Az Orbán kormány újabb sunyi húzása fenyegeti a bírói függetlenséget. A közigazgatási bíróság létrehozásával a saját számon kérhetőségüket akarják lehetetlenné tenni.
Így akar kibújni a Fidesz az elszámoltatása alól
Már 5 éve - hatodik rész: Pórázon, lezsidózva, fenyegetve
Már öt éve cikksorozatunk korábbi részeiben is foglalkoztunk azzal, hogyan söpört végig a letartóztatási hullám 2010-ben a BKV-botrány kirobbanását követően. Ám most vizsgáljuk meg közelebbről, hogyan is zajlottak 5 éve ezek az indokolatlanul embertelen, törvénysértő…
Már öt éve - második felvonás
Mindenesetre ezen rapid rendőri munka nem volt túl alapos, vagy nem is akart az lenni. Ezt mi sem mutatja jobban, hogy csak a BKV-ügy esetében az ügyészségnek már legalább öt alkalommal kellett módosítania a vádiraton, illetve még mindig a lefoglalt elektronikus adathordozókon…
MaNcs - Mi marad a végén?
Bár a CÖF bohócos plakátján Hagyó Miklós nyilván a szocialista gonosztevő jelképe, bűnösségét bíróság nem mondta ki, sőt nincs is ma bíróság, amely tárgyalná a perét. A rendőrség által bűncselekménygyanúsnak ítélt több BKV-szerződés is kikerült a vádiratból, és…
A BKV-per a bizonyítéka annak, hogy politikusokat, illetve a környezetükben dolgozó szakembereket a sajtó által szenzációsnak tartott-, illetve szenzációként tálalt leleplezésekkel - amikről később bebizonyosodtak, hogy tévesek, megalapozatlanok vagy irányítottak -, egy életre…
Elolvadtak a milliárdos maffiavádak - Figyelő cikk
A 2010-es kormányváltást követően tett feljelentések zömében a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a büntetőeljárást. Meglehet, most elölről kell kezdeni a tárgyalásokat a nemzetközi egyezmények miatt. A "maffiavádat" a bíróság számos esetben nem találta…
A 2010 elején megjelent sajtóhírek fényében, - főleg miután Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója nyilatkozatturnéba kezdett, s ennek köszönhetően a BKV-ügy Hagyó-üggyé avanzsált -, Hagyó tudhatta, hogy előbb-utóbb büntetőeljárás alá fogják vonni. A…
Kézcsók Semjéntől, avagy volt mit megköszönni Szívós Máriának...
Szívós Máriát, a Fővárosi Bíróság egykori tanácselnökét máig nem cáfolt hírek szerint részben azért léptették elő alkotmánybíróvá, mert a Fidesz szempontjából kiemelt jelentőségű BKV-ügyben rendre megmásította az elsőfokú, szabadlábra helyező végzéseket, vagy…
Bebetonozva
A koncepciós büntetőeljárások gyakorlatának visszaszorítása érdekében szeptember közepén nyújtott be törvényjavaslatát az MSZP a Btk. módosítására. A Mesterházy Attila, Harangozó Tamás és Juhász Ferenc által jegyzett javaslat indoklása szerint a Fidesz-KDNP…
Rasszizmus a börtönben
Az önként börtönbe vonuló Tóth úr egy napot töltött a Baracskán. Börtönnaplója szerint bent a legpozitívabb dolog az volt, hogy nem tapasztalt rasszizmust. Horváth Évának, a BKV-per vádlottjának nem volt ilyen szerencséje. Tóth úr, aki nem volt hajlandó kifizetni egy…
A Hagyó-dosszié blog újabb résszel jelentkezett a "Ki kicsoda a Hagyó-ügyben?" című sorozatában. Szívós Máriának - a Fővárosi Bíróság tanácselnökeként, később pedig az Alkotmánybíróság tagjaként - többször is szerepe volt a BKV-ügy menetének alakulásában. Döntési…
Kényszervallatások, hatósági visszaélések a Hagyó-ügyben - TANÚK (4. rész)
A Hagyó-ügy néven elhíresült BKV-per tárgyalási szakaszában a legnagyobb vihart az kavarta, hogy a vádlottak és az ügyben szereplő tanúk egymás után vonták vissza vallomásaikat. Közülük sokan arra hivatkoztak, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat és a főváros egyes…
Kényszervallatások, hatósági visszaélések a Hagyó-ügyben - VÁDLOTTAK 3. rész
A Hagyó-ügy néven elhíresült BKV-per tárgyalási szakaszában a legnagyobb vihart az kavarta, hogy a vádlottak és az ügyben szereplő tanúk egymás után vonták vissza vallomásaikat. Közülük sokan arra hivatkoztak, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat és a főváros egyes…
"Leszámolásszaguk van más elszámoltatási ügyekben folytatott bizonyítási eljárásoknak is. A Hagyó Miklós (MSZP) volt budapesti főpolgármester-helyettes és társai ellen bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés vádjával indított úgynevezett BKV-ügyben például…
Kényszervallatások, hatósági visszaélések a Hagyó-ügyben - VÁDLOTTAK 2. rész
A Hagyó-ügy néven elhíresült BKV-per tárgyalási szakaszában a legnagyobb vihart az kavarta, hogy a vádlottak és az ügyben szereplő tanúk egymás után vonták vissza vallomásaikat. Közülük sokan arra hivatkoztak, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat és a főváros egyes…
Jogerősen is kimondta Strasbourg: embertelenül bántak Hagyóval
Jogerőre emelkedett a strasbourgi bíróság ítélete Hagyó Miklós ügyében július 24-én. Ahogy már beszámoltunk róla, az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a magyar hatóságok többszörös jogsértést követtek el Hagyóval szemben előzetes letartóztatása alatt. De mi is volt…
Jogerőre emelkedett a strasbourgi bíróság ítélete Hagyó Miklós, a BKV-per fő vádlottjának ügyében július 24-én. Az Emberi Jogok Európai Bírósága áprilisban döntött arról, hogy a volt főpolgármester-helyettest a nemzetközi egyezményeket sértő módon tartották hónapokig…
Jogerőre emelkedett július végén a strasbourgi bíróság ítélete Hagyó Miklós, a BKV-per fő vádlottjának ügyében. Az Emberi Jogok Európai Bírósága még április 23-án döntött a magyar állammal szemben Hagyó javára. Kimondták, hogy a volt MSZP-s főpolgármester-helyettest a…
Szívós Mária szerepe a BKV-ügyben - Az EgyenlítőTV bejegyzése
A Hagyó-dosszié blog újabb résszel jelentkezett a „Ki kicsoda a Hagyó-ügyben?” című sorozatában. Mivel úgy tapasztaltuk, hogy a BKV-per – érthetően – igen nagy érdeklődésre tart számot, ráadásul a korábbi részeket is közöltük, természetesen az alábbiakban –…
Meghökkentő tények a BKV-ügy nyomozásáról - a stop.hu összefoglalója
Véget ért a BKV-per bírósági szakaszának első része. A nyári ítélkezési szünetet mi is igyekszünk kihasználni, hogy megvizsgáljuk a kétségtelenül az évtized legnagyobb érdeklődéssel kísért perének hátterét. Az ügy tárgyalási szakaszában a legnagyobb vihart az kavarta,…
Ki kicsoda a Hagyó-ügyben? - Szívós Mária
A www.hagyomiklos.com összefoglalója Szívós Máriának a Fővárosi Bíróság tanácselnökeként, később pedig az Alkotmánybíróság tagjaként többször is szerepe volt a BKV-ügy menetének alakulásában. Döntési szerepe volt a vádlottak kétes indokú előzetes…
Kézcsók Semjéntől, avagy volt mit megköszönni Szívós Máriának...
Szívós Máriát, a Fővárosi Bíróság egykori tanácselnökét máig nem cáfolt hírek szerint részben azért léptették elő alkotmánybírává, mert a Fidesz szempontjából kiemelt jelentőségű BKV-ügyben rendre megmásította az elsőfokú, szabadlábra helyező végzéseket, vagy…
A feljelentésekkel telekürtölték a sajtót - a megszüntetés nem érdekes?
Hagyó kontra magyar állam - 4:0. Ezzel a címmel juttatta el szerkesztőségünkhöz a Hagyó Miklós, korábbi főpolgármester-helyettes ellen indított eljárások állásáról szóló közleményét hagyodosszie.blog.hu, amely önmeghatározása szerint "a BKV-per blogja". Az ügyészség nem…
Hagyó kontra magyar állam - 4:0
Az ügyészség nem nyomoz tovább Hagyó Miklós ellen az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2010 decemberében tett feljelentése alapján. A hagyomiklos.com-on nyilvánosságra hozott, a Fővárosi Főügyészség által a volt MSZP-s főpolgármester-helyettes védőjének címzett levél szerint a…
Igencsak kétséges indokok - A Hagyó kontra Magyarország (52624/10 sz. ügy) összefoglalója
Részlet Kádár Éva, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója "Egy (alkotmányos alapjogok hatálya alól) kiemelt ügy?" című, a Jogi Fórumon 2012. április 4-én megjelent tanulmányából: "A volt főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását lényegében ugyanazoknak…