" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!


dec
14

Félelmetesnek nevezte a rendőrségi kihallgatását a BKV-per csütörtöki tanúja, az ügyészség pedig újra furcsát húzott. Hagyó Miklós egykori barátnőjét hallgatta meg csütörtökön a Kecskeméti Törvényszék. Balogh Zsolt egyik korábbi állítása szerint ugyanis a hölgy…

dec
12

Új bizonyítási indítványról döntött a bíróság a BKV-per csütörtöki tárgyalási napján. Az ügyészség december 5-én tett még erre indítványt, amit a vádlottak védői nem értettek. Feltették a kérdést: milyen tény, illetve vádirati állítás támasztja alá az új…

okt
25

Bizarr kettősség: a bíróság azt vizsgálja, hogy az AAM Zrt. munkájára szükség volt-e a BKV-nál. Máshol biztosan kellenek, hiszen a Magyar Villamos Művek (MVM) és a Miniszterelnökség a megrendelőik közé tartozik.

okt
22

A C.C. Soft Kft. egykori vezetőjének meghallgatásával folyatódott a BKV-per tárgyalása Kecskeméten. A tanú megerősítette, hogy soha, semmilyen kapcsolata nem volt Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettessel, a per vádlottjával.

okt
10

Újabb tanú, N. Gábor meghallgatásával folytatódott a BKV-per tárgyalása csütörtökön Kecskeméten. A jelenleg is a közlekedési vállalatnál vezető beosztásban dolgozó tanú fontos megállapításokat tett a C.C Soft Kft.-vel kapcsolatos vádpontok tisztázásában. Szerinte Hagyó…

okt
10

Továbbra is a C.C. Soft Kft.-vel kötött szerződések szolgálnak témául a Kecskeméten zajló BKV-perben. Most kiderült, hogy a cég azért nyerte meg a pályázatot, mert övé volt a legjobb ajánlat. Ezt mondta a per kedden meghallgatott tanúja, K.I., a BKV egykori beruházási…

okt
8

A BKV egykori egykori beruházási főosztályvezetőjének, K.I.-nek a meghallgatásával folytatódott a BKV-ügy tárgyalása ma Kecskeméten. A tanút a C.C. Soft Kft-vel kapcsolatos vádpontban hallgatták meg. A tárgyaláson egyértelművé tette: ez a cég tette a legkedvezőbb ajánlatot az…

okt
6

Nem egy kérdés merül fel az emberben a BKV-per csütörtöki tárgyalási napja után. Röpködtek az olyan műszaki szakkifejezések, mint az XM 25-ös interfész, az adatkapcsolat, a biztosító berendezések. Nem egyszerű a helyzete a bíróságnak, és a laikus olvasónak sem. Megpróbáljuk akkor ezt tisztába tenni,…

okt
4

2011-ben készült fényképekkel bizonyították volna a HÉV utastájékoztató rendszerének 2008-as állapotát a Kecskeméti Törvényszéken. Ebből komikus kavarodás lett, de a vádat bizonyítani továbbra sem sikerült. A csütörtöki tárgyalási napon ismét a C.C. Soft Kft.…

okt
4

Az MSZP által nemrég benyújtott törvényjavaslat akár 10 évig tartó szabadságvesztéssel is büntetné azokat a hivatalos személyeket, – így a BKV-ügyben eljáró nyomozókat és ügyészeket is - akik koholt bizonyítékokat állítanak elő, vagy ebben jogellenes eszközökkel…

sze
13

Egy tanú hasznosnak és szükségesnek ítélte a BKV-nak az AAM Zrt. által - amelynek munkatársa volt akkor - készített elemző és a metróberuházást átvilágító anyagait a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken…

sze
6

Házilagos barkácsolásnak nevezte az igazságügyi szakértő a szentendrei HÉV Batthyány tér és Békásmegyer közötti állomásain 118 millió forintért kiépíttetett utastájékoztató rendszer egyes elemeit a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai…

sze
2

Érdekes vádponttal folytatódik holnap a BKV-per tárgyalása a Kecskeméti Törvényszéken. A soron következő, a BKV utastájékoztató rendszerét érintő vádpont egyik furcsasága, hogy nyomozati vallomásában a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesre terhelő állításokat tett…

aug
15

A Hagyó-ügy néven elhíresült BKV-per tárgyalási szakaszában a legnagyobb vihart az kavarta, hogy a vádlottak és az ügyben szereplő tanúk egymás után vonták vissza vallomásaikat. Közülük sokan arra hivatkoztak, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat és a főváros egyes…

aug
5

Tóth Gábor 2007 júniusától 2010 júliusáig volt a főváros rendőrfőkapitánya. [ Gyermeket vár a főkapitányi házaspár – Velvet, 2008.02.02.] Gyurcsány Ferenc második kormányzása idején, valamint Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt töltötte be ezt a…

aug
1

Véget ért a BKV-per bírósági szakaszának első része. A nyári ítélkezési szünetet mi is igyekszünk kihasználni, hogy megvizsgáljuk a kétségtelenül az évtized legnagyobb érdeklődéssel kísért perének hátterét. Az ügy tárgyalási szakaszában a legnagyobb vihart az kavarta,…

júl
11

Szívós Máriát, a Fővárosi Bíróság egykori tanácselnökét máig nem cáfolt hírek szerint részben azért léptették elő alkotmánybírává, mert a Fidesz szempontjából kiemelt jelentőségű BKV-ügyben rendre megmásította az elsőfokú, szabadlábra helyező végzéseket, vagy…

jún
4

Egyre áttekinthetetlenebb és egyre bizonytalanabb végkimenetelű a Hagyó-ügy Elhangzott egyszer egy történet valamilyen nokiásdobozról, amibe éppen tizenötmillió forint fér bele. Az MSZP 2010-es csúfos választási vereségének az egyik oka ez volt. A koronatanú későbbi vallomása…

ápr
11

Tovább finomította a BKV-per fővádlottja, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettessel szembeni konkrét vádpontokat érintő terhelő állításait tanúkihallgatásán a közlekedési cég műszaki vezérigazgató-helyettese. A Kecskeméti Törvényszéken Takács Péter kedden kezdett,…

ápr
9

Bakiparádéval tért vissza két hetes szünet után a BKV-per a Kecskeméti Törvényszékre. A vád tanúja keddi meghallgatásán elmondta, hogy pletykákra és saját teóriájára alapozta terhelő vallomásait. "Azt pletykálták, hogy Balogh Zsolt tartott Hagyó Miklóstól" - fogalmazott…

ápr
5

A Dr. Szabó Iván és Társai Ügyvédi Társulás fideszes kötődése megkérdőjelezhetetlen. A fideszes pécsi önkormányzat jogi képviselőjeként szerepet játszott a Pécsi Vízművek visszavételében a francia Suez Environnement-től. Az ügyvédi iroda számtalan megbízást kapott…

ápr
4

A budapesti 4-es metró évek óta a BKV egyik legnagyobb projektje. Miután egyszer elkészül, ez lesz az első teljesen automatikusan működő metró vonal Magyarországon. Összesen több mint 12 kilométeres, ami dél-Budától indul és Pest felé folytatódik a Duna alatt. A projekt…

jan
16

Két vádlott meghallgatásával folytatódott a BKV-per tárgyalása a Kecskeméti Törvényszéken. H. Iván, Hagyó egykori ügyvédje és B. Tünde, egy szerződő cég ügyvezetője is tagadta bűnösségét. B. Tündét bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel és…

jan
14

Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott igazgatója, a Hagyó-ügy koronatanúja és egyben egyik vádlottja, a sokat emlegetett Nokia-dobozos sztori kitálalója 2011. november 18-án – határozott idejű, fél évre szóló szerződéssel ugyan, de - a…

nov
25

Hagyó védője először adott interjút nagy nyilvánosság előtt. Dr. Kádár András Kálmán Olgával való beszélgetésében kifejtette: "Van súlya és jelentősége, hogy több vádlott is visszavonta a nyomozati szakaszban tett vallomását. Remélem, a bíróság megvizsgálja, hogy…