" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

már
4

Kocogós iram

Címkék: fidesz orbán viktor | Szerző: Hagyó Dosszié | 6:18 pm

“A magyar embernek megvan az a tulajdonsága, hogy nem tűri, ha hülyének nézik” - hintette magvas gondolatait Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója egy badacsonytomaji lakossági fórumonon. A NolTv jóvoltából kiderült, mit is gondol a főcivil az alkotmányozásról, Paksról, meg úgy általában az elszámoltatásról. Itt a kampányszezon, pörögjenek a kamerák, kezdődjön az újbeszéd időszaka!

cofkampanynotobbesely.jpg

Csimadia szerint leköpni le lehet, belerúgni belerúghatnak, de ha hülyének nézik, azt nem tűri.a magyar ember. Nos, remélem nem csak én érzem úgy magam ezután a négyperces vágott anyag után, mint akit leköptek, megrugdostak, meg még hülyének is néztek. Valóban ez a legfájóbb, ebben igaza van Csizmadia Lászlónak. Mondjuk én eddig nem tudtam, hogy a civilek kényszerítették ki Orbán Viktorból az alkotmányozást. Szólhattatok volna, lett volna egy-két jó ötletem, de fátylat rá….A többi buliból is kimaradtam, ez már nem oszt - nem szoroz. Persze ennek a blognak nem témája Andersen, meg a Grimm fivérek munkássága. Mármint hogy összehasonlító elemzést végezzünk a kormánypropaganda és eme nagy klasszikusok között. Nem, nincs annyi humorérzékem. A Cohn-Bendit lemez is igazán karcos már, bár megértem, miért veszik mindig elő. Szálka a pasi rendesen a szemükben, bár én speciel szélsőbalosként tanultam az egykori diákvezérről, nem pedig ultraliberálisként, de ezek már tényleg csak részletek. Itt a kampány, miért szőrözzünk itt  ilyen apróságokon?

Az elszámoltatás folyamatát blogunk viszont nyomon követi, kiemelten pedig a mára már hontalanná vált BKV-perrel foglalkozunk. Éppen ezért ütötte meg a fülemet Csizmadia eszmefuttatása arról, hogy miért is állnak ilyen gyászosan ezen a nem is mellékes hadszíntéren dicső Turbán Hektor és kiscserkészei. Mert hogy nem jól, azt úgy nagyjából minden olvasni tudó ember pontosan látja. Ezért kell egyszerűen elmagyarázni a híveknek, hogy az “elmúltnégyévben”  mi a rákot csinált az igazságszolgáltatás, hogy a tolvaj komcsikat nem tudtuk hűvösre tenni? Csizmadia szerint az biztos, hogy “nagyon mélyen” bele kell gondolnunk abba ,hogy maradtak-e még kommunista származékok az államapparátusban,illetve az igazságszolgáltatásban. Olyanok, akik ezt a folyamatot lassítani próbálják.

Mondjuk utána számolhatnánk, hogy azok közül, akik valamilyen tisztséget láttak el a pártállamban, a többség most melyik pártban, vagy annak holdudvarában tűnik elő újra.. De Csizmadia logikájából kiindulva ezek szerint a joggal gyurmaként szórakozó, az Alaptörvényt megalkotó kétharmad nem végzett jó munkát? Maradtak még homályban megbúvó kommunisták?

Csizmadia szerint az igazságszolgáltatás kocogósra vette az iramot. Éppen ezért nem a kormányon múlik az elszámoltatás, hanem a fránya bíróságokon. Pedig ők tényleg mindent megtettek, hogy a környezet befogadó legyen.  Mit is? Soroljuk: főügyész (Polt) pipa, OBH elnök (Szájerné) pipa, rendőrség (Pintér) pipa, kétharmadnyi mameluk (aki mindent aláír) pipa. De jó ha van még haverokkal feltöltött Alkotmánybíróság, bármit bevállaló ügyészek, vagy egy passzentosra formált közmédia. És mint az kiderült az “elmúltnégyévben” ez sem volt elég. Jöhet a magyarázkodás. Mert ugye az fel sem merülhet bennük, hogy ártatlanul vádoltak volna be embereket, tettek volna tönkre karriereket, életeket.  

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása