" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!


dec
21

Mi az? Egy vagyonba került, teljesen fölösleges volt, ráadásul jelentős presztízsveszteség a magyar igazságszolgáltatás számára? Eláruljuk: a peráthelyezés. Mint ismeretes, hosszú állóháború után visszahelyezték a Fővárosi Törvényszék hatáskörébe a BKV-per…

dec
19

Vadai Ágnes a Demokratikus Koalíció alelnöke az M1 Ma reggel című műsorában beszélt az alaptörvény-ellenes ügyáthelyezésekről. Elmondása szerint fel sem merült benne, hogy az ügyteher miatt helyezték ide-oda a pereket. (a videó megtekintéséhez kattintson a képre) Vadai…

dec
19

A BKV-pert végre visszahelyezték a fővárosba, oda, ahova eredetileg is tartozott volna. 2012-ben ugyanis - mint ahogy azt már több ízben megírta blogunk - az ügyet alaptörvény-ellenes és nemzetközi szerződésbe ütköző módon szignálták át Kecskemétre.  De…

dec
18

Állást foglalt az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az ügyáthelyezéssel kapcsolatban: Nem szól bele a bíróságok dolgába. Abban a kérdésben, hogy az Alkotmánybíróság határozatának van-e kihatása a még folyamatban lévő ügyekre az adott ügyben eljáró bíró…

dec
18

Nem biztos, hogy elsőfokú ítélettel zárul a közeljövőben a Hagyó-per vagy a Sukoró-ügy, hiszen mindkettő áthelyezett büntetőeljárás, ezek közül pedig az Alkotmánybíróság (Ab) döntése alapján "illetékesség hiányában" az elmúlt hetekben többet is visszaadtak az eljáró…

dec
17

Budapest volt főpolgármester-helyettesének és 14 társának a büntetőperében a Kecskeméti Törvényszék a 2013. december 16. napján meghozott végzésében illetékessége hiányát állapította meg, és az ügyet áttette a Fővárosi Törvényszékhez - közölte a Kecskeméti…

dec
13

Kínos következményei lehetnek annak, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 2011–2012-ben több mint ötven kiemelt ügy tárgyalására jelölt ki az általános illetékességi szabályoktól eltérve más bíróságot. Ha ezekben jogerős ítélet lesz, megnyílik a…

dec
5

Így aposztrofálta Hack Péter alkotmányjogász az Egyenes beszéd tegnapi adásában a peráthelyezhetőség körüli mizériát, amiben Hagyó Miklós és a BKV-ügy vádlottjai is érintettek. A politika bírósági ügyekbe való beleszólása a Rezesová-üggyel kapcsolatban merült fel,…

dec
2

A koncepciós büntetőeljárások gyakorlatának visszaszorítása érdekében szeptember közepén nyújtott be törvényjavaslatát az MSZP a Btk. módosítására. A Mesterházy Attila, Harangozó Tamás és Juhász Ferenc által jegyzett javaslat indoklása szerint a Fidesz-KDNP…

dec
1

222 napja nem döntött az Alkotmánybíróság a peráthelyezések ügyében. Hogy ez sok vagy kevés, értelmezés kérdése. A Nemzeti Együttműködés Rendszer (NER) egyébként is ambivalens viszonyban van az idővel. Alkotmányról, törvényekről - és ezen keresztül életekről,…

okt
23

Már fél év telt el azóta, hogy az Alkotmánybíróság (AB) meghallgatta Handó Tündét a peráthelyezésekkel kapcsolatban. Döntés viszont máig nem született, így a kiemelt jelentőségű BKV-ügy kapcsán sem. A várakozás 120. napján már megírtuk, hogy 2013 április…

sze
20

Immáron 150 napja nem döntött az Alkotmánybíróság a peráthelyezések, így a kiemelt jelentőségű BKV-ügy kapcsán sem. A várakozás 120. napján már megírtuk, hogy 2013 április 21-én Handó Tündét, az Országos Bírói Hivatal elnökét meghallgatta az Alkotmánybíróság (AB)…

aug
26

120 nap telt el azóta, hogy Handó Tündét, az Országos Bírói Hivatal elnökét meghallgatta az Alkotmánybíróság (AB) a peráthelyezési ügyekkel kapcsolatban, illetve a Hagyó Miklós és társai alkotmányjogi panaszával összefüggésben - irja a BKV-perrel foglalkozó blog. A Hagyó…

aug
21

Ahogyan azt a blogunkon elhelyezett számláló is jelzi, mostanra 120 nap telt el azóta, hogy Handó Tündét, az Országos Bírói Hivatal elnökét meghallgatta az Alkotmánybíróság (AB) a peráthelyezési ügyekkel kapcsolatban, illetve a Hagyó Miklós és társai alkotmányjogi panaszával…

aug
9

Jogerőre emelkedett a strasbourgi bíróság ítélete Hagyó Miklós ügyében július 24-én. Ahogy már beszámoltunk róla, az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a magyar hatóságok többszörös jogsértést követtek el Hagyóval szemben előzetes letartóztatása alatt. De mi is volt…

aug
5

Első olvasói levelünk hatására úgy döntöttünk, többi követőnket is írásra buzdítjuk. Arra kérjük, hogy bejegyzéseink ismeretében fogalmazzák meg véleményüket, és küldjék el nekünk a hagyodosszie@gmail.com e-mail címre, hogy másokkal is megoszthassuk gondolataikat! Addig…

aug
5

A Hagyó-dosszié blog újabb résszel jelentkezett a „Ki kicsoda a Hagyó-ügyben?” című sorozatában. Mivel úgy tapasztaltuk, hogy a BKV-per – érthetően – igen nagy érdeklődésre tart számot, ráadásul a korábbi részeket is közöltük, természetesen az alábbiakban –…

júl
28

Több mint kilencven nap telt el azóta, hogy Handó Tündét, az Országos Bírói Hivatal elnökét meghallgatta az Alkotmánybíróság (AB) a peráthelyezési ügyekkel kapcsolatban. Mint ismeretes, a fővárosi bíróságok túlterheltségére hivatkozva, több pert is vidékre…

júl
27

A www.hagyomiklos.com összefoglalója Szívós Máriának a Fővárosi Bíróság tanácselnökeként, később pedig az Alkotmánybíróság tagjaként többször is szerepe volt a BKV-ügy menetének alakulásában. Döntési szerepe volt a vádlottak kétes indokú előzetes…

máj
21

Érthetetlen sietséggel döntött a BKV-per Budapestről áthelyezése ügyében az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke - állapította meg a döntésig elvezető lépések időrendjét megvizsgálva a Népszava. Az OBH csak 2012. február 20-án tette közzé a peráthelyezésekkel…

máj
14

Handó Tünde a Hagyó-ügy tárgyalására azt a bíróságot jelölte ki, amelyik elsőfokon Zuschlagot nyolc és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte. A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért rendkívül aggályosnak és a tisztességes…

máj
10

"Csináld jól és tedd jobbá" – fogalmazta meg pályafutásának vezérlő elvét Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnökjelöltje meghallgatásakor az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának ülésén hétfőn. A testület 18 igen szavazattal 3 szocialista nem ellenében…

máj
8

Érthetetlen sietséggel döntött a BKV-per Budapestről áthelyezése ügyében az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke - tudta meg a Népszava. Az OBH ugyanis csak 2012. február 20-án tette közzé a peráthelyezésekkel összefüggő elnöki ajánlást, pedig korábban Handó Tünde -…

máj
7

Hagyó Miklós volt MSZP-s országgyűlési képviselőt, egyúttal Budapest egykori főpolgármester-helyettesét mentelmi jogának megszűnése után előzetes letartóztatásba, majd vád alá helyezték bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés…

máj
7

Az előzetes letartóztatás hazai intézménye akár kétélű fegyvernek is tekinthető. Ez látszik abból, hogy a törvényben maximalizált négy évi előzetes letartóztatásuk után, mivel elsőfokú bírósági ítélet sem született az ügyükben, a múlt héten három rablógyilkos…