" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

jan
23

Teljesen életszerűtlen, hogy az ügyészség egy akaratlan bábnak állítja be Demszky Gábor volt főpolgármestert a BKV-ügyben - hangzott el a per védőbeszédében. A nyilvánosságra került videón Hagyó Miklós védője a 4-es metrót érintő vádpont kapcsán beszél a volt főpolgármester különös szerepéről az ügyben.

20121116_01.jpg

Az AMM vádponttal foglalkozó korábbi videóból kiderült, hogy a védők szerint a 4-es metróval kapcsolatos vád nem más mint egy szépen felépített szemfényvesztés, akár a Patyomkin-falvak. A védőbeszéd itt látható folytatásából az is kiderül, miért hibás Hagyó és Demszky politikai hatalmának ügyészi értelmezése.

Védőbeszéd Hagyó Miklós védelmében - AAM vádpont (2. rész)

A védőbeszéd legütősebb mondatai:

Ügyészi értelmezésben az újonnan megválasztott, közigazgatási ismeretek és tapasztalatok híján lévő főpolgármester-helyettes már jóval megválasztása előtt uralta a Városházát, nehézség nélkül elérte, hogy a főpolgármester az általa kiválasztott személyt minden további nélkül elfogadja, majd azt is, hogy a 2006. december 22-én megválasztott BKV vezérigazgató az általuk megjelölt céggel kössön az átvilágításra vonatkozó megállapodást. Ebben a közelítésmódban dr. D.. Gábor nem más, mint egy akarattalan báb.  Az ügyészség azt állítja, semmivel sem igazolható, ráadásul a józan helyzetértékelésnek is ellentmond. (....) Dr. D.. Gábor 1990-től számítva főpolgármester, ötödik ciklusát kezdi meg. Hagyó Miklós 2006. december 14-én lesz a helyettese. Amikor 2007. január 12-én az AAM hozzálát a feladatához, Hagyó Miklós 17. munkanapját tölti, miközben dr. D.. Gábor tizenhetedik éve áll a főváros élén. (...) a metróbiztost nem Hagyó Miklós, hanem a 17 éve regnáló főpolgármester legitimálta.

A védőbeszédről készült további videófelvételeket megnézhetik a Hagyó-ügy hivatalon dokumentumtárában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.