" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

feb
13

A fideszes politikusokhoz fűződő viszonyáról, a peráthelyezésekről, a reformtervekről és az igazgatási tapasztalatairól kérdezte az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnökét az Index. Handó Tünde persze megint igyekezett kimosakodni magát, a BKV-ügyről pedig egyszerűen csak nem kívánt beszélni. A legjobb rész mégis az volt, amikor arra szólította fel a bírókat, hogy ha - az Index információi szerint - valóban konzultált velük a konkrét ügyekről, akkor jelentsék fel őt.

5520796_ada5277753299f74d23718352e09c951_wm.jpg

A Fővárosi Törvényszék indíthatta el az ügyeket, az pedig, hogy hova kerüljön, hát arról regények vannak a honlapon.

...de nem csak az OBH honlapján, hanem a BKV-ügy hivatalos dokumentumait összegyűjtő oldalon is, amikből egyértelműen kiderül, hogy - akárhogy is ragozza - végső soron ő döntött, ott az aláírása. A továbbiakban viszont a peráthelyezésekkel kapcsolatban egyáltalán nem volt bőbeszédű:

Én erről már nem szeretnék többet beszélni, mert se többet, se jobban nem tudom elmondani, mint ahogy korábban az OBT előtt vagy az Alkotmánybíróság előtt elmondtam. 2012-ben volt valamikor nyáron vagy kora ősszel az utolsó áthelyezés, ez már a múlt története, ezzel nekem már semmiféle dolgom nincsen.

Itt mellékesen megjegyeznénk, hogy az elnöki meghallgatást 10 évre titkosították. Nyilván azért, hogy mindenki tisztán lássa a döntés hátterét.

Handó szerint tehát részéről az ügy lezárva. Kit érdekel, hogy ő helyezte át a pereket, ráadásul kétségbe vonható indokokra hivatkozva, alkotmányba ütköző módon. És most már ő mit foglalkozzon azzal, hogy az áthelyezett büntetőügyekből soknak a per-visszahelyezés mizéria miatt jelenleg bírósága sincs.

De nem is a “mosomkezeimet”-hozzáállása volt a legdurvább, hanem amikor a fideszes politikusokkal rokoni és baráti kapcsolatot is ápoló Handó azt fejtegeti, hogy azért választotta a bírói pályát, mert a függetlenséget és a pártatlanságot tartja a legfontosabbnak. Nyilván ezért háborodott fel azon az információn, miszerint ő a vidéki törvényszékek vezetőivel konzultált ezekről a perekről.

Index: Mióta az Alkotmánybíróság döntése folyamán lépéskényszerbe kerültek az illetékes vidéki törvényszékek, konzultált ezekről a perekről...

Handó: Kivel?

I: ... a vidéki törvényszékeknek a vezetőivel, illetékeseivel?

(Hosszú csend...)

H: Nehéz az asztalt a helyén hagynom, amikor ilyeneket mond. Hogy beszélhettem volna erről? Nem, nem beszéltem. Melyik bíró tűrné el, hogy én konkrét ügyről bármit beszéljek?

I: Elnök asszony, azért tettük fel a kérdést, mert az információgyűjtés során kaptunk olyan információt...

H: Miért, volt valaki, aki azt mondta, hogy én beszéltem vele erről?

I: Kaptunk ilyen információt, igen, egy vidéki bíróság környezetéből.

H: Ha ilyet hall, a bíró első útja a rendőrségre kell, hogy vezessen: a bíró ugyanis az ítélkezési tevékenységében nem befolyásolható. Ha bármelyik igazgatási vezető olyat tenne, amit nem szabad, akkor mindenkinek kötelessége, hogy ez ellen fellépjen!

Mi csak azt tanácsoljuk az elnök asszonynak, hogy jól gondolja meg, mit kíván, mert a végén még tényleg feljelenti valaki. Bár vannak sejtéseink arról, mi fog történni azzal a bíróval, aki ezt tényleg meg meri tenni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása