" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

okt
22

A C.C. Soft Kft. egykori vezetőjének meghallgatásával folyatódott a BKV-per tárgyalása Kecskeméten. A tanú megerősítette, hogy soha, semmilyen kapcsolata nem volt Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettessel, a per vádlottjával.

99807_sms.jpg

Több fontos dologra is rávilágított a C.C. Soft Kft. egykori vezetője, E. A. a keddi tárgyalási napon. Korábban már beszámoltunk róla, hogy őt nem hallgatta meg se a rendőrség, se az ügyészség, holott a vádirat közvetett módon utal az ügyben játszott szerepére. Ezzel kapcsolatban határozottan tagadta, hogy ő valaha is szóban, illetve sms-ek formájában fenyegette volna Balogh Zsolt negyedrendű vádlottat, aki mint a BKV műszaki vezérigazgató-helyettese aláírta a C.C. Soft teljesítési igazolását. Hagyó Miklóst mindössze egyszer látta Pécsett, Tasnádi Péter temetésén. Soha, semmilyen kapcsolatban nem állt a volt főpolgármester-helyettessel.

A vádirat azon állítását is tagadta, miszerint az utastájékoztatási rendszer próbaüzeme nem zárult le, illetve nem volt működőképes, amikor a teljesítési igazolásokat kiállították. Tökéletesen alkalmasnak tartotta a C.C. Softot a munka elvégzésére. Megfelelő műszaki szaktudással, felkészültséggel rendelkezett a cég a munka elvégzésére. Megítélése szerint mind a mai napig alkalmas lenne a szentendrei HÉV-vonal utastájékoztatási rendszere a tökéletes működésre.

Az C.C. Soft-szerződés módosításáról elmondta: az eredeti ajánlatukban szerepeltetett kijelzőket a BKV kérésére módosították, hogy a közlekedési vállalat reklám, -illetve promóciós célra is fel tudja ezeket használni. Kérdésre megerősítette: a műszaki diszpozíció nem tartalmazott olyan megállapítást, hogy bárkivel a BKV-tól függetlenül meg kellett volna állapodni a dinamikus adatátvitel megvalósítása során. A biztosító berendezéseket kiépítő Thales cég megítélése szerint nem mutatott együttműködési hajlandóságot, illetve olyan anyagi követeléssel állt elő, amit nem lehetett teljesíteni. Ezen okok miatt kellett módosítani az eredeti szerződést.

Az azóta egyébként felszámolt cégről elmondta: 2007-ben ötszáz milliós árbevételük volt, szoftverfejlesztési munkáik során javarészt az állami szektornak dolgoztak alvállalkozóként, de több vidéki önkormányzatnak is készítettek informatikai rendszereket, esetenként százmilliós nagyságrendben.

Forrás: Népszava online

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása