" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!


júl
15

Hoppál pontosan tudta, hogy szinte bármit állíthat: az “oszt jó napot” elv alapján jobb kézzel bal váll fölött hajítják a feledés homályába az ilyen buktákat. Számolja valaki? Ugyan már.. “Egy tényfeltáró cikk kapcsán kiderült, hogy ez az amerikai spekuláns kör…

jún
16

A közelmúltban a Galamus-csoport jóvoltából egy olyan tanulmány látott napvilágot, amely igen kimerítően, tudományos jelleggel dolgozza fel a Hagyó-ügy, vagyis a BKV-per jogi problémáit és az eljárás ellentmondásait. Blogunk felületén a hosszú, majd 90 ezer karakteres…

ápr
22

Gyanúba keverték, ellehetetlenítették, ügyét dobálták a bíróságok, és hiába ítéltek meg neki kártérítést, belehalt a meghurcoltatásba. Íme a magyar igazságszolgáltatás újabb szomorú példája. Nem csak a BKV-ügy vádlottjai szembesülnek megkérdőjelezhető…

ápr
15

Minden faja emberek! Az élet szép, a bíróságok működnek, és Handó Tünde mögött - nem mintha szükség lett volna rá oly nagyon, hiszen ez a betonozás a gránitnál is keményebb - maradt a kétharmad. Na jó, több komolyságot!  Túl vagyunk a választási kampány…

ápr
1

Ígéretünknek megfelelően, így az új metróvonal átadásának apropóján megvizsgáljuk a BKV-ügy AAM Zrt-vel kapcsolatos a vádpontját, illetve az AAM Zrt. részvételét a projektben. Hogy is kerül a tanácsadó cég a 4-es metró projekt kellős közepébe? Volt-e már köze előtte a…

már
28

Az élet is szokott nagy meglepetéseket produkálni, a politika meg végképp. Hogy most kik is fogják szidolozni a glóriát, kik is vágják át a nemzeti színű szalagokat? Naná hogy azok, akik ellenezték ezt a beruházást, vagy ott vágtak alá, ahol tudtak. Átadták a 4-es metrót!…

már
27

Az EBESZ döbbenetes leleplezése címmel jelentette meg az Index tegnap az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet magyar választásokról szóló időközi jelentését. Érthető a maliciózus megfogalmazás, hiszen olyan dolgokat állapít meg a nemzetközi szervezet, amit egy…

már
26

Most már szinte biztos: Elölről kell kezdeni a BKV-pert. A kiemelt büntetőügyek ugyanis maximum három hónapig állhatnak, ez az idő pedig lejárt, miközben ide-oda pingpongoztak a bíróságok. De már nem számít, hova kerülnek a perek, mindenképp újra kell őket kezdeni: végtelen…

már
21

Handó Tünde egy újabb trükkel csakazértis szembeköpte az Alkotmánybíróságot. Szájer József fideszes EP képviselő feleségeként és az Orbán család házi barátjaként ismert OBH elnök a Fidesz szellemiségéhez hűen nem felhagy a törvénysértő dolgokkal, hanem a törvényt…

már
18

Most hogy közeledik a 4-es metró átadása, adott a magas labda. Mármint hogy a történeti hűség kedvéért ,és/vagy mert az emberek gyorsan felejtenek, rávilágítsunk néhány olyan tényre, amelyek elsikkadni látszanak az izzadságos választási véghajrában. Megpróbáljuk egy másik…

már
13

Választások egy hónap múlva, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, valahogy minden felgyorsul, célegyenesbe érkezik vagy gyors megoldás előtt áll. Kerül amibe kerül. Nyerésre állunk a metróháborúban! Jó persze, erőltetett eme szóösszetétel, de a harcos szlogenek akalmazása a…

már
9

A 2010-es kormányváltást követően tett feljelentések zömében a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a büntetőeljárást. Meglehet, most elölről kell kezdeni a tárgyalásokat a nemzetközi egyezmények miatt. A "maffiavádat" a bíróság számos esetben nem találta…

már
8

Nejlonszatyor? Nokia-doboz? Úgy néz ki, hogy a március eleje valami varázslatos dátum a Fideszhez közel álló médiumok világában. Persze nem minden évben hoz ki szenzációsnak tartott anyagokat a Magyar Nemzet-Hír Tv tandem, vagy most már a narancsudvarhoz tartozó, egykoron szép…

feb
28

Bár a CÖF bohócos plakátján Hagyó Miklós nyilván a szocialista gonosztevő jelképe, bűnösségét bíróság nem mondta ki, sőt nincs is ma bíróság, amely tárgyalná a perét. A rendőrség által bűncselekménygyanúsnak ítélt több BKV-szerződés is kikerült a vádiratból, és…

feb
26

Nem sikerült elmarasztalni eddig senkit a 13 nagyon “piszkos ügyben”. A 444 összeállítása szerint ezek közül kettőben - a BKV-per, illetve Sukoró kapcsán azért nem kapkodnak a perek után a bíróságok, mert nem szívesen hoznának enyhe, vagy felmentő ítéleteket. Pedig a…

feb
17

Tovább süllyed lefelé a magyar sajtószabadság. Ez nem meglepetés azok számára, akik figyelemmel kísérik a BKV-ügyet, hiszen a közmédia elfogultsága a perel kapcsolatban jól nyomon követhető. Nem csoda hát, hogy az RSF nemzetközi újságíró jogvédő szervezet, a tavalyi 40.…

feb
13

A fideszes politikusokhoz fűződő viszonyáról, a peráthelyezésekről, a reformtervekről és az igazgatási tapasztalatairól kérdezte az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnökét az Index. Handó Tünde persze megint igyekezett kimosakodni magát, a BKV-ügyről pedig egyszerűen csak nem…

jan
30

Nincs gazdája a BKV-pernek. A Kúria is visszadobta az ügyáthelyezési döntést a fővárosnak. Na mit gondolnak, miért? Jogellenesség miatt. A Fővárosi Törvényszék ugyanis ismét megfeledkezett arról, hogy fellebbezési lehetőséget biztosítson az érintettek számára, amikor…

jan
27

A BKV-ügyként is ismert Hagyó-per Kecskemétre visszahelyezéséről döntött egyelőre nyilvánosságra nem hozott határozatában a Kúria - értesült a Népszava. Ez azt jelentené: öt héttel azután, hogy a Kecskeméti Törvényszék - az Alkotmánybíróság (Ab) december elejei…

jan
21

Nem a bohóc nevetséges, hanem az, hogy a kormányoldal még mindig csak Hagyóval tud támadni. Azzal a Hagyóval, akinek a vagyonáról kimondta a bíróság, hogy törvényes. Aki eddig minden lezárt ügyben ártatlannak bizonyult, és akit jogerős strasbourgi ítélet szerint is…

jan
11

Kutron Katalin tudta, hogy alaptalanul tiltja meg az érintkezést Hagyó Miklós és egykori élettársa között. Miért tette ezt? Amint arról már korábban is beszámoltunk Hagyó Miklóst előzetes letartóztatása alatt újabb, a „börtönben elkövetett” bűncselekménnyel vádolták…

jan
8

Megírom! Néhol már magam sem értem, de ha a Kerényi mondja, akkor már a bicska miatt is megírom, ami itt lapul a zsebemben, és csak a bejgli miatt nyílt ki hetek óta. A Fővárosi Törvényszék hétfői, büntetőkollégiumi tanácselnöki értekezletének állásfoglalása alapján…

jan
7

Annak a bíróságnak kell lefolytatnia és befejeznie a büntetőeljárást, ahol a tárgyalást eredetileg megkezdték, függetlenül attól, hogy az ügyáthelyezés miatt eljáró törvényszékek megállapították az illetékességük hiányát - közölte a Fővárosi Törvényszék a…

jan
6

Bár az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette a bírósági ügyek áthelyezhetőségét lehetővé tevő törvényt, a kormánypárti kétharmad beleírta azt az alaptörvény rendelkezései közé. Ezt is megsemmisítette az alkotmánybíróság, igaz, immár nem…

jan
3

Szívós Máriát, a Fővárosi Bíróság egykori tanácselnökét máig nem cáfolt hírek szerint részben azért léptették elő alkotmánybíróvá, mert a Fidesz szempontjából kiemelt jelentőségű BKV-ügyben rendre megmásította az elsőfokú, szabadlábra helyező végzéseket, vagy…