" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

aug
21

2010. május 17-én arra hivatkozva rendelték el Hagyó Miklós előzetes letartóztatásba helyezését, hogy „a nyomozás során adat merült fel arra nézve, hogy Hagyó a büntetőjogi felelősségre vonás elől külföldre kíván távozni”.

A bíróságok a szökésveszély igazolására rendszeresen hivatkoztak erre a közelebbről meg nem határozott, rejtélyes adatra, amely - legalábbis a hatóságok szerint - arra utal, hogy Hagyó Miklós az őrizetbe vétele előtt szökést készített elő. Ám sem a bíróságok, sem az ügyészi szervek nem biztosítottak lehetőséget a védelemnek arra, hogy ezt a jelentést megismerhesse.

Részlet a Fővárosi Főügyészség Kiemelt és Gazdasági Ügyek Osztályának 2010. május 17. napján kelt indítványából a bizonyos adatról:

adat - - Fõvárosi Fõügyészség Kiemelt és Gazdasági Ügyek Osztályának 2010. május 17. napján kelt indítványa.jpg

A Budai Központi Kerületi Bíróság 15. Bny. 1017/2010/2. számú végzésében szerepel Hagyó védőjének ellenérve:

adat ellen - - A Budai Központi Kerületi Bíróság 15. Bny..jpg

Ennek ellenére Szívós Mária a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 30. Bnf.1355/2010/2. számú végzésében elrendelte az előzetes letartóztatást 2010. június 17-ig:

 

szívós - - A Fõvárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság.jpg

Majd Keresztes Imre a Központi Nyomozó Főügyészség 2010. június 11. napján kelt indítványában ismét az adatra hivatkozva kéri, hogy 2010. szeptember 17-ig hosszabbítsák meg Hagyó előzetes letartóztatását:

adat - ker.jpg

Ez alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság 9.Bny.42853/2010/2. számú végzésében az előzetes letartóztatást meghosszabbította, egyúttal a gyanúsított meghatalmazott védője által előterjesztett előzetes letartóztatás iránti indítványát elutasította. Dr. Kádár András 2010. június 22-én fellebbezett, ennek ellenére a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 28.Bnf.1850/2010/2. számú végzésében - többek között -  az adatra hivatkozva végzését meghozta, az előzetest meghosszabbította:

adat 4.jpg

Dr. Kádár András védő 2010. július 30. napján kelt indítványában ismét kérte az előzetes letartóztatás megszüntetését, amit persze a Központi Nyomozó Főügyészség Keresztes Imre által jegyzett indítványa után a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 30. Bnf.2459/2010/2. számú végzésében ismét elutasított, mert:

adat 5.jpg

 

Az "adatra" való hivatkozás mellett:

Hagyó Miklóst előzetes letartóztatás ideje alatt újabb, a „börtönben elkövetett” bűncselekménnyel is megvádolták, a magánokirat-hamisítás vádja alól azonban később jogerősen felmentették. Mindenesetre ez az alaptalan vádemelés elég volt ahhoz, hogy a közvéleményben tovább feketítsék a nevét, hogy megfosszák Hagyót a rendes hozzátartozói látogatás lehetőségétől is, valamint, hogy ez is alapját képezze az előzetes letartóztatás meghosszabbításának.

Annak ellenére, hogy Hagyó Miklóst az európai irányelvekkel ellentétes módon tartóztatták le és tartották fogva - amire a védő minden esetben felhívta a bíróság figyelmét -, kilenc hónapon át nem enyhítettek a kényszerintézkedésen. A bíróság végül 2011. február 23-án Hagyót házi őrizetbe, majd 2011. június 10-én szabadlábra helyezte. A szabadlábra helyezés indokaként a bíróság megállapította, hogy nem állnak fenn olyan adatok, tények, amelyek alapján tartani kellene a szökéstől, elrejtőzéstől.

Hagyó védője elmondta, hogy az ügyészség által hivatkozott "adatot" azóta sem ismerték meg, sőt, az iratismertetés során átadott dokumentumok között sem találták. Megállapítható tehát, hogy az ügyészség mindvégig egy olyan adatra hivatkozva érvelt a legszigorúbb kényszerintézkedés mellett, amelyet - az európai joggal ellentétesen - nem ismertetett a védelemmel, és amelynek így létezése is kétséges.

A bíróság ezt az alátámasztatlan ügyészi hivatkozást - az utolsó tárgyalást leszámítva - minden esetben kritikátlanul átemelte végzése indoklásába. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása