" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!


ápr
9

Bakiparádéval tért vissza két hetes szünet után a BKV-per a Kecskeméti Törvényszékre. A vád tanúja keddi meghallgatásán elmondta, hogy pletykákra és saját teóriájára alapozta terhelő vallomásait. "Azt pletykálták, hogy Balogh Zsolt tartott Hagyó Miklóstól" - fogalmazott…

már
21

Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázót és Kamondi Zoltán filmrendezőt hallgatták meg tanúként a BKV-per tárgyalásán csütörtökön a Kecskeméti Törvényszéken. A vád álláspontja szerint szükségtelen és kárt okozó tevékenység volt az elsőrendű vádlott, Hagyó Miklós…

már
14

A Népszava információi szerint tudta nélkül adtak kábítószert a börtönben a BKV-per egyik vádlottjának. Hagyó Miklós egykori sajtósát fegyelmi eljárással fenyegették, "mert nincsenek jogai". A napilap online a hagyomiklos.com oldalon található jegyzőkönyvre hivatkozva tárja…

már
14

A Népszava legutóbbi tudósítását kifogásolta az ügyészség a Hagyó-per csütörtöki tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken. Megírtuk, hogy a per fő vádlottja, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes időszakában a közlekedési cégnél kötött szerződéseket…

már
7

Dezslik Magdolna, a Hagyó-éra szerződéseit véleményező BKV-főosztályvezető kihallgatásán kiderült, hogy a vád tanúja egyeztette vallomását a közlekedési cég mostani kommunikációs vezetőjével. A Kocsis István irányítása idején tett feljelentéseket alátámasztó…

már
6

Kínos kérdésekre kellett válaszolnia Székelyné Pásztor Erzsébetnek, a BKV jelenlegi, társasági kapcsolatokért felelős igazgatójának a Hagyó-per tegnapi tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken. A vádlottak azt próbálták bizonyítani a volt kollégájuknak szegezett…

már
5

Kocsis István, volt BKV-vezérigazgató szerepével kapcsolatban tettek fel kérdéseket a BKV-per vádlottjai a közlekedési cég jelenlegi kommunikációs vezetőjének. A Kocsissal régi munkakapcsolatban álló Székelyné Pásztor Erzsébet válaszaiból kiderült, a feljelentéseket…

feb
28

A vádirat újabb módosítására reagáltak a vádlottak a Hagyó-per csütörtöki tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken. Az ügyészség már többször hozzányúlt a gyenge lábakon álló vádhoz, amit az eljárás során Hagyóék "politikai pamfletnek" neveztek. Ezúttal több…

feb
22

2011. február 23.-án hagyhatta el a Fővárosi Büntetésvégrehajtási Intézetet Hagyó Miklós, Budapest korábbi főpolgármester-helyettese, miután kilenc hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Persze nem emlékeznénk meg csak úgy egy ilyen évfordulóról, ha nem adna…

jan
22

A BKV-büntetőper vádlottai meghallgatásának végeztével a vádhatóság tett észrevételeket a Kecskeméti Törvényszéken. Homonnai János ügyész elsősorban a zsidózás és H. Éva vádlott begyógyszerezése miatt védekezett hosszan, noha ezen vádak nem nekik, hanem a…

jan
21

Bár az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette a bírósági ügyek áthelyezhetőségét lehetővé tevő törvényt, a kormánypárti kétharmad beleírta azt az alaptörvény rendelkezései közé. Ezt is megsemmisítette az alkotmánybíróság, igaz, immár nem…

jan
18

H. Éva vádlottnak, Hagyó Miklós egykori sajtósának vallomástételével folytatódott a BKV-per tárgyalása csütörtökön, a Kecskeméti Törvényszéken. H. Éva tagadta bűnösségét minden vádpontban. H. Évát több, az ügyészség szerint szükségtelen BKV-s szerződés…

jan
17

A BKV-per Budapestre történő áthelyezését kezdeményezte a csütörtöki tárgyaláson Bárándy Péter védő, egykori igazságügyi miniszter a Kecskeméti Törvényszéken. Az indítványt Hadnagy Ibolya bírónő elutasította. Bárándy indítványában, amelyet H. Éva vádlott…

jan
14

Befogadta a BKV-büntetőper vádlottjainak panaszát a strasbourgi bíróság és az Alkotmánybíróság (Ab) is - derült ki a hagyomiklos.com-on nyilvánosságra hozott dokumentumokból. A vádlottak védői azért fordultak az Emberi Jogok Európai Bíróságához, és a taláros testülethez,…

jan
1

A Hagyó-ügyben a visszavont vallomások domináltak. Kiderült, hogy nem létezett a legendás Nokia-doboz, és több vádlott panaszolta, hogy a nyomozati szakaszban kikényszerítették a vallomását. Az év bírósági ügye kétségkívül a Kecskeméten zajló BKV-per volt. A Hagyó Miklós…

dec
18

Először fordult elő a Kecskeméten zajló BKV-perben, hogy a bíróság a kommunikációs ügyekkel kapcsolatban szakértői véleményt vesz figyelembe. Közben a tizenharmad rendű vádlott is tagadta bűnösségét - ő a bliccelők ellen kampányolt. A téli szünet előtti utolsó napjához…

dec
15

A Mikulás is terítékre került a Kecskeméten zajló BKV-per keddi tárgyalási napján. Információink szerint az ügyészség az üzleti életben meglehetősen szokatlan dolgok elmaradását is számon kérné. Ezúttal a tizenkettedrendű vádlottat, M. Lászlót hallgatta meg a bíróság. A…

dec
14

Érdekes fordulatokban bővelkedik a BKV-per. Valójában sírnunk kéne az egyre inkább az ötvenes évek koncepciós-pereire emlékeztető tárgyaláson, amelyet Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen folytat a Kecskeméti Törvényszék. Igen, a kecskeméti, hiszen…

dec
13

Egy 250 ezer forintos BKV-s szerződés részleteinek feltárásával telt a Hagyó-per idei utolsó tárgyalása, melyen M. Zsuzsanna 13. rendű vádlott tagadta bűnösségét a Kecskeméti Törvényszéken. A vád szerint M. Zsuzsanna - akkoriban a XII. kerületi MSZP szervezet tagja - cége…

dec
12

Mikulásjelmezekről, zsírkrétákról és csokoládéról kérdezte az ügyészség a BKV egykori alvállalkozó-vádlottját a Hagyó-per tegnapi tárgyalásán. M. László újságíró, 12. rendű vádlott - akit az ügyészség bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel vádol, az…

dec
6

Mielőtt elmerülnék kedvenc témáim egyikében, a BKV-perben, tisztázni szeretném, hogy pontosan tudom: a világban nincs fekete és fehér, jó és rossz. Legfeljebb gyermekkorunk rajzfilmjeiben lehet egyértelmű minden - a valóság árnyalatokból tevődik össze. Azt viszont nem értem,…

dec
5

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. vezérigazgatójának idézésére tett indítványt a BKV-per tárgyalásán Lelovics Ottó, a büntetőeljárás fő vádlottjának, Hagyó Miklósnak a korábbi sajtósa. A mai tárgyaláson egy vádlott elsírta magát, egy másik…

nov
29

Nem ismerte el bűnösségét a terhére rótt szerződések megkötésében a BKV-per 11. rendű vádlottja, Aba Botond volt vezérigazgató egykori kabinetvezetője. A Kecskeméti Törvényszéken zajló büntetőeljárás során mai vallomásában Szalai László felhívta a figyelmet a vádirat…

nov
22

A volt osztályvezető bírósági és nyomozati vallomásaiban végig tagadta, hogy bűnszervezet működött a BKV-nál, és hogy szükségtelen szerződéseket kötött, vagy valótlan teljesítési igazolásokat állított ki. Kijelentésére vádlott-társa, a volt MSZP-s…

nov
21

Bár a távirati iroda részletesen beszámolt a BKV-peren történtekről, a legtöbb tudósításukra jellemző volt, hogy a hangsúlyt a régebbi vallomásokra helyezték, miközben arra, hogy e kijelentéseket visszavonták, legtöbbször csak ködösen utaltak. Az MTI egyáltalán nem számolt…