" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

már
2

cz_fit_1200x10000.jpg

Czeglédy Csabát kényszervallatás során hivatalos személyek próbálták meg rávenni arra, hogy előzetes letartóztatása alatt Gyurcsány Ferencre valljon – ezt az Egyenesen című műsorban mondta az előzetesből frissen szabadult politikus.

“Sajnos egy olyan rendszer alakult ki Magyarországon, hogy akit előzetesben akarnak tartani, azt előzetesben tudják tartani, a jogtalan fogvatartástól sem visszariadva. Illetve sajnos ki kell mondanunk, hogy a bíróság nem egyszer, nem kétszer asszisztál ahhoz, hogy kényszervallatás legyen emberekkel szemben.”

Hivatalos személyek egyértelműen célozgattak neki, nem akarja-e megkönnyíteni saját helyzetét. Amikor Czeglédy visszakérdezett, hogyan jelezze, ha bármit mondana, a válaszból egyértelműen látszott mire megy ki a játék:

“Czeglédy úr, jelezze, amikor Gyurcsánynak előkészíthetjük a zárkát”

Nem ez az első eset, hogy egy politikailag kényes ügyben az előzetes letartóztatás során hivatalos személyek a vádlottak feletteseire, sőt Gyurcsányra kértek terhelő vallomásokat.

A BKV-per 7 vádlottja vádlottjai és 3 tanúja erősítette meg, hogy a nyomozás első, rendőrségi szakaszában a vallomások felvétele törvénytelen módon történhetett. A vádlottak és tanúk kényszervallatásról, nyomozóhatóságok befolyásolásáról, összeollózott vallomásokról, ellentmondásos rendőrségi iratokról, téves dátumozásokról, elveszett és hamisítás gyanúját is felvető okiratokról számoltak be.

Mesterházy Ernő, Demszky Gábor egykori főtanácsadója, a bírósági tárgyaláson elmondta, hogy a kihallgatás a jegyzőkönyv szerint közel 11 órán át tartott, eredménye pedig csupán két oldal volt, a nyomozóhatóság megalázta, és arról győzködte őt, hogy tegyen terhelő vallomást Hagyó Miklósra, és ha ezt megteszi, csak akkor engedik el az őrizetből. Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója is rendőrségi nyomásra panaszkodott. Bocsánatot kért a tárgyaláson Hagyó Miklóstól, Demszky Gábortól és Mesterházy Ernőtől azért, mert rájuk vallott a rendőrségi kihallgatásokon a BKV-ügyben. Ügyvédje szerint a rendőrség a nyomozás idején egyértelművé tette: nem szakmai ügyekről, hanem Hagyóról, és Mesterházyról akar hallani. A vallomások a rendőrség elvárásai alapján készültek, és annak érdekében, hogy meggyanúsítása után ne tartóztassák le, megengedte, hogy a jegyzőkönyvek is olyan tartalommal készüljenek, ahogy azt a rendőrség szeretné. Sőt a „Nokiás” Balogh Zsolt is az ügyészséget vádolta, vádlott-társaihoz hasonlóan arról számolt be, hogy nyomozati vallomásait nyomás alatt tette, és a sajtóban is azért nyilatkozott - többek között az elhíresült Nokia-dobozról -, hogy elkerülje a börtönt.

Czeglédy arról is beszélt, hogy szabadulása után szinte azonnal megkeresték az Elios-üggyel kapcsolatos, eddig még nem látott dokumentumokkal. Elmondása szerint egyébként az előzetesbe kerülése előtt is éppen egy olyan dologba ásta bele magát, amit, ha továbbvisz, kellemetlen lehetett volna több fideszesnek is.

Czeglédy-t több mint 6 milliárdos költségvetési csalással gyanúsítják, de csütörtöktől már hivatalosan is Szombathely független országgyűlési képviselő jelöltje. Az ezzel járó mentelmi jog miatt engedték ki a börtönből.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása