Érdekes fordulatokban bővelkedik a BKV-per. Valójában sírnunk kéne az egyre inkább az ötvenes évek koncepciós-pereire emlékeztető tárgyaláson, amelyet Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen folytat a Kecskeméti Törvényszék. Igen, a kecskeméti, hiszen a pert Szájer József EP-képviselő felesége, az ügyészségeket felügyelő Handó Tünde utasítására a vidéki városban folytatják. Ilyen sem volt még: Budapest ostroma nem a fővárosban zajlik.
Viszont tény, hogy lőnek mindenkire, akit csak véletlenül el lehet találni. Ne csodálkozzunk: Budapest ellenség, egy liberális szellemű város az állítólag keresztény-konzervatív ország szívében.
De hiába Kecskemét, hiába a kormányzati remény, hogy jó kezekbe került az ügy – Zuschlag János perében itt született elmarasztaló ítélet – a vallomások egymás után dőltek be, mert a vádlottak visszavonták őket. Mesterházy Ernő például azért tett panaszt, mert 11 órán át győzködték arról, hogy szabadsága érdekében tegyen terhelő vallomást Hagyó Miklósra. Nem tett, de a nyomozók így is folyamatosan egyeztettek az ügyészséggel kihallgatása közben, a jegyzőkönyv pedig mindössze két oldalasra sikeredett. Remélhetőleg a többi nem a sajtónál kötött ki. Vagy talán jobb lenne? Bár mindegy, úgyis csak a kormányzati lapokhoz jutott volna belőle…
Mialatt persze folyt a boszorkányüldözés a BKV ügyében, a hatóságoknak más esetekben is el kellett járniuk. Nem mintha sikerrel jártak volna: Hunvald Györgyöt, Molnár Gyulát felmentették a különféle vádak alól, így aztán Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszterrel szemben azt a módszert használták, amit Hagyó Miklós ellen is bevetettek. Tudniilik, azt állították, hogy a Nokia-dobozokhoz hasonlóan ő is dobozban, csak whiskysben kapta a mindenféle illegális pénzeket. No igen, de a whisky már elsült egy másik ügyben: a viszkis rabló Ambrus Attila volt, de ő nem politizált.
Nem kellett sokat várni a fordulatra. Antal Attila volt BKV-vezérigazgató Mesterházy Ernőhöz hasonlóan kényszervallatásról beszélt, visszavonta korábbi vallomását. Közelített a pillanat, mikor a BKV-per vádlottjai ellen már nem maradt bizonyíték.
Persze most már bukhatnak, céljukat elérték: sikerült annyira besározni a megtámadott politikusokat – emlékezzünk, közvetlenül a választások előtt! – hogy a választópolgároknak nem maradt más választásuk, mint ellenük, és pártjuk ellen szavazni. Mindenki tudja, hogy ezek a perek milyen mértékben járultak hozzá a mostani kétharmados parlamenti többséghez. Jó, kellett még kicsit sározni egy volt miniszterelnököt is, de ezt már csípőből megoldották.
A legnagyobb csavar azonban még hátravolt. Az eleve ellentmondásos vallomásokat produkáló vádlott, Balogh Zsolt elárulta, hogy a Nokia-doboz históriáját csak azért találta ki, hogy megfeleljen a vele szemben támasztott hatósági elvárásoknak. Nemhogy pénz nem volt a telefonok helyén, de dobozok sem voltak.
Persze, amikor odáig jutott az ügy, hogy Hagyó Miklós is szóhoz jutott, azonnal rendre intették, pedig vitt magával ajándékot is: olyan tárgyakat, amelyeket a BKV jelenlegi vezetése a korábbihoz hasonlóan közpénzből rendelt meg marketing-célokra. Ezzel arra mutatott rá, hogy érthetetlen, miért nevezik bűncselekménynek a korábban történteket, ha most nem azok. Lufit és strandlabdát tett le az asztalra, mert virágot mégsem vihetett.
Még nem tudjuk, mi lesz a vége. Nem tudjuk, hogy a bíróság bűnösnek mondja-e ki Hagyó Miklóst és társait. Azonban, ahogy a dolgok kinéznek, az igazságszolgáltatás ezen módja, ha nem is kőkorszaki, de az ötvenes éveket idézi. És ha nem a mi bőrünkre menne a vádlottakén keresztül, azt is mondhatnánk, mulatságos az egész, mint a Flintstone család. De sokkal inkább siralmas. Rajzolónk azonban a Hagyó Miklós-Frédi szövegbuborékját üresen hagyta, helyesen. Mert ez a játszma még nincs lefutva.
