" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

okt
11

Demszky Gábor, egykori budapesti főpolgármester egy hétfői rendezvényen bírálta a hatóságokat, amiért politikailag motivált eljárás keretében hurcoltak meg több tucat embert. A volt SZDSZ-es politikus meggyőződése, hogy a végén mindenkit felmentek majd az ügyben, ahogy ez már számos esetben megtörtént.

„Megkomponált, megtervezett sorozat volt, amely politikai célt szolgált és ezt a célt el is érték. Megbocsáthatatlannak tartom, hogy emberek tucatjait hurcolták meg, gyanúsították meg, hozták hírbe” - jelentette ki Demszky Gábor a Budai Liberális Klub rendezvényén, hétfőn este.

Egy kérdés kapcsán megemlítette, hogy Hagyóval akadtak politikai jellegű vitái, s sok minden másképp alakulhatott volna, ha korábban bomlik fel a fővárosi koalíció, de szerinte egykori helyettese bűncselekményeket nem követett el. 

Közölte, hogy Antal Attila egykori BKV-vezérigazgató bíróság előtti bocsánatkérését elfogadja. A BKV egykori vezérigazgatója a bíróság előtt ugyanis kijelentette, azért tett Hagyó Miklóson és Mesterházy Ernő volt tanácsadón kívül Demszky Gáborra is terhelő vallomásokat, mert a hatóságok érzékeltették vele, ha nem tesz megfelelő terhelő nyilatkozatokat, hosszú előzetes letartóztatásra számíthat. A volt politikus megjegyezte, még tanúként sem hallgatták meg az ügyben. 

Hozzátette, hogy cinikusnak tartja a BKV-ügyben zajló eljárást. Mint mondta: a tapasztalatok azt mutatják, hogy a politikai PR egyik leghatékonyabb eszköze az ügyészség lett. Megemlítette, az egykori keleti blokk országaiban már számos esetben vált a választási kampány részévé egy-egy büntetőeljárás, ilyennek nevezte a Kacszinszky ikrek Lengyelországát, vagy éppen Bulgáriát, ahol szintén büntetőeljárásokkal befolyásolták a választások kimenetelét. 

A volt főpolgármester szerint az is az ügy politikai motivációját mutatja, hogy sorozatosan olvadnak el a vádak. Azonban úgy látja, egy-egy ilyen eljárás akár öt évre is elhúzódhat, s hiába derül ki a végére, hogy mindenki ártatlan volt, addigra emberek tucatjainak életét tették tönkre. 

Felidézte, hogy számos korábbi munkatársát is rendőrség elé citálták, de az ügyek a vádemelésig se jutottak el. Ennek ellenére az Állami Számvevőszék korábbi feljelentése nyomán címlapokon szerepeltek az érintettek, mint bűnözők, azt azonban már nem kommunikálta semmilyen szerv, hogy megszűnt az eljárás. 

„Remélem, egyszer kiderül, hogy mi történt, hogyan történt, ki tervelte ezt ki, kik vettek részt benne, ki adott erre utasítást” – jelentette ki Demszky Gábor. A volt főpolgármester kijelentette: már csak a bíróság függetlenségében bízik, mert már nem maradt más, amiben bízni lehetne, „bár ez lehet, hogy naivitás”.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása