" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

máj
16

Kiszolgáltatott helyzetében nyomást gyakorolt rá az ügyészség - állította tanúvallomásában a BKV-per tárgyalásán a közlekedési cég volt jogi igazgatója.

Sziebert György a nyomozati szakban lezajlott kihallgatásait felidézve emlékeztetett: a nyomozás idején egy másik ügy miatt előzetes letartóztatásban volt. Állítása szerint az ügyész azt ígérte, másik ügye miatt nem tartják tovább előzetesben, ha a BKV-ügyben terhelő vallomást tesz Demszky Gábor akkori főpolgármesterre, MSZP-s helyettesére, Hagyó Miklósra vagy Kocsis István BKV-vezérre.

Sziebert vallomása szerint háromszor ügyvéd jelenléte nélkül is beszélgettek vele a nyomozók. Két kisgyermekére utalva azt sugallták, hogy akár 20 évig is börtönben maradhat, mert "sokan rá vallottak". Mikor megkérdezte, hogy mégis kik, azt felelték, például Antal Attila. Állítása szerint a volt jogi igazgató ekkor jött rá, hogy csak fenyegetni próbálják, mivel három hónap különbséggel dolgoztak a cégnél a volt vezérigazgatóval. Hozzátette: kihallgatásai előtt listát kapott, hogy milyen kérdésekben kellene vallomást tennie a "saját érdekében".

outsourced-bookkeeping_1.jpgFotó forrása: www.fins.hu


Később a nyomozók már beérték volna azzal is, hogy Mesterházy Ernőre - Demszky főtanácsadójára - tesz terhelő vallomást. Ezt a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézet alagsori cellájában, ügyvéd jelenléte nélkül kérték tőle, hozzátéve, "ez az utolsó ajánlatunk". Győri György ügyészről szólva Sziebert elmondta, volt olyan mondat a vallomásában, amit ő fogalmazott. A volt jogi igazgató elmondása szerint az eredeti mondat nem volt elég "hihető", így át kellett fogalmazni, hogy "kerek" legyen a terhelő vallomás.


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása