" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!


ápr
2

Bár a CÖF bohócos plakátján Hagyó Miklós nyilván a szocialista gonosztevő jelképe, bűnösségét bíróság nem mondta ki, sőt nincs is ma bíróság, amely tárgyalná a perét. A rendőrség által bűncselekménygyanúsnak ítélt több BKV-szerződés is kikerült a vádiratból, és…

már
10

Relatív, hogy hosszú időnek számít-e ennyi idő egy ember életében.  Ennyi idő kell a középiskola elvégzéséhez vagy egy főiskolai diplomához. Ennyi idő alatt megtanul járni és beszélni egy gyerek, de még a legnagyobb szerelmek is kihűlhetnek 4 esztendő alatt. Politikai…

már
9

A 2010-es kormányváltást követően tett feljelentések zömében a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a büntetőeljárást. Meglehet, most elölről kell kezdeni a tárgyalásokat a nemzetközi egyezmények miatt. A "maffiavádat" a bíróság számos esetben nem találta…

már
8

Nejlonszatyor? Nokia-doboz? Úgy néz ki, hogy a március eleje valami varázslatos dátum a Fideszhez közel álló médiumok világában. Persze nem minden évben hoz ki szenzációsnak tartott anyagokat a Magyar Nemzet-Hír Tv tandem, vagy most már a narancsudvarhoz tartozó, egykoron szép…

már
7

A mostani kétharmad létrejöttében jelentős szerepe volt annak az interjúnak, amely szerint Hagyó Miklósnak nokiásdobozokban hordták a kenőpénzt, miközben ő két pofára zabálta a párizsit. Ez egy annyira erőteljes kép volt, hogy mindenkinek beleégett a memóriájába.  Kár,…

feb
28

Bár a CÖF bohócos plakátján Hagyó Miklós nyilván a szocialista gonosztevő jelképe, bűnösségét bíróság nem mondta ki, sőt nincs is ma bíróság, amely tárgyalná a perét. A rendőrség által bűncselekménygyanúsnak ítélt több BKV-szerződés is kikerült a vádiratból, és…

feb
26

Nem sikerült elmarasztalni eddig senkit a 13 nagyon “piszkos ügyben”. A 444 összeállítása szerint ezek közül kettőben - a BKV-per, illetve Sukoró kapcsán azért nem kapkodnak a perek után a bíróságok, mert nem szívesen hoznának enyhe, vagy felmentő ítéleteket. Pedig a…

feb
17

Tovább süllyed lefelé a magyar sajtószabadság. Ez nem meglepetés azok számára, akik figyelemmel kísérik a BKV-ügyet, hiszen a közmédia elfogultsága a perel kapcsolatban jól nyomon követhető. Nem csoda hát, hogy az RSF nemzetközi újságíró jogvédő szervezet, a tavalyi 40.…

feb
3

Nos, akkor tisztázzunk itt néhány apróbb tévedést. Amit ugyan már százszor elmondtunk, leírtunk, de úgy látszik a Fidesznél nem csak a matematikával, vagy magával a tízes számrendszer alkalmazásával vannak súlyos gondok. Mert volt nyolc évük, hogy bizonyítsanak - írja…

jan
21

Nem a bohóc nevetséges, hanem az, hogy a kormányoldal még mindig csak Hagyóval tud támadni. Azzal a Hagyóval, akinek a vagyonáról kimondta a bíróság, hogy törvényes. Aki eddig minden lezárt ügyben ártatlannak bizonyult, és akit jogerős strasbourgi ítélet szerint is…

okt
10

Továbbra is a C.C. Soft Kft.-vel kötött szerződések szolgálnak témául a Kecskeméten zajló BKV-perben. Most kiderült, hogy a cég azért nyerte meg a pályázatot, mert övé volt a legjobb ajánlat. Ezt mondta a per kedden meghallgatott tanúja, K.I., a BKV egykori beruházási…

aug
15

A Hagyó-ügy néven elhíresült BKV-per tárgyalási szakaszában a legnagyobb vihart az kavarta, hogy a vádlottak és az ügyben szereplő tanúk egymás után vonták vissza vallomásaikat. Közülük sokan arra hivatkoztak, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat és a főváros egyes…

júl
11

Szívós Máriát, a Fővárosi Bíróság egykori tanácselnökét máig nem cáfolt hírek szerint részben azért léptették elő alkotmánybírává, mert a Fidesz szempontjából kiemelt jelentőségű BKV-ügyben rendre megmásította az elsőfokú, szabadlábra helyező végzéseket, vagy…

jún
4

Egyre áttekinthetetlenebb és egyre bizonytalanabb végkimenetelű a Hagyó-ügy Elhangzott egyszer egy történet valamilyen nokiásdobozról, amibe éppen tizenötmillió forint fér bele. Az MSZP 2010-es csúfos választási vereségének az egyik oka ez volt. A koronatanú későbbi vallomása…

ápr
11

Tovább finomította a BKV-per fővádlottja, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettessel szembeni konkrét vádpontokat érintő terhelő állításait tanúkihallgatásán a közlekedési cég műszaki vezérigazgató-helyettese. A Kecskeméti Törvényszéken Takács Péter kedden kezdett,…

feb
7

A Fidesz pártigazgatója, ahelyett, hogy boldogan ülne az érdemei elismeréseként kapott Fradi-elnöki székben, nyilatkozgat össze-vissza. Most például az Éhségmenetet nevezte rendkívül szellemesen hataloméhség-menetnek. Mert szerinte szocialista kampányfogás. Én nem így…

jan
1

A Hagyó-ügyben a visszavont vallomások domináltak. Kiderült, hogy nem létezett a legendás Nokia-doboz, és több vádlott panaszolta, hogy a nyomozati szakaszban kikényszerítették a vallomását. Az év bírósági ügye kétségkívül a Kecskeméten zajló BKV-per volt. A Hagyó Miklós…

dec
14

Érdekes fordulatokban bővelkedik a BKV-per. Valójában sírnunk kéne az egyre inkább az ötvenes évek koncepciós-pereire emlékeztető tárgyaláson, amelyet Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen folytat a Kecskeméti Törvényszék. Igen, a kecskeméti, hiszen…

dec
13

Egy 250 ezer forintos BKV-s szerződés részleteinek feltárásával telt a Hagyó-per idei utolsó tárgyalása, melyen M. Zsuzsanna 13. rendű vádlott tagadta bűnösségét a Kecskeméti Törvényszéken. A vád szerint M. Zsuzsanna - akkoriban a XII. kerületi MSZP szervezet tagja - cége…

nov
4

„Eztán Balogh Zsolt lett a megbízott vezérigazgató, aki szintén nem esett kívül Hagyó érdeklődési körén. Olyannyira nem, hogy Baloghnak többek szerint külön telefonja volt a főpolgármester-helyetteshez (egy Nokia), amelyen két csippanás jelezte a főnök hívását.”…

okt
17

Balogh Zsolt nyomozati vallomásainak felolvasásával folytatódott a Hagyó Miklós és társai ellen indult per tárgyalása a Kecskeméti Törvényszéken. A BKV egykori megbízott vezérigazgatója negyedrendű vádlottként erre reagálva kitartott korábbi bírósági kijelentései mellett,…

sze
14

Hagyó Miklós csütörtökön folytatta vallomásának felolvasását a Kecskeméti Törvényszéken, amelynek kora délután a végére is ért. A politikus némaságban töltött évek után hosszasan cáfolta a Nokiás dobozról szóló legendát, Balogh Zsolt BKV-vezér megzsarolását, és a…

aug
28

Hagyó Miklós neve már a BKV-ügy nyomozásának kezdeti szakaszában - tehát, amikor még megalapozott gyanúról sem lehetett beszélni - meg lett hurcolva. Olyan híradások jelentek meg ugyanis a politikai szereplők által kézzel vezérelt és eltartott jobboldali médiumokban, amelyek…

aug
17

Bár a Fidesz pécsi vezetése február óta hallgat arról, hogyan került egy részben önkormányzati tulajdonú cég élére a BKV-ügy koronatanúja, most felszállt a fehér füst, mert a várossal perben álló vállalkozó közzétette a Balogh alkalmazását megelőző levelezést a…

aug
6

Bár Hagyó Miklós politikai pályafutása már 2009-ben megtört, az elmúlt évek eseményei mégis olyan hatást keltenek, mintha a BKV-ügyben nyomozást végző szervek és a jobboldali média folyamatosan a Fidesz kampánynaptára szerint végeznék a munkájukat. 2009 nyarán került…