" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

sze
20

Demszky Gábor egykori főtanácsadója, Mesterházy Ernő a BKV-per csütörtöki tárgyalásán azt állította írásban benyújtott, és a bírónő által felolvasott vallomásában, hogy a nyomozóhatóság bűncselekményt követett el a 2010. február 26-i kihallgatásán.
 
A kihallgatás a jegyzőkönyv szerint közel 11 órán át tartott, eredménye pedig csupán két oldal volt. ''A fennmaradó időben történtekkel a hatóságnak kell elszámolnia'' - állt a vallomásban.

Mesterházy Ernő szerint a nyomozóhatóság megalázta és arról győzködte őt, hogy tegyen terhelő vallomást Hagyó Miklósra, és ha ezt megteszi, akkor elengedik az őrizetből. Az egykori főtanácsadó azonban mindig a legjobb tudása szerint válaszolt, és igazat mondott.

A vallomás felolvasása után a bírónő figyelmeztette a hamis vád veszélyére Mesterházy Ernőt, de ő fenntartotta az elhangzottakat. A volt főtanácsadó a pert koncepciósnak, politikai indíttatásúnak minősítette. ''Nem tudom, kik állnak mögötte, de ki fog derülni'' - zárta vallomását, azt pedig bejelentette, hogy kérdésekre nem válaszol, és a vallomástételt nem folytatja.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása