" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

aug
16

A Hagyó-ügy néven elhíresült BKV-per tárgyalási szakaszában a legnagyobb vihart az kavarta, hogy a vádlottak és az ügyben szereplő tanúk egymás után vonták vissza vallomásaikat. Közülük sokan arra hivatkoztak, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat és a főváros egyes korábbi vezetői ellen folytatott nyomozás során 2009-ben hatósági visszaélések történtek. Egyesek kényszervallatásról számoltak be, míg mások a nyomozás során a rendőrök által elkövetett szabálytalanságokat tárták fel.

A rendőrségi iratok hemzsegnek az ellentmondásoktól. A vádlottak tévesen dátumozott, elveszett és hamisítás gyanúját is felvető okiratokra is felhívták a bíróság figyelmét.

000805547-9910-625.jpg

Blogunk sorozatot indított ezen visszaélések feltárására. Második körben ismerjék meg további két vádlott – Horváth Éva és Regőczi Miklós – történetét, észrevételeit!

 

 

Horváth Éva: "Higgyék el, hogy tényleg nem tudok Hagyó Miklósra olyan terhelő vallomást tenni, amit bizonyítékokkal alá is tudnék támasztani, vagy ténylegesen igaz is lenne."


Horváth Évát több, az ügyészség szerint szükségtelen BKV-s szerződés megkötésére való utasítás adásával vádolják, illetve a vádirat szerint a sajtós valós munkavégzés nélkül vette fel fizetését. Horváth Éva azonban tagadta bűnösségét minden vádpontban.

A tárgyaláson hosszan sorolta, hogy miért képtelenség az ellene felhozott vád. Egyebek mellett olyan időpontokat jelöltek meg több esetben, amikor Horváth Éva még együtt sem dolgozott Hagyó Miklóssal.

Hagyó egykori sajtósa az előzetesben töltött megpróbáltatásairól is beszélt, ahol lezsidózták, megfélemlítették, és arra akarták rávenni, hogy főnökeire tegyen terhelő vallomást.

Horváth Éva vallomásában korábbi, nyomozati szakban tett, majd később visszavont állításaira is magyarázatot adott: "Amikor megjelentünk a kihallgató szobában az ügyészségen, akkor a nyomozást felügyelő - korábban vezető - ügyésznek sírva mondtam, hogy haza akarok menni a fiamhoz a családomhoz, látni szeretném közel 4 hónap után a gyerekemet. Viszont higgyék el, hogy tényleg nem tudok Hagyó Miklósra olyan terhelő vallomást tenni, amit bizonyítékokkal alá is tudnék támasztani, vagy ténylegesen igaz is lenne. Azt mondta erre, ha jól emlékszem a BRFK-s nyomozók egyike, akiket kölcsön adott a saját szervezetük a KNY Főügyészségnek a további nyomozás ellátáshoz, hogy akkor mehetek vissza újabb hat hónapra az előzetesbe. (...) ha mindent elmondok, amit tudok róla és az elegendő lesz számunkra, akkor hazamehetek a családomhoz."

bilincs női kézen_FDPN_1_1.jpg

 

Regőczi Miklós: "Pszichikai kényszer hatása alatt, gyakori megszakításokkal kényszerítették ki a vallomásomat a hatóságok"

 


A BKV-ügyet politikai leszámolásnak, a vádiratot pedig koncepciósnak nevezte Regőczi Miklós nyolcadrendű vádlott, a közlekedési cég volt vezérigazgató-helyettese, aki egyetlen vádpontban sem ismerte el bűnösségét.

Regőczi csak részben tartotta fenn nyomozati vallomásait, majd összefüggő vallomást tett, amelyben már nem fogalmazott meg korábbi kollégáira nézve terhelő állításokat. Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettesről például azt mondta, a politikus szakmai szempontból közelített a BKV-hoz, szerződések megkötésére sosem utasította, és ilyesmiről nem is hallott.

Regőczi a nyomozással kapcsolatban több "kínos" részletre mutatott rá, és állításainak bizonyítására teljesítési igazolásokat, elkészült munkákat csatolt a peranyaghoz. Elmondta, hogy a rendőrök arról panaszkodtak neki: szakmaiatlanul folyik a nyomozás, ugyanis normál esetben először bizonyítékot gyűjtenek, majd ezt követően hallgatják ki, veszik őrizetbe a gyanúsítottakat. Ebben az ügyben azonban - az ügyészség nyomására - a bűnösöket nevezték meg először, majd a koncepciójukat alátámasztandó gyűjtöttek bizonyítékokat ellenük. A "képbe nem illő" dokumentumokat visszatartották a hatóságok - emlékeztetett Regőczi.

Beszámolt a nyomozati kihallgatáson történt visszaélésekről is. Kijelentette, hogy vallomástételét a hatóság irányította. Az előzetes elkerülése, idejének lerövidítése végett „a liftben, a folyosón, de soha nem a hivatali helyiségben" mondták neki, hogy kire és mit kell vallania, amit kényszervallatásként élt meg. Továbbá nem értette, hogy a kihallgatásokról miért nem készült kép- és hangfelvétel, holott ennek minden feltétele adott volt.

regoczi.jpgRegőczi Miklós


Ha többet szeretne megtudni a kényszervallatásokról, olvassa el a többi ezzel kapcsolatos cikkünket is:

Kényszervallatások és hatósági visszaélések a Hagyó-ügyben

- Vádlottak - 1. rész

- Vádlottak -  2. rész

- Vádlottak - 3. rész

- Tanúk - 4. rész

- Tanúk 5. rész - ÚJRATÖLTVE  

- Összefoglaló


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása