" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

nov
29

Nem ismerte el bűnösségét a terhére rótt szerződések megkötésében a BKV-per 11. rendű vádlottja, Aba Botond volt vezérigazgató egykori kabinetvezetője. A Kecskeméti Törvényszéken zajló büntetőeljárás során mai vallomásában Szalai László felhívta a figyelmet a vádirat pontatlanságaira, például a dátumok közti ellentmondásokra.

A vádiratban közölt négy szerződésből hármat például még 2006-ban kötöttek meg, amikor a bűnszervezet vélt vezetői még a BKV közelében sem voltak, sőt a fő vádlott Hagyó Miklós sem volt még főpolgármester-helyettes.

Szalai szerint téves és megalapozatlan a vádnak a BKV gazdasági helyzetével foglalkozó része is. A vádirat ugyanis megállapítja, hogy a szerződések megkötése idején a cég százmilliárdos hiányt görgetett maga előtt. Szalai elmondta, hogy a hiány ezt az összeget meg sem közelítette, 70 milliárd körüli volt. "A BKV nem veszteséges, hanem alulfinanszírozott" - mondta, kifejtve, hogy a közösségi közlekedés sehol a világon nem nyereséges, költségeit a jegyárak nem fedezik, így a "veszteség" a tulajdonos - ez esetben a fővárosi önkormányzat - finanszírozási hajlandóságán múlik. Mégis, Hagyóék alatt a BKV az ügyészség által is elismerten 10 milliárd forinttal olcsóbban működött, mint korábban.

bkv-busz-d0000B2691d7a639e1261.jpg(A fotó forrása: 168 Óra Online)

A többi vádlotthoz hasonlóan Szalai szerint sem érthető, hogy miért vádolták meg őket olyan szerződések megkötése miatt, amelyek előttük is éltek, és ma, az új városvezetés idején is fennállnak. Észrevételében Hagyó úgy fogalmazott, hogy "ha ugyanakkora összegben, ugyanarra a tevékenységre, ugyanazzal a céggel mi kötünk szerződést, az bűncselekmény, ha a mostani városvezetés, az nem". 

Hagyón kívül több vádlott is megtette észrevételeit, és mind egyetértettek Szalai szakmai érvelésével a vád megalapozatlanságát illetően. Lelovics Ottó, Hagyó egykori sajtósa a marketingszerződéseket ismét szükségesnek és indokoltnak nevezte. Értetlenségének adott hangot amiatt, hogy amennyiben ők bűnt követtek el, miért nem hallgatták meg azokat a BKV-vezetőket, akik korábban, illetve azóta hasonló szerződéseket kötöttek.

(A Népszava cikke)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása