" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

jún
27

"Folyosói pletykákon" alapult a vád egyik tanújának több, a BKV-per vádlottjaira tett terhelő vallomása - derült ki a büntetőper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken, ahol a bíróság is meghallgatta az adatai titkos kezelését kérő, így névtelenül, "25-ös számúként" szereplő tanút. Róla azért annyit tudni lehet, hogy ma a BKV feletti vagyonkezelői jogokat gyakorló Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyik vezetője, Vitézy Dávid vezérigazgató helyettese.

1.jpg

A tanú amúgy korábban a BKV-nál állt alkalmazásban, a közlekedési cég vezérigazgató-helyetteseként - akkoriban, amikor a per fővádlottja, Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes felügyelte a BKV-t. A cégtől végül szakmai alkalmatlansága miatt menesztették, ezután a tanú beperelte a közlekedési vállalatot, de a pert elveszítette.

A tanú "folyosói pletykákra" hivatkozva mondta a nyomozás során például, hogy a BKV bizonyos szerződéseket nem azért kötött meg, mert szükség volt az adott szolgáltatásra, hanem mert a Városházáról érkeznek ilyen kérések. Ennek ellenére a tárgyaláson fenntartotta korábbi állítását, amely szerint Hagyó őt nem utasította szerződések megkötésére, és ilyen utasításokról tudomása sem volt.

Szintén egy pletykát említve a 25-ös számú tanú arról is beszélt a bírósági tárgyaláson, hogy úgy hallotta, "H. Éva kéréseit Hagyó Miklós utasításának kellett tekinteni a BKV-nál". Az ügyészség azt próbálta igazolni, hogy hagyó és munkatársai - H. Éva és L. Ottó - egy "bizalmi kört" alkottak. Ezt a tanú nyomozati és bíróság előtt tett vallomásában is megerősítette. A vád kérdésére, hogy miből vonta le ezt a következtetést, a tanú mindössze azt válaszolta, hogy "úgy tűnt". A tanú végül azt is elismerte, hogy nem volt tudomása arról, hogy H. Éva utasítást adott volna bárkinek.

A Kecskeméti Törvényszék két BKV-alvállalkozó cég vezetőjét is meghallgatta. Egyikük megerősítette, hogy a BKV számára készített játékaik, ajándéktárgyaik értékarányosak voltak az erre kötött szerződéssel, míg egy vádlott rámutatott: a vádbeli, "szükségtelen" ajándéktárgyakhoz hasonlóakat a mai napig gyárt és árul a közlekedési cég. Hasonlóan elvégzett munkáról és értékarányos szerződésről számolt be a másik cég vezetője is. Ők a Combino villamosok bevezetési kampányán dolgoztak. R. Miklós, korábbi kommunikációs igazgató értetlenségének adott hangot amiatt, hogy az ő idejükben az ajándéktárgyak gyártása és a kommunikáció az ügyészség szerint bűnnek számított, de Kocsis István, későbbi BKV-vezérigazgató hárommilliós szivarvásárlása nem.

Népszava-információ

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása