" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

feb
11

Megjött a paksamétám. A cöfös. Mondjuk vártam is már ekkora felhajtás után. Volt szerencsém néhány kampányt végigkísérni, de ilyen sűrűn nem találkoztam még egyetlen plakáttal sem. Inkább már azt kerestem, hová nem jutott a bohóckodásból.

cofkampanynotobbesely.jpg

Furdalt picit a kíváncsiság, hogy az eredeti ötös (mármint a három ellenzéki nagyágyú, a már civil egykori főpolgármester-helyettes és a bohóc) után mivel tud még kirukkolni a CÖF-CÖKA. Vagy nevezzük nevén őket: a csapat. Színes, szagos kompakt kiadvány - így kívülről. Nyilván egészségügyi célokra azért nem használnám, kályhám ugye meg nincsen, marad akkor az olvasgatás. Meg a gondolkodás, hogy mégis ugyan mennyi?  De komolyan! Hány száz millió ez a történet a Fidesznek? Mert nyilvánvalóan övék az ötlet, a pénz meg a CÖF prominensek lelke, hűsége és nyelve.

“A postaládakampányt négymillió postaládára tervezték. Ha a gyártást 13-14 forintra tesszük – ami baráti ár –, 5-7 forint a terjesztés, az négymillióval szorozva durván 80 millió. Hatszáz-nyolcszáz óriásplakát harminc-negyvenmillióból jön ki. Egy egész oldalas hirdetés a megyei lapban öt-tízmillió. Akkor még nem beszéltem az internetes médiáról, s már meg is van a becsült 150 millió” - saccolt 2012 decemberében, az első cöfös kampány nyitánya után Szigetvári Viktor egykori kampányguru. Nyilván a hirdetési piacon nem volt rezsicsökkentés, postaláda sem lett kevesebb, így ezt az összeget 2014 tavaszán nyugodtan nevezhetjük minimum irányadónak.

Most pedig nyilván már nagyobb a tét. Két évvel ezelőtt Bajnai Gordon gyalulása volt a cél, most az egész ellenzéki összefogást kell aprítani. Nem lepődnék meg, ha Szigetvári számaira egy másfélszeres szorzót rakhatnánk, de nyilvánalóan még tippelni sem lehet az egész összegről, hiszen civil a szervezet, nem tartozik ám senkire, hogy mennyiből gyalázkodnak mindenhol, ahol lehetőség van rá.  Az üzlet az üzlet, az üzleti titok meg üzleti titok. És hogy mi a a duma? Csak pontosan, ne essünk abba a hibába, mint oly sok fideszes politikus Kósától Selmeczi Gabrielláig, akik még csóri Gyurcsányt sem tudják soha pontosan idézni, pedig ezt a hazudtunk reggel, délben meg este szöveget tolják 2006 ősze óta.  „Semmi más célunk nincs ezzel, csak esetleg akik elfelejtették, hogy mi történt az elmúlt nyolc évben, ezt az amnéziát megpróbáljuk feloldani, hogy pontosan emlékezzenek, hogy mit szenvedtünk el ebben az időszakban” – mondta Csizmadia László, a CÖF első embere. Szegény melós, mit szenvedhetett abban az átkos nyolc évben.

Talán egyszer lesz lehetősége megismerni az embereknek,hogyan is működik a Nemzeti Együttműködés Rendszerének civil tagozata. Miből mennyit, kitől mennyit? Mit miért és mennyiért? Talán akkor adva lesz az összehasonlítás azzal az átkos nyolc évvel.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása