" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

okt
9

Több minden tisztázódott a keddi tárgyalási napon meghallgatott tanúnak köszönhetően a C.C. Soft Kft. szerződésével kapcsolatban, de ismételten akadt egy olyan kérdés, amelyben nem jutott előrébb a bíróság.

hev2.jpg

Újabb kedd, újabb tanú, újra a C.C. Soft-szerződés. No, nem mintha unnánk a dolgot. Fontos tisztázni az I/14-es vádpontot a BKV-ügyben, ez nem is kérdés.

A tárgyalási nap során meghallgatott tanú, K. I. egykori főosztályvezető “régi motoros” a BKV-nál. 1974-óta dolgozik itt, még akkor kezd, amikor majd 24 ezer embert tudhat kollégájának a vállalatnál. 1997-től kezdődően vezeti a beruházási főosztályt, és a 2007-es nagy átalakítás is itt éri. Azon kevés vezető beosztású ember közé tartozott, akik túlélték a “háborús helyzetet” ebben az évben a cégnél, és vezető beosztásban maradhatott - bár elmondása szerint egyre lejjebb csúszva a létrán - egészen 2008. május 13-ig, amikor is közlik vele, hogy két nap múlva már nem tartanak rá igényt a BKV-nál. Mindössze tíz nap, és megünnepelhette volna munkájának 35 éves jubileumát. Egyike azoknak, akik aláírják a C.C. Soft szerződését 2007. júliusában. És egyike azon tanúknak, akiket bizonyos részletekről nem faggatott az ügyészség. Konkrétan erről a vádpontról - hiába egyike az aláíróknak - meg sem kérdezték. De hát vannak még furcsaságok az ügyben, szinte meg sem lepődünk rajta.

Azt mindenesetre azt megerősítette a tanú, hogy ez a cég adta a legjobb ajánlatot ár és határidő tekintetében. Az is kiderült, hogy a C.C. Soft a referenciákat megfelelően pótolta egy alvállalkozónak köszönhetően. Kiemelte a volt főosztályvezető: nem szokatlan az ilyen jellegű pótlás, ma is számtalan beruházásnál így működik a rendszer. Összességében a C.C. Soft adta a legjobb árat, a hiánypótlás megtörtént, mehetett minden a maga útján, neki dolga ezzel már nem volt. Amije volt, az másik 170 futó projekt abban az időben, amelyek egy része ennél nagyobb figyelmet érdemelt. Nem emlékezett rá, hogy neki írásban valaki opponált volna a kft. győztesnek hirdetése ellen, és szóban sem jelezte ezt felé senki. Szabálytalanság vagy törvénytelenség elkövetésére való utasítást nem kapott feletteseitől. Többször hangsúlyozta: a HÉV-vonal rekonstrukciójának 5 milliárdos költségéhez képest nevetségesen kis összeg az, amennyibe az utastájékoztatási rendszer kiépítése került. A kivitelezésnél felmerült problémák kapcsán sokéves rutinjára hivatkozva megjegyezte: pályafutása alatt nem nagyon volt olyan beruházás, amit ne terhelt volna határidő csúszás, vagy váratlanul felmerülő műszaki nehézség. A projektre 2007. augusztusának végéig látott rá, utána átkerül a frissen felállított fejlesztési osztály élére.

Már korábbi írásunkban is említést tettünk arról, hogy eddig nem sikerült tisztázni: bele kellett volna írni a pályázati anyagba a Thales-szel való együttműködés, tehát az adatkapcsolat kiépítésének kényszerét és annak árát, vagy sem? Mert ugye ez vezetett ahhoz, hogy a 85 millióról szóló eredeti szerződést módosítsák, és a végösszeg megemelkedjen. Most sem kerültünk közelebb a megoldáshoz. A tanú feltételezi, hogy a Thales ugyanolyan árat szabott volna minden pályázó részére, ha ez konkretizálva van BKV pályázati anyagában. Csakhogy nem lett, a feltételezések így 6 év távlatából pedig még ködösebbnek tűnnek.  

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása