" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

máj
30

A szabályszerű idézés ellenére másodszor sem jelent meg időben tanúvallomást tenni a Kecskeméti Törvényszéken Vitézy Dávid - a fővárosi közlekedés-szervezési cége, a BKK vezérigazgatójának - helyettese, a BKV-per 25-ös számú, anonim tanúja. A tanú először nem jelent meg a bíróságon, ami miatt 80 ezer forint bírságot szabtak ki rá, majd másodszorra - előzetes, pozitív visszajelzése ellenére - sem jelent meg időben. A tárgyalás végére érkezett, már nem tudott vallomást tenni.

A tanú a BKV-ügy vádbeli időszaka idején a vállalat vezérigazgató-helyettese volt. Posztjáról Balogh Zsolt cégvezető menesztette, többek között szakmai alkalmatlanságra hivatkozva. Az egykori felsővezető - aki kirúgása miatt pert indított, de elvesztette - a BKV-per nyomozása alatt terhelő állítások sorát tette az elsőrendű vádlott Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettesre.

images_2.jpgFotó: www.hirado.hu

A csütörtöki tárgyaláson a várakozás miatt felszabadult időben Hagyó észrevételezte a korábban kihallgatott volt BKV-s jogi igazgató vallomását. Az előző tárgyaláson egyébként már kiderült, hogy az ügyészség szólította fel a volt jogi vezetőt a vallomástételre "felkészülésre", aki újságcikkek értesüléseire hivatkozva fogalmazta meg korábbi terhelő állításait, méghozzá úgy, hogy személyesen nem is ismerte Hagyót.

Csütörtökön a BKV-nál belső ellenőrzéseket végzettség és szakirányú ismeretek nélkül végző D. Magdolna titkárnőjét is tanúként hallgatta meg a bíróság. A tanú elmondta, nem tartotta kompetensnek a Hagyó-éra szerződéseink véleményezésére felvett - korábban női magazinokat szerkesztő, a szerződések ellenőrzésére Kocsis István volt BKV-vezér által felkért - főnökét közlekedésszakmai kérdések megítélésére. A titkárnő egy másik vádpontban, H. Éva foglalkoztatásával összefüggésben is megerősítette a védelem álláspontját. Elmondása szerint Hagyó sajtósa ténylegesen ellátta munkakörét a BKV-nál is.


 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása