" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

nov
16

Ismertette polgári jogi kárigényét a BKV-büntetőper tegnapi tárgyalásán a közlekedési társaság. A vállalat - az egyre gyengülő vádirat tényállását átvéve - 1 milliárd 779 millió forintos igényt jelentett be, amelyet a vádlottaknak akkor kell megfizetniük, ha…

nov
15

A Kecskeméti Törvényszéken tegnap folytatódott a büntetőeljárás Hagyó Miklós és társai ügyében. A főszereplő ismét az elsőrendű vádlott, a bűnszervezet vezetőjeként hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és zsarolással vádolt Hagyó volt, aki…

nov
14

Debrecenben 172 millió forintért csináltak az 1-es villamosnak utastájékoztató rendszert, Budapesten az egykori szentendrei, mára H5-össé keresztelt HÉV pályáján kiépítettre 100 millió forintot költöttek. A debreceni már csak az időt mutatja, a fővárosi viszont működik…

nov
13

Egyre inkább világos, hogy nem a megszokott szisztéma szerint zajlott a BKV-ügy nyomozása, amelyet kezdetben a BRFK egyik osztálya végzett. Az osztály vezetője éppen a nyomozás kezdetekor lett Pető György, Tarlós István főpolgármester egykori óbudai alpolgármestere, aki az…

süti beállítások módosítása