" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

jan
25

Hagyó Miklós már csak azért sem lehetett bűnszervezet tagja, mert "el nem követett bűncselekmény nem valósítható meg bűnszervezetben." A volt főpolgármester-helyettes védője ezen kívül még egy tucat ellenérvet felhozott a BKV-ügy nonszensz maffiavádjával szemben a védőbeszéd összefoglalójában.

mcimer.jpg

Hagyó Miklóst bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel vádolják, vagyis az ügyészség lényegében egy könyörtelen maffiafőnöknek írja le az egykori főpolgármester-helyettest. A BKV-ügy védőbeszédének utolsó, összefoglaló részében azonban olyan példákat ismerhetnek meg, amik nonszensszé teszik a maffiavádakat. A videón Hagyó védője 12 pontban sorolja fel, miért nem létezhetett a "bűnszervezet". 

Védőbeszéd Hagyó Miklós védelmében - Összegzés

A védőbeszéd összegzésének legütősebb része:

Mivel az ügyészi érvek egyenként, külön-külön sem állják meg a helyüket, összességükben sem alkalmasak annak a vádbeli alaptételnek a bizonyítására, hogy létezett bűnszervezet. Hagyó Miklós nem követte el azt, amivel vádolják. Nem bűnös a terhére rótt egyik bűncselekményben sem.  (...) El nem követett bűncselekmény nem valósítható meg bűnszervezetben.

A védőbeszédről készült további videófelvételeket megnézhetik a Hagyó-ügy hivatalon dokumentumtárában.

Mi hiszünk Hagyó Miklós ártatlanságában, és reméljük, a hat részes védőbeszéd megtekintése után Önök is teljesebb képet kaptak a BKV-ügy ellentmondásairól.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.