" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

júl
5

Csütörtökön tartották a BKV-per utolsó tárgyalását a nyári szünet előtt a Kecskeméti Törvényszéken. Következik a szünet, bár érdekességek most is akadtak. Például kikérték az utóbbi három év BKV-szerződéseit is.

maminti79_product_14515_120212170234_1.JPG

A csütörtöki tárgyalási nap a BKV-ügyben nyomozó egyik rendőr vallomástételével kezdődött. A nyomozó meghallgatását azért tartotta szükségesnek H. Iván ügyvéd, hetedrendű vádlott és védője, mert ő készített jelentést a vádlott lefoglalt határidőnaplójáról. Jelentésében a nyomozó egyebek mellett azt a következtetést vonta le, hogy Antal Attila és Aba Botond BKV-vezérigazgatók részesedtek egy, a közlekedési vállalat által kötött szerződés kifizetéséből. A tárgyaláson kérdésekre válaszolva és a napló részleteit is megtekintve a nyomozó nem tudott magyarázatot adni arra, hogy mi alapján vonta le súlyos következtetését. Az ügy másik furcsasága, hogy a nyomozó hatóság nem csatolt be olyan naplórészletet, amely egyáltalán utalna az Optimismo Kft. BKV-s szerződésére.

A tárgyalás második felében Hadnagy Ibolya bírónő döntött a vád és a védelem által a tárgyalás során eddig benyújtott bizonyítási indítványokról. Komoly fejlemény, hogy a bíróság helyt adott R. Miklós vádlott azon indítványának, hogy kérjék ki és vizsgálják meg a BKV (és a BKK) 2008-2013 között kötött PR, marketing és szponzorációs célú szerződéseit. A vádirat ugyanis - szakértők szerint is szakmaiatlanul - kijelenti, hogy a BKV-nak nem volt szüksége ilyen szerződések megkötésére. Mivel a BKK Hagyóék után - a mai napig - köt ilyen szerződéseket, azok becsatolása a vádak további nagy részét szétporlaszthatja.

A Kecskemétre helyezett gigaper állása a mostani szünetet megelőző hónapokban éles fordulatot vett, miután már nem csupán a vádlottak, de az ügyben szereplő tanúk közül többen is a nyomozás során rendőrök által elkövetett szabálytalanságokat tártak fel. A vádlottak kényszervallatásról számoltak be, egy tanú pedig azt állította, hogy Bói László rendőr a nyomozó hatóságok befolyásolását ígérte cserébe a terhelő vallomásáért, amelyet végül egy magánnyomozóval ollóztak össze. Hasonló történetekről több tanú beszámolt a bíróságon tett vallomásában. A rendőrségi iratok egyébként hemzsegnek az ellentmondásoktól. A vádlottak tévesen dátumozott, elveszett és hamisítás gyanúját is felvető okiratokra hívták fel a bíróság figyelmét.

cikk forrása: Stop.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása