Érthetetlen sietséggel döntött a BKV-per Budapestről áthelyezése ügyében az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke - állapította meg a döntésig elvezető lépések időrendjét megvizsgálva a Népszava.
Az OBH csak 2012. február 20-án tette közzé a peráthelyezésekkel összefüggő elnöki ajánlást. Az ajánlás tervezetét egészen február 15-éig köröztették a bíróságok között, és öt nap alatt dolgozták fel a beérkezett javaslatokat. Handó Tünde - Szájer József fideszes EP-képviselő felesége - azonban már február 16-án döntött arról, hogy az elsőrendű vádlott Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes után Hagyó-perként is ismert büntetőügy tárgyalását Budapest helyett Kecskeméten folytassák le le.
A dátumok azt mutatják, "hogy Handó Tündének főbíróként égetően sürgős feladata volt az ügy tárgyalását áthelyezni a fővárosból" - írta a lap.
"A Népszava kérdésére Handó hivatala a dátumokban megmutatkozó ellentmondással kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy bár valóban az OBH-elnöki ajánlás közzététele előtt néhány nappal került sor az áthelyezésre, az ajánlás tervezete, illetve az azzal kapcsolatos bírósági vélemények már rendelkezésre álltak."
A lap emlékeztetett, hogy éppen a peráthelyezési gyakorlatról kérdezte április végén az Alkotmánybíróság (Ab) meghallgatáson az OBH-elnököt.
Az is a történethez tartozik, hogy Hagyó Miklós fogva tartásával kapcsolatban a közelmúltban mondta ki a strasbourgi emberi jogi bíróság, hogy a magyar hatóságok megsértették az embertelen bánásmód tilalmát, Hagyó személyi szabadságához fűződő jogát, a volt politikus magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogát, továbbá a jogorvoslathoz való jogot.
A peráthelyezés ügyében sem Magyarországé a végső szó, ugyanis Hagyó ügyvédei Strasbourghoz fordultak ebben a kérdésben is - olvasható a Népszava összefoglalójában.
Forrás: STOP/Népszava