz az első teljesen automatikusan működő metró vonal Magyarországon. Összesen több mint 12 kilométeres, ami dél-Budától indul és Pest felé folytatódik a Duna alatt. A projekt közismert, azonban befejezetlensége miatt az ügy kritikusai lassúnak találták az építkezést, illetve hozzá nem értőnek a vezetést; árulkodó jelek a korrupt kormányra. A projekt felelősei azt állítják, hogy anyagi gondok és emberhiány okozza az igazi problémát. 

már
31

2012. január 17-én, Csütörtökön, Kecskeméten hallhatta Magyarország, Horváth Éva vallomását, aki a BKV perben VI. rendű vádlott a cég 15 megvádolt munkatársából. A volt sajtóreferens vallomása egy sokkoló elbeszélés volt az előzetesben töltött idejéről.

Horváth, akit azzal vádolnak, hogy „felbujtó” egy hűtlen kezelési ügyben, ami összesen 77,757,817 forintnyi kárt okozott a BKV részvénytársaságnak, állítja, hogy 3 hónapot töltött börtönben, előzetes letartóztatásban. A vallomás azért is érdekes, mivel a vádiratban nincsen adat Horváth előzeteséről.

már
29

A www.hagyomiklos.com összefoglalója:

Nagykanizsán született 1955-ben. A Rendőrtiszti Főiskolán 1978-ban, majd 1984-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológia Szakán szerzett diplomát. Doktori fokozatot 1988-ban a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián ért el.

A rendszerváltás előtt III/II-es ügynök volt. A kémelhárítás amerikai osztályán 1979-1983 között kémelhárítótisztként szolgált. 1984-től az ifjúsági mozgalomban dolgozott különböző választott tisztségekben. Így 1984-től a BM KISZ Bizottság egyik titkára, majd a KISZ KB Honvédelmi Nevelési Tanácsának a titkára volt - miközben hivatásos jogviszonyát megtartotta. [forrás: "http://index.hu/belfold/petohirszerz/" József – Index, 2006.08.08.]

már
21

Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázót és Kamondi Zoltán filmrendezőt hallgatták meg tanúként a BKV-per tárgyalásán csütörtökön a Kecskeméti Törvényszéken. A vád álláspontja szerint szükségtelen és kárt okozó tevékenység volt az elsőrendű vádlott, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes idejében a sport és a kultúra szponzorálása. Csapó bt.-je 2008-ban szerződött a BKV-val 2,85 millió forint értékben.

már
19

Kapcsolatot fedezett fel az ügyészség a BKV-per egyik tanúja illetve vádlottja között az egyik népszerű közösségi oldalon, de mivel az érintettek nem tagadták szakmai kapcsolatukat, a leleplezés "értelmetlennek" bizonyult.