" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

nov
1

L. Ottó ötödrendű vádlott nem ismerte el bűnösségét a Kecskeméti Törvényszéken Hagyó Miklós és társai ellen folyó per keddi tárgyalási napján.

L. Ottó, aki a 2006-os önkormányzati választások előtt Hagyó Miklós kampányát irányította, majd 2007-ben az akkor már főpolgármester-helyettes kabinetjének kommunikációs igazgatója lett, fenntartotta nyomozati szakban tett vallomását.

Hangsúlyozta: közvetett módon sem adott utasítást, és utasításokat sem közvetített a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. vezetőinek a cég számára hátrányos szerződések megkötésére.

A bíróságon írásos vallomását olvasta fel, kérdésekre megtagadta a választ a per jelenlegi szakaszában.

Elmondta: bűncselekményt nem követett el, a lőszerekkel kapcsolatos vétség elkövetését elismerte. A házkutatáskor három, engedély nélkül tartott lőszert találtak nála.

Nyugat-európai kampánytechnikák

A PR és kommunikációs diplomával, nemzetközi újságíró igazolvánnyal rendelkező vádlott azokra a „nem mindennapi körülményekre” utalt, amelyekkel a nyomozati szakaszban szembesült. Véleménye szerint a BKV körül a média által keltett közhangulatban várható volt, hogy őrizetbe veszik és letartóztatják. Fél évig volt előzetes letartóztatásban, majd házi őrizetbe került, jelenleg szabadlábon védekezik.

Emlékeztetett arra, hogy a 2006-os önkormányzati választási kampányban „nyugat-európai kampánytechnikákat" alkalmazva Hagyó Miklós óriási előnnyel nyert választókerületében. Hosszasan beszélt arról, hogy amikor 2007-ben megbízási szerződéssel a főpolgármester-helyettesi kabinet kommunikációs igazgatója lett, „új stílust, új szemléletet” hoztak a városházára. Hangsúlyozta: minden segítséget megragadtak az elsőrendű vádlott népszerűsítésére, nagyon sok látványos szituációban volt látható az egykori főpolgármester-helyettes, akit a közszerepléseire felkészített, szerkesztette a weboldalait. „Túl jól végeztem a munkámat, ezért vagyok itt” – tette hozzá.Névtelen_2.jpg

(Az egyik, egykor L.Ottó által szerkesztett honlap: http://www.szentistvanvandorlas.hu/)

Vita az időpontokról

L. Ottó szerint a vádirat valótlan időpontokat tartalmaz, a vádirattal ellentétben nem 2007 januárjától állt alkalmazásban a főpolgármester-helyettesi kabinet kommunikációs igazgatójaként, hanem csak 2007 júliusában kerülhetett oda, mert vallomása szerint csak akkor fogadták el a főváros költségvetését.

A nyomozati szakban történt kihallgatásán azt vallotta, hogy 2007 januárjától állt szerződésben a főpolgármester-helyettesi kabinetnél.

A vádiratban szereplő, a Well Reklám és PR Ügynökség Kft. és a BKV Zrt. között kommunikációs szerződésről elmondta: nem utasíthatta a tizedrendű és a tizenegyedrendű vádlottakat arra, hogy 2006 márciusában kössék meg a Combino villamosok népszerűsítésére vonatkozó, csaknem 60 millió forint összegű szerződést, mert ő csak 2007-ben került a főpolgármesteri hivatallal szerződéses kapcsolatba.

A vádirat szerint a reklámügynökséggel további szerződéseket kötött a BKV, ezeknek a megkötésére az ötödrendű vádlott adott közvetett utasítást.

A vádirat szerint, L. Ottó 2007. januártól dolgozott megbízással a főpolgármester-helyettesi kabinetnél, ezzel párhuzamosan főállásban a Well Reklám és PR Ügynökség Kft. főállású stratégiai tanácsadója volt 2007. május 2. és 2008. december 19. között.

Nem jelentős összeg

Az ötödrendű vádlott szerint ez sem felel meg a valóságnak, mert már 2007. április 18-tól stratégiai igazgatóként dolgozott a Well Kft.-nél, ahol tényleges munkát végzett a vádirat állításával ellentétben, amely szerint 11,2 millió forint fizetést kapott, kimutatható munkavégzés nélkül.

A vádiratban a terhére rótt szerződések mindegyikével kapcsolatban tagadta, hogy köze lett volna hozzá.

Az ötödrendű vádlott hosszasan indokolta a BKV Zrt. és a PR-ügynökségek közötti szerződések szükségességét. Véleménye szerint a BKV Zrt. évi 110 milliárd forintos költségvetéséből nem jelentős összeg a kommunikációra felhasznált 300 millió forint.

Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró szükségesnek ítélte az ötödrendű vádlott nyomozati szakban tett vallomásainak a felolvasását.

L. Ottó a nyomozati szakban is tagadta azoknak a bűncselekményeknek az elkövetését, amelyekkel meggyanúsították.

Vitrinben tartotta a lőszereket

A bíróság előtt tett vallomásával ellentétben a nyomozati szakban azt mondta: Hagyó Miklóssal közeli, baráti kapcsolatban volt. A lakásának vitrinjében talált lőszerekkel kapcsolatban elmondta: Hagyó Miklóssal volt egy vadászaton, amikor emlékbe elkérte őket a főpolgármester-helyettestől, de nem tudta, hogy tartásuk engedélyköteles.

Hagyó Miklós erre annyi észrevételt tette: nem ő adta a lőszereket az ötödrendű vádlottnak.

A vádirat szerint az ötödrendű vádlott több olyan szerződés megkötésére utasította a BKV Zrt. alkalmazottjait, amelyek mögött tényleges teljesítés nem volt. A vádiratban foglalt cselekményekkel L. Ottó 152,5 millió forint kárt okozott a BKV Zrt.-nek. Az okozott kár nem térült meg.

Az ügyészség L. Ottót folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint felbujtót, valamint lőszerrel visszaélés vétségével vádolja.

(Forrás: http://index.hu/belfold/2012/10/30/hagyo_sajtosa_tul_jol_vegezte_a_munkajat/)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása