A Voldemort néven elhíresült Mengyi Roland példáján keresztül hasonlítottuk össze, mi történik akkor, ha egy fideszes- és mi történik akkor, ha egy “nem baráti” politikust vádolnak meg korrupcióval.
Az eljárásból kitűnik, hogy egészen más a helyzet akkor, ha a kormánypárt egyik mamelukjával kapcsolatban merül fel a törvénysértés gyanúja
Még akkor is, ha tudjuk: az egész “Voldemort sztori” nem lenne, ha a kedves vezető erre nem bólint rá. Orbán semmi mást nem csinált, mint a Polt vezette ügyészekkel üzent a sajátjainak: bárkivel megtörténhet, ehhez tartsátok magatokat!
Féléves nyomozás után, két hete emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Mengyi Roland fideszes politikus, országgyűlési képviselő és hat társa ellen. A vádirat szerint Mengyiék összesen közel 500 millió forintot akartak lenyúlni. Emellett a Mengyi kétszer 5 millió forint kenőpénzt is kért azért, hogy „elrendezze” a pályázati kiírásokat, és erről a vádlottak többször egyeztettek.
Mengyi szabadlábon védekezhet.
Igaza van Hunvaldnak: amikor azonban ellenzéki politikust vádolnak meg korrupcióval - az elszámoltatás jegyében - rendszerint durva lejárató kampányt indítanak ellene, a királyi tévé végtelenítve sugározza a bilincsbe vert “gonosztevőről” készült képsorokat, meghurcolják, majd indokolatlanul hosszú időre előzetes letartóztatásba helyezik.
A példa kedvéért hasonlítsuk össze, mi történt a a BKV-ügyben, és mi történt Voldemort esetében:
|
Hagyó Miklós |
Mengyi Roland |
Mennyi pénzről van szó? |
A nokis-doboz vádpontban 2 x 15 millió forintról volt szó, a bíróság azonban megállapította, hogy nem került sor kenőpénz átadására. |
500 millió Ft. + 2 x 5 millió Ft. |
Mire alapozták a vádat? |
Kizárólag Balogh Zsolt volt BKV-vezér ellentmondásos vallomásaira, aki utóbb bevallotta, csak azért találta ki a Hagyónak adott kenőpénzről szóló mesét, hogy elkerülje a börtönt. |
Lehallgatási jegyzőkönyvek vannak az ügyészség birtokában. |
Lemondott a mentelmi jogról? |
Hagyó 2010-ben lemondott minden pozíciójáról, jelöltségéről. |
Mengyi mentelmi jogát Polt Péter indítványára függesztette fel a parlament tavaly szeptemberben. |
Hogyan reagált a sajtó? |
Először a Magyar Nemzetben, később a Hír TV-ben indult a lejárató kampány. Azóta az MTI számol be részletesen a tárgyalás eseményeiről - természetesen a maga “cizelláltan elfogult” módján. 2014-ben pedig az egész országot kitapétázták a bohócos plakátokkal. |
A Magyar Idők, a TV2, a Ripost, vagy a tripla nyolcas sehol. Mélységes csönd |
Hogyan zajlott a nyomozás? |
Még a rendőrök is a nyomozás szakmaiatlanságáról panaszkodtak: ebben az ügyben ugyanis a bűnösöket nevezték meg először, majd ezt alátámasztandó bizonyítékokat kellett gyűjteniük. Több vádlott és tanú kényszervallatásról számolt be a bíróságon |
„Polt Péter szerint fel sem merült, hogy tetten kellene érni Mengyi Rolandot, amint kenőpénzt vesz át.” |
Előzetesbe helyezték? |
9 hónapra helyezték előzetes letartóztatásba egy olyan “adatra” hivatkozva, melyről utólag kiderült, hogy nem is létezik. |
Szabadlábon védekezhet. |
Különbségek?