" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

ápr
14

Úgy tűnik, Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) első embere, igazi jóstehetség. Ha esetleg valakiben kétség merülne fel ezzel kapcsolatban, azt természetesen nem fogjuk eloszlatni, de más magyarázatot nem találtunk arra, hogy amit ő 2009 augusztusában nyilatkozott, azt 2012 januárjára a Központi Nyomozó Főügyészség olyannyira magáévá tette, hogy vádiratban állította a Hagyó-ügy néven elhíresült BKV-perben. Mivel arra gondolni sem merünk, hogy Vitézy állításaihoz igazították a vádirat alapjait, így csak arra gondolhatunk, hogy a BKK-vezér olyan dolgokat is lát, amelyeket a halandó ember szeme nem vehet észre.

Hihetetlen, hogy egy ilyen látnoki képességekkel megáldott ember inkább a politikai konfrontációt vállalja a BKK vezetői székében, amikor az itt megkeresett 1,6 millió forintnál bizonyára sokkal nagyobb jövedelmet is kaphatna, ha jósdát nyitna. Uralkodók, államfők keresnék a kegyeit, nem csak miniszterelnökök és főpolgármesterek.

Vitézy jóstehetség.jpg

A fiatal „látnok” 2009-ben kijelentette, hogy a nyilatkozatát megelőző két évben a BKV kifizetőhelyként működött, sőt már 2006-ban is voltak végkielégítési ügyek. Ez azért különösen érdekes, mert akkor még csak Szalainé ügyét ismerte a közvélemény, nem zajlottak belső ellenőrzések, és Kocsis István, a BKV új vezérigazgatója sem tette meg feljelentéseit – a gyanúsítások csupán 2010 januárjában kezdődtek. Így Vitézynek az a kijelentése, hogy  Hagyó Miklós és köre pénzkifizető hellyé tette a BKV-t, egyértelműen látnoki képességeinek tudható be.  Érdekes módon, a vádirat I/A bekezdésében kiemelt szerepet kap ugyanez a „kifizetőhely” kifejezés: „Hagyó Miklós I. rendű vádlott úgy tekintette a BKV Zrt.-t, mint önkormányzati tulajdonban lévő céget, hogy az ’kifizetőhelyként’ szolgál”. A vádirat e) pontjában pedig a „körök” kifejezés köszön vissza, miszerint az „V. rendű vádlott  Hagyó Miklós I. rendű vádlott és körének érdekeire hivatkozva utasította … a VIII. rendű vádlottat”. Azért Vitézy azt is elmondhatta volna, hogy kik azok a „körök”, mert így azért elég homályos az összkép…ahogy a vádirat is.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy nekünk is vannak Vitézyéhez hasonlatos látnoki képességeink, kijelentjük: biztosak vagyunk benne, hogy a BKV-delegált, a Fidesz és a Központi Nyomozó Főügyészség között nincs semmi összefüggés, az egyezőségek csupán a fiatal BKK-vezető magasztos tudásának köszönhetőek. Ugyanakkor nem értjük a költséges nyomozás szükségességét – Vitézy látnokként történő bevetésén rendkívül sokat spórolhatott volna az állam.

A cikk forrása: http://egyenlito.blog.hu/2013/04/12/vitezy_jostehetseg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása