A BKV-ügyet vezető nyomozó bírók és más hatósági személyek befolyásolását ígérte az egyik tanúnak, ha valótlan terhelő vallomást ír alá - tálalt ki a vád egyik tanúja a BKV-per keddi tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken a nepszava.hu helyszíni tudósítása…
Újabb durva vád érte a nyomozóhatóságot a BKV-per csütörtöki tárgyalási napján. Az aktuális tanú alagsori cellában kapott ajánlatról, 20 éves börtönbüntetéssel fenyegetésről és ügyész által átírt vallomásról beszélt. Kecskeméten Sziebert Györgynek, a közlekedési…
Kiszolgáltatott helyzetében nyomást gyakorolt rá az ügyészség - állította tanúvallomásában a BKV-per tárgyalásán a közlekedési cég volt jogi igazgatója.
Sziebert György a nyomozati szakban lezajlott kihallgatásait felidézve emlékeztetett: a nyomozás idején egy másik ügy…
Újabb vereség - 2013 április 29., http://jogasz.cafeblog.hu
Hagyó Miklós volt MSZP-s országgyűlési képviselőt, egyúttal Budapest egykori főpolgármester-helyettesét mentelmi jogának megszűnése után előzetes letartóztatásba, majd vád alá helyezték bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés…
Kétélű fegyver az előzetes intézménye - nepszava.hu
Az előzetes letartóztatás hazai intézménye akár kétélű fegyvernek is tekinthető. Ez látszik abból, hogy a törvényben maximalizált négy évi előzetes letartóztatásuk után, mivel elsőfokú bírósági ítélet sem született az ügyükben, a múlt héten három rablógyilkos…
Jogosnak találta Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettesnek a fogva tartása körülményei miatt tett panaszai többségét a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága kedden meghozott ítéletében, amelyben 12 500 euró nem vagyoni jellegű kártérítés és 6000 euró…
Hagyó - állam 2-0
Másodszor fordult elő a Hagyó-ügyként is ismert BKV-per kapcsán, hogy az igazságszolgáltatás a volt főpolgármester-helyettes oldalára állt. Első alkalommal a Fővárosi Törvényszék első fokon felmentette Hagyót az okirathamisítás vádja alól. Mint emlékezetes, ezután…
Hagyó-per: kedden ítélet Strasbourgban
Jövő kedden hirdetnek ítéletet Strasbourgban a BKV-per fővádlottja, Hagyó Miklós ügyében. A volt főpolgármester-helyettes még 2010-ben fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, szerinte ugyanis az őt fogva tartó magyar hatóságok többszörös jogsértést követtek el.…
2012. január 17-én, Csütörtökön, Kecskeméten hallhatta Magyarország, Horváth Éva vallomását, aki a BKV perben VI. rendű vádlott a cég 15 megvádolt munkatársából. A volt sajtóreferens vallomása egy sokkoló elbeszélés volt az előzetesben töltött idejéről.
Horváth, akit…
A Népszava információi szerint tudta nélkül adtak kábítószert a börtönben a BKV-per egyik vádlottjának. Hagyó Miklós egykori sajtósát fegyelmi eljárással fenyegették, "mert nincsenek jogai". A napilap online a hagyomiklos.com oldalon található jegyzőkönyvre hivatkozva tárja…
H. Éva vádlottnak, Hagyó Miklós egykori sajtósának vallomástételével folytatódott a BKV-per tárgyalása csütörtökön, a Kecskeméti Törvényszéken. H. Éva tagadta bűnösségét minden vádpontban. H. Évát több, az ügyészség szerint szükségtelen BKV-s szerződés…
L. Ottó ötödrendű vádlott nem ismerte el bűnösségét a Kecskeméti Törvényszéken Hagyó Miklós és társai ellen folyó per keddi tárgyalási napján.
L. Ottó, aki a 2006-os önkormányzati választások előtt Hagyó Miklós kampányát irányította, majd 2007-ben az akkor már…
Alig burkolt rendőri fenyegetést tárt fel egy BKV-vádlott a Hagyó-per tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken. Hagyó Miklós egykori sajtósa a BKV-val kapcsolatban minden vádpontban tagadta bűnösségét, ám azt elismerte, hogy engedély nélkül tartott otthon három lőszert egy…
Hagyó Miklóst 2010. május 14-én őrizetbe vették, majd elrendelték előzetes letartóztatását. Mivel a védelem által az előzetes letartóztatás szükségtelensége mellett felhozott érveket a magyar bíróságok mind első, mind másodfokon rendre figyelmen kívül hagyták, Hagyó…
Hagyó Miklós előzetes letartóztatásának elrendelését a sűrűn emlegetett, a szökésveszélyt alátámasztó - nem létező - adat mellett a Fővárosi Főügyészség Kiemelt és Gazdasági Ügyek Osztályának 2010. május 17. napján kelt indítványában azzal indokolták, hogy ha nem…
Szívós Mária az elmúlt tíz évben nyomozási bíróként dolgozott. A nyomozási bíró nem a terhelt ártatlanságáról vagy bűnösségéről dönt. „A nyomozási bírák az alapjogok közül a személyi szabadságot és a magánszférát korlátozó fontos kérdésekben döntenek,…
Kutron Katalin tudta, hogy alaptalanul tiltja meg az érintkezést Hagyó és egykori élettársa között
Amint arról már korábban is beszámoltunk Hagyó Miklóst előzetes letartóztatása alatt újabb, a „börtönben elkövetett” bűncselekménnyel vádolták meg. Akkori élettársát bízta meg ugyanis jogi képviseletével, a vád szerint azért, hogy kötetlenebb körülmények között…
Az a bizonyos - nem létező - adat...
2010. május 17-én arra hivatkozva rendelték el Hagyó Miklós előzetes letartóztatásba helyezését, hogy „a nyomozás során adat merült fel arra nézve, hogy Hagyó a büntetőjogi felelősségre vonás elől külföldre kíván távozni”.
A bíróságok a szökésveszély…
A 2010 elején megjelent sajtóhírek fényében, - főleg miután Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója nyilatkozatturnéba kezdett, s ennek köszönhetően a BKV-ügy Hagyó-üggyé avanzsált -, Hagyó tudhatta, hogy előbb-utóbb büntetőeljárás alá fogják vonni. A…
Hagyó Miklós esetében sem a szökés, elrejtőzés lehetősége, sem pedig az eljárás meghiúsításának veszélye nem állt fent, ezért kilenc hónapon keresztül tartó fogva tartása - függetlenül attól, hogy őt milyen jellegű és súlyú cselekményekkel gyanúsítják, és hogy…