" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

okt
23

Már fél év telt el azóta, hogy az Alkotmánybíróság (AB) meghallgatta Handó Tündét a peráthelyezésekkel kapcsolatban. Döntés viszont máig nem született, így a kiemelt jelentőségű BKV-ügy kapcsán sem.

AB.jpg

A várakozás 120. napján már megírtuk, hogy 2013 április 21-én Handó Tündét, az Országos Bírói Hivatal elnökét meghallgatta az Alkotmánybíróság (AB) a peráthelyezési ügyekkel kapcsolatban, illetve a Hagyó Miklós és társai alkotmányjogi panaszával összefüggésben. A panasz azért született, mert a BKV-pert úgy helyezték át - a politikai elfogultságát már a Zuschlag-ügyben bizonyított - Kecskeméti Törvényszékre, hogy a döntés ellen jogorvoslati lehetőség nem volt. A meghallgatás a nyilvánosság és az érintettek kizárásával történt meg.

Újságírók már nyáron megkeresték az Alkotmánybíróságot a döntés kapcsán, és a következő kérdéseket tették fel:

- Ha már mindenki elismerte, hogy jogellenes a peráthelyezés, akkor mire kell még várni az ezzel kapcsolatos állásfoglalással?

- Mikor születik döntés a korábban áthelyezett peres ügyek, köztük a kiemelkedő érdeklődés kísérte BKV-per áthelyezésével kapcsolatban?

- Elképzelhető, hogy az Alkotmánybíróság bizonytalan a döntésben egy olyan helyzetben, amiben korábban már egyszer döntött, amiben a kormány is cselekedett, és amiben Európa egyetért?

Levelükre először azt a választ kapták, hogy az ügy tárgyalása az ítélkezési szünetet követően fog folytatódni, de azt sajnos nem tudták megmondani, hogy mikorra várható döntés. A nyári szünet elmúltával újra írtak az Alkotmánybíróságnak, de érdemi választ ekkor sem kaptak.

Ahogy korábbi bejegyzésünkben felhívtuk rá az AB figyelmét is: A nyári ítélkezési szünetnek már régen vége! A blogunkon elhelyezett számláló pedig már a 180 napon is túlhaladt a meghallgatás óta.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása