" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

nov
21

Bár a távirati iroda részletesen beszámolt a BKV-peren történtekről, a legtöbb tudósításukra jellemző volt, hogy a hangsúlyt a régebbi vallomásokra helyezték, miközben arra, hogy e kijelentéseket visszavonták, legtöbbször csak ködösen utaltak.

Az MTI egyáltalán nem számolt be például arról, hogy Mesterházy Ernő, Demszky Gábor egykori főtanácsadójának vallomása szerint a nyomozóhatóság megalázta őt, és arról győzködte, tegyen terhelő vallomást Hagyó Miklósra, mert akkor elengedik az őrizetből.

Azt sem említették, hogy a kihallgatása ugyan csaknem 11 órán át tartott, ám az irat mindössze két oldalas volt. A távirati iroda fontosabbnak tartotta Mesterházy beszédhibájáról és vérnyomásáról tudósítani.

Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató meghallgatásával kapcsolatban az MTI a vallomás azon részletét nem említette, melyben a vádlott arról beszél, miként fenyegették meg kihallgatásakor: ha nem tesz terhelő vallomást, "hetente fogják újabb szerződésekkel meggyanúsítani", és vallomását a kihallgatást végző nyomozók "bekezdésenként egyeztették az ügyészséggel". E vallomás tudósítását követően az MTI egyre kevesebb lényegi információt adott közre. A per szempontjából egyik legnagyobb jelentőségű hír, Balogh Zsolt volt cégvezető korábbi vallomásainak visszavonásával kapcsolatban úgy fogalmaztak: Balogh "nem cáfolta, de nem is erősítette meg a nyomozati szakban tett vallomását", valamint nála sem említették, hogy korábbi vallomását nyomás alatt tette.

Hasonlóan ködös információk jutottak ki Lelovics Ottó, Hagyó Miklós egykori sajtósának tárgyalásáról. A hírben nem szerepelt, hogy Lelovics bár együttműködött mindenben, mégis közölték vele a rendőrök, hogy "sokáig lesz bent a kihallgatáson". Regőczi Miklós, a BKV volt vezérigazgató-helyettesének tárgyalásáról szóló információk is hiányosak voltak.

Regőczi elmondta, hogy a "képbe nem illő" dokumentumokat visszatartották a hatóságok, valamint esetében is részletenként faxolták vallomását az ügyészségre, és Gyurcsány Ferencre is vallomást kértek tőle, azonban az MTI erről sem tájékoztatott, továbbá vele kapcsoaltban sem adta hírül, hogy visszavonta korábbi állításait.


NÉPSZAVA-információ

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása