" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

okt
29

 

Alig egy hónapja vált semmivé a BKV-per emblematikus, nokiás dobozos vádpontja. Most pedig valószínűleg felmentik azt a vádlottat is, akivel az egész BKV-ügy kirobbant. Majdnem hat év telt el az ügy kezdete óta, mire az ügyészség kezdeményezte a végkielégítési-botrányról elhíresült Szalainé Szilágyi Eleonóra felmentését is a vádak alól.

431617_299356363513157_1066289176_n.jpg

Az ügyészség által felépített eredeti 2012-es vádirat 2015 végére gyakorlatilag kártyavárként dől össze. Lássuk, az elmúlt évben mik voltak azok a kulcsmomentumok, amelyek nagy visszhangot kaptak a sajtóban Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes és vádlottársai ügyében.

A volt ügyész kiemelt bérezése

2015. március 12-én kiderült, hogy a Hagyót előzetesbe küldő ügyész jelenleg kiemelt bérezéssel dolgozik Tarlós István főtanácsadójaként. Dr. Szabadváriné dr. Vámos Katalin a Fővárosi Főügyészségen a kiemelt és gazdasági ügyek osztályát vezette.

Ő volt az az ügyész, aki 2010 májusában a BKV-ügyben indítványozta a bíróságnál a volt főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós előzetes letartóztatását. Hagyó előzetesbe került, és ott is maradt 9 hónapig. Fogva tartásának méltatlan körülményei miatt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága mintegy négymillió forint kártérítést ítélt meg utóbb Hagyónak. Érdekes módon pont akkor vette fel férje nevét, amikor az ügyészségtől Tarlós szárnyai alá került. Új nevén, Szabadvári Péter Ottónéként azóta havi 800 ezres fizetése mellett évente többször is igen magas, több százezres jutalomban részesült.

Visszavont vallomás

2015. március 12-én történt az is, hogy Balogh Zsolt a BKV volt vezére a bíróság előtt ismét megerősítette, hogy nem volt nokiás doboz, és elnézést kért Hagyótól.

Balogh a 2010-es választások előtt egy hónappal beszélt először arról, hogy Nokia-dobozban adott át pénzt Hagyónak. A meglepő fordulat a 2012. október 9-én történt, amikor a bíróság előtt már nem tartotta fönt korábbi terhelő állításait, tehát gyakorlatilag visszavonta a nokiás dobozos vallomását. Elmondása alapján a választási kampányban azért tett hamis tartalmú nyilatkozatokat, hogy megfeleljen a nyomozók elvárásainak, és elkerülje a börtönt.

Megszüntetett nyomozás

2015. június 23-án az ügyészség megszüntette a vesztegetés miatt indított nyomozást, mivel annak "adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése". Az ügyészség 2012. november 9-én Balogh visszavont vallomására való tekintettel indított nyomozást a nokiás doboz ügyében. Meglepő módon tehát csak azután kezdtek el nyomozni az állítólagos vesztegetés miatt, hogy Balogh visszavonta az erről szóló vallomását. Addig egyetlen tanúvallomással alátámasztottnak vélték a dolgot.

Milliókat kap a BKV-per miatt kirúgott ügyész

2015. augusztus 13-án kiderült, hogy akár több milliós kártérítést is kaphat az ügyészségtől Kutron Katalin. Az egykori ügyész - a BKV-ügy mellett - több olyan elszámoltatási ügy előkészítésében és képviseletében is részt vett, ami aztán kudarcokat hozott az ügyészség számára. E kudarcok miatt több fegyelmi is indult ellene, majd szakmai hibákra hivatkozva kirúgták. Ez nyilvánvalóan jogsértő volt, így akár több millió forintos kártérítést is megítélhet neki a bíróság.

A vádiratból is kikerül egy nokiás doboz

2015. szeptember 17-én az ügyészség ismét módosította a vádiratot. A korábbi kétszer 15 millió helyett (ha úgy tetszik: "két nokiás doboz" helyett) már csak eggyel vádolják Hagyót. Ez azonban meglehetősen furcsa, hiszen mindkét “nokiás doboz” ugyanazon a visszavont vallomáson alapult, és mindkettőről megállapította az ügyészség, hogy nem bizonyítható. Ezzel szemben egyszer 15 milliót mégis benne hagytak a vádban.További érdekesség, hogy a „nokiás doboz” kifejezés már a 2012-es vádemeléskor sem szerepelt a vádiratban. Noha az ügyészek az egész vádat a nokiás doboz sztorira alapozták, mégsem tartották fontosnak beleírni a vádiratba, hogy az állítólagos átadására hol, hogyan, mikor, és milyen körülmények között került sor.

Szalainé Szilágyi Eleonóra felmentése

2015 október 27-én az ügyészség kezdeményezte Szalainé Szilágyi Eleonóra felmentését a vádak alól. Ő volt a BKV korábbi személyzeti igazgatója, aki arról vált híressé, hogy 86 millió forintos végkielégítéssel távozott a cégtől. Lényegében ezzel a botránnyal kezdődött a BKV-ügy. Az ügyészség döntését az is befolyásolhatta, hogy Szalainé pár hónapja jogerősen munkaügyi pert nyert, ebből pedig egyenes következett volna, hogy a büntetőbíróság is felmenti. Ha tehát nem menti fel az ügyészség, az mindenképp presztízsveszteséget okozott volna számukra.

A per közben tovább dübörög Kecskeméten. Több tárgyalási napot vesz igénybe az ügyészi perbeszéd, úgy hírlik 440 oldalt olvas fel Homonnai János. Bár az előzetes kalkulációk szerint decemberre ítélet lehetett volna, de most úgy tűnik, a jövő év elején érhet véget elsőfokon az ügy.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.