" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

nov
19

Alkotmányos szempontból sarkos állításokat tartalmazó tanulmányt jelentetett meg a jogiforum.hu. A BKV-perrel foglalkozó írás részletesen bemutatja, és jogilag alátámasztja a vádlottak Alkotmánybírósághoz (Ab) benyújtott panaszát, amely megkérdőjelezi bizonyos alapjogok érvényesülését.

A BKV-ügy - a törvényes bírósághoz való jog hatálya alól is kiemelve? című elemzés utal arra, hogy 2011-ben egy olyan jogszabályt vezettek be, - kifejezetten az úgynevezett kiemelt ügyekre -, amely figyelmen kívül hagyta az alapjog-korlátozás szigorú kritériumait. Annak ellenére, hogy az Ab alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette e jogszabályt, azt később mégis az alaptörvény rendelkezései közé emelték.

hando2.jpgFotó: MTI

Ezzel biztosított a Fidesz jogokat az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének arra, hogy túlterheltségre hivatkozva a Kecskeméti Törvényszéket jelölje ki a büntetőper tárgyalására. E döntés indokoltságát azzal vonta kétségbe a tanulmány, hogy a fővárosi törvényszék csupán 4 százalékkal volt leterheltebb a kecskemétinél.

A tanulmány a Velencei Bizottság bírálatát is ismerteti, amely elégedetlenségét fejezte ki az OBH elnökének hatalmával, és az igazságszolgáltatási rendszer reformjával kapcsolatban. Ennek fő elemei a bizottság szerint "ellentmondanak az európai normáknak, és sértik a tisztességes eljáráshoz való jogot is".

Az Ab-hez benyújtott panaszt elemezve a tanulmány több alapjogi sérelemre is rámutat. Ilyen, hogy az ügy áthelyezésével sérült a törvényes bírához való jog, mivel ez az objektivitás, átláthatóság és önkényesség kizárhatósága nélkül történt meg. Fennáll a pártatlanság követelményének sérelme is, hiszen a tárgyalást Handó Tünde OBH-elnök - Szájer József fideszes EP-képviselő felesége - szignálta át.

A tanulmány azt is kiemelte, hogy az OBH elnökének más bíróságot kijelölő döntése ellen a jogszabályok nem biztosítottak hatékony jogorvoslatot, így sérült a jogorvoslathoz való jog is. A tanulmány foglalkozik az alkotmányjogi panasz sorsával is, amelyet az Ab nem megfelelő formai követelményekre hivatkozva elutasított, valamint kitér az Ab szerepére is, amely a szerző szerint arra lenne hivatott, hogy "olyan örök értékeket őrizzen meg a számunkra, amelyek magasabb rendűek az éppen aktuális politikai céloknál".


NÉPSZAVA-információ

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása