" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

már
17

Mivel a január 26-án meghozott ítélet indoklására még várni kell, blogunk új sorozatot indít. Átvizsgáljuk a BKV-per vádlottainak védőbeszédét, olyan erős mondatokra vadászva, amelyek egy másik szemszögből mutatják meg nekünk az ügyet.

mesterhazy04.jpg

A II. rendű vádlott Mesterházy Ernő ügyvédje: Dr. Papp Gábor - Kecskemét, 2015. december 10.

"A sajtó szerepét illetően és az újságcikkek értékelését illetően I.r. vádlott védőjével maximálisan egyetértek, mégis fel kell hívjam a Kecskeméti Törvényszék figyelmét arra is, hogy különösnek tartom azt, hogy az újságok 2010-ban sok esetben előbb tudtak a büntetőeljárás tényéről, mint maguk az érintettek. Nagyon sok érintett az újságból tudta meg, hogy mi fog vele történni és mi lesz majd a büntetőeljárásban neki szánt szerep. Ezt az eljárást Mesterházy Ernő vonatkozásában olyan események kísérték, amiről azt gondolom, hogy tisztességes jogállamban nem megengedhető, másrészt pedig következménye kell, hogy legyen. Mesterházy Ernőt 2010. február 3-án 11 olyan bűncselekménnyel gyanúsították meg, ami 11 bűncselekménnyel kapcsolatban egyáltalán semmilyen nyomozás nem folyt addig. A nyomozás végén 11 bűncselekményből 10 esetében megszüntették vele szemben a büntetőeljárást. Sajnos  teljes mértékben igazat kell adjak R. Miklósnak, aki azt állította, hogy először gyanúsítanak meg embereket és utána kezdenek el az ügyben nyomozni.

"Közel 20 éves védői működésem alatt nem találkoztam olyannal, hogy valakit egy több száz milliós hűtlen kezeléssel felbujtóként, részesként gyanúsítanak meg, úgy hogy másfél éven keresztül a vádemelésig ennek a bűncselekménynek nincsenek tettesei."

"Azt kell mondjam, hogy a maga nemében mégiscsak egy különleges ügyről van szó. A politika szót a tárgyalóteremben a bíróság nem szokta szeretni, meg kell mondjam, én sem nagyon, és nem kívánok a politikáról sok szót ejteni, mégis azt kell mondjam, hogy ennek az ügynek vitathatatlanul masszív és kőkemény politikai háttere van. Politikai háttere van azért, mert a BKV, az ország talán legnagyobb vállalata, természetesen politikai kérdés. Politikai kérdés akár egy villamos beszerzés, politikai kérdés egy metróbeszerzés és ebben az ügyben olyan személyek ülnek, többek között Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő a vádlottak padján, akik politikával foglalkoztak és a politika révén váltak ismertté. Az, hogy ez az ügy, politikai ügy, arról szerintem kár vitatkozni, mint ahogy arról is szerintem, hogy aki ennek az ügynek a politikai összefüggéseit nem érti, az nem tud ebben az ügyben világosan gondolkodni. Természetesen hozzáteszem, hogy a bíróságot semmilyen politikai szempont nem vezérelheti akkor, amikor döntést fog hozni ebben az ügyben. A politikai kérdés jelentős azért is, mert aki a politikai összefüggéseket látja, akkor látja azt, hogy ez az egész bűnszervezet még jogvitára sem alkalmas."

"Nincsen magyarázat Mesterházy Ernő teljesen törvénytelen és indokolatlan letartóztatására, de arra különösen nincs magyarázat, hogy Mesterházy Ernő 60 napig kegyetlen és embertelen körülmények között rendőrségi fogdában volt, miközben a büntetőeljárási törvény szigorú kivételként említi azt, hogy valakit rendőrségi fogdában tartsanak fogva, és azt pontosan tudjuk, hogy a mai gyakorlat szerint ez legfeljebb az őrizet időtartamára szokott vonatkozni. Mesterházy Ernő 60 napig, tehát a teljes időtartamig embertelen körülmények között volt a Gyorskocsi utcai fogdában. Nehéz arra magyarázatot találni, hogy a Fővárosi Főügyészség, aki 2010. május 20-ig a nyomozást felügyelte, indítványt tesz Mesterházy Ernő előzetes letartóztatásának megszüntetésre és egyidejűleg a házi őrizet elrendelésére, a Központi Nyomozó Főügyészség néhány nap elteltével, miután az ügyet átveszi és aligha valószínű, hogy a több ezer oldalas nyomozati iratot tanulmányozza, arra a belátásra jut, hogy ezt az indítványt vissza kell vonni. Azt kell mondjam, hogy ez a maga nemében szintén egyedülálló. Szintén egyedülálló, hogy ebben a néhány napban eszébe jut több hónap után szintén a Főügyészségnek, hogy házkutatást tartson Mesterházy Ernő ingatlanán, miközben az eljárási törvény akkor 178. §-ának hatályban lévő rendelkezése szerint a házkutatást lehetőleg kiskorúak távollétében, reggel 6 és éjfél között kell lefolytatni. Ehhez képest ez a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársait miben sem érdekelte, a házkutatást éjszaka, Mesterházy Ernő három kiskorú gyermekének a jelenlétében folytatták le és szerezték be azokat a rendkívül súlyos bizonyítékokat, amikről majd később, a takarítási szerződés kapcsán szót fogok ejteni.."

"Mesterházyt úgy akarja a fő gonosznak kikiáltott Hagyó Miklóssal egy bűnszervezetbe tenni az ügyészség, hogy egyetlen egy közös vádpontjuk  nincs, tehát egyetlen egy cselekményt közösen a vádirat szerint el nem követtek. Hogy ha a szakirodalom, a jogi magyarázat, a büntető törvénykönyv kommentárja következetes abban, hogy egy vertikálisan tagolt szerepeket igénylő elkövetési struktúra és szervezet a bűnszervezet, akkor hogyan lehetséges M.. Ernőt takarítási ügyben bűnszervezeti elkövetéssel gyanúsítani egy olyan cselekmény miatt, ahol nincs tettes, ahol nincsenek elkövetők.."


"Sajnos szóvá kell tegyem én is azt, hogy a vádlottak nem a törvényes bíróság előtt álltak, és hozzá kell tegyem, hogy a Kecskeméti Törvényszék abszolút tisztességesen folytatta le ezt az eljárást. Hangsúlyozottan nem a törvényszék és nem a törvényszék tanácsa és nem a tanácselnök asszony ellen szól, de azokat a kételyeket, amik a vádlottakban és a védőkben megfogalmazódtak, azokat növelte az a körülmény, hogy a vádlottak budapesti illetőségűként nem a Fővárosi Törvényszék előtt állhattak és nem a Fővárosi Törvényszék bírálhatta el, folytathatta le az eljárást. Végül szóvá kell tegyem azt is, amiről I.r. vádlott védője az imént beszélt, hogy miközben a vádlottak hangsúlyossá tették, hogy őket presszió hatása alatt hallgatták ki a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, az ügyészég az ezzel kapcsolatos eltérő álláspontját nem a tárgyalóteremben ismertette, akkor én ezt egyébként észrevétel formájában jeleztem is, hanem egy nyilvános sajtótájékoztatón mintegy üzent a még ki nem hallgatott vádlottaknak, hogy kire milyen sors várhat akkor, ha hasonló módon szóvá meri tenni azt, hogy őket milyen körülmények között hallgatták ki. Azt remélem Tisztelt Kecskeméti Törvényszék, hogy ennek ebben az ügyben még valamikor következménye lesz."

Folytatása következik..

 

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása