" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!


dec
21

Mi az? Egy vagyonba került, teljesen fölösleges volt, ráadásul jelentős presztízsveszteség a magyar igazságszolgáltatás számára? Eláruljuk: a peráthelyezés. Mint ismeretes, hosszú állóháború után visszahelyezték a Fővárosi Törvényszék hatáskörébe a BKV-per…

dec
18

Állást foglalt az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az ügyáthelyezéssel kapcsolatban: Nem szól bele a bíróságok dolgába. Abban a kérdésben, hogy az Alkotmánybíróság határozatának van-e kihatása a még folyamatban lévő ügyekre az adott ügyben eljáró bíró…

dec
18

Nem biztos, hogy elsőfokú ítélettel zárul a közeljövőben a Hagyó-per vagy a Sukoró-ügy, hiszen mindkettő áthelyezett büntetőeljárás, ezek közül pedig az Alkotmánybíróság (Ab) döntése alapján "illetékesség hiányában" az elmúlt hetekben többet is visszaadtak az eljáró…

dec
17

Budapest volt főpolgármester-helyettesének és 14 társának a büntetőperében a Kecskeméti Törvényszék a 2013. december 16. napján meghozott végzésében illetékessége hiányát állapította meg, és az ügyet áttette a Fővárosi Törvényszékhez - közölte a Kecskeméti…

dec
16

Nem tudta előtte, hogy milyen egy rendőrségi kihallgatás. Pontosítsunk: nem tudta, milyen általában. Mert nyilván nem mindenkit hallgat meg egyszerre három magas rangú tiszt. Csakhogy a hölgy a volt főpolgármester-helyettes kedvese volt. Van az úgy, hogy három rendőr jön ki…

dec
13

Kínos következményei lehetnek annak, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 2011–2012-ben több mint ötven kiemelt ügy tárgyalására jelölt ki az általános illetékességi szabályoktól eltérve más bíróságot. Ha ezekben jogerős ítélet lesz, megnyílik a…

dec
8

Az elmúlt héten érdekes fordulat jellemezte a Kecskeméten zajló BKV-pert. Ezúttal ugyanis nagyon fontos tanúvallomás volt soron, de egy ügyvédi bejelentés is kedélyborzolóan hatott a bíróságra. Ugyanis Kádár András - aki Hagyó Miklós védőjeként szerepel az ügyben -…

dec
6

Az Alkotmánybíróság (Ab) minapi döntése visszaigazolta a Kecsekeméten folyó BKV-perben a védelem alkotmányjogi panaszát, vagyis az elsőrendű vádlott Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes védője úgy vélte, az Ab-döntés a folyamatban lévő jelen eljárásra is…

dec
5

Így aposztrofálta Hack Péter alkotmányjogász az Egyenes beszéd tegnapi adásában a peráthelyezhetőség körüli mizériát, amiben Hagyó Miklós és a BKV-ügy vádlottjai is érintettek. A politika bírósági ügyekbe való beleszólása a Rezesová-üggyel kapcsolatban merült fel,…

dec
4

224 nap elteltével az Alkotmánybíróság (AB) végre döntött: alkotmányellenesnek ítélte a bírósági ügyáthelyezésről szóló törvényt. Igaz, már korábban mindenki elismerte a peráthelyezések alkotmányellenességét. Sőt ki is vették az alkotmányból, sőt a jelenlegi…

dec
4

A tisztességes eljárás alkotmányos elvét, valamint a törvényes bíróhoz való alapjogot is sértette a bírósági ügyáthelyezések lehetősége - erősítette meg a korábbi hazai civil és a nemzetközi aggályokat az Alkotmánybíróság. A testület ugyanakkor csak azután döntött,…

dec
1

222 napja nem döntött az Alkotmánybíróság a peráthelyezések ügyében. Hogy ez sok vagy kevés, értelmezés kérdése. A Nemzeti Együttműködés Rendszer (NER) egyébként is ambivalens viszonyban van az idővel. Alkotmányról, törvényekről - és ezen keresztül életekről,…

nov
2

A Fidesz eltörli az alkotmánybírákra vonatkozó 70 éves korhatárt. Ezáltal öt 2010 óta kinevezett bíró maradhat tovább hivatalban, köztük Szívós Mária is, akinek fontos szerepe volt a BKV-ügy alakulásában. A Fidesz már korábban is játszott a bírák korhatárával,…

okt
23

Már fél év telt el azóta, hogy az Alkotmánybíróság (AB) meghallgatta Handó Tündét a peráthelyezésekkel kapcsolatban. Döntés viszont máig nem született, így a kiemelt jelentőségű BKV-ügy kapcsán sem. A várakozás 120. napján már megírtuk, hogy 2013 április…

sze
20

Immáron 150 napja nem döntött az Alkotmánybíróság a peráthelyezések, így a kiemelt jelentőségű BKV-ügy kapcsán sem. A várakozás 120. napján már megírtuk, hogy 2013 április 21-én Handó Tündét, az Országos Bírói Hivatal elnökét meghallgatta az Alkotmánybíróság (AB)…

aug
26

120 nap telt el azóta, hogy Handó Tündét, az Országos Bírói Hivatal elnökét meghallgatta az Alkotmánybíróság (AB) a peráthelyezési ügyekkel kapcsolatban, illetve a Hagyó Miklós és társai alkotmányjogi panaszával összefüggésben - irja a BKV-perrel foglalkozó blog. A Hagyó…

aug
21

Ahogyan azt a blogunkon elhelyezett számláló is jelzi, mostanra 120 nap telt el azóta, hogy Handó Tündét, az Országos Bírói Hivatal elnökét meghallgatta az Alkotmánybíróság (AB) a peráthelyezési ügyekkel kapcsolatban, illetve a Hagyó Miklós és társai alkotmányjogi panaszával…