" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

dec
9

Nem a bíróság tervei szerint alakult a BKV-per mai tárgyalása Kecskeméten. A tanúként beidézett M. László, volt BKV vezérigazgató-helyettes külföldi útja miatt nem tudott jelen lenni, egy másik tanút pedig nem sikerült elektronikus levélben elérnie a Kecskeméti Törvényszéknek.

Így az előzetesen tervezetthez képest csak egy embert hallgattak egy tanácsadói szerződés ügyében. A bíróság  a tanú segítségével a GPS Capital szerződését vesézte ki. A tárgyalási nap folyamán kiderült, hogy újra nekifut az ügyészség a vádlottaktól már évekkel ezelőtt lefoglalt, és már többször vizsgált elektronikus adathordozóknak. Öt és fél évvel a nyomozás elrendelését követően, és három évvel a tárgyalás megkezdése után.

Hagyo-Miklos-nyito-foto-MTI.jpg

A tanúként meghallgatott T. M. 2007 január elsején kezdett el dolgozni a tanácsadó cégnek. A vádirat szerint a BKV a GPS Capital Tanácsadó és Szolgáltató Kft.-vel 2007. március hó 14. napján szerződést kötött a 2007. március hó 15. napja és 2007. december hó 31. napja közötti időszakra. A szerződés megjelölt célja a BKV Zrt. érdekeinek kormányzati értékelése és megítélésének javítása, lobbi stratégia kidolgozása, illetve lobbi tevékenység és tanácsadás volt, az ügyészség szerint szükségtelenül.

A tanú elmondása szerint a nyolcadrendű vádlott kereste meg a cég vezetőjét 2007 februárjábana HÉV-bérletek januári drasztikus emelése kapcsán kirobbant botrány után, hogy szervezettebbé és kulturáltabbá kellene tenni a BKV-nál az érdekérvényesítési stratégiát, illetve az ehhez kapcsolódó tanácsadói munkákat, tanulva a januári zűrzavaros helyzetből.

Emlékeztetőül: egy 2006 júniusi kormányrendelet okán megváltozott árkiegészítési szabályok miatt 2007 januárjában drasztikusan nőttek egyes HÉV-bérletárak, ami miatt az érintett önkormányzatok és a politika is erős nyomás alá helyzete a közlekedési vállalatot. Január közepén kezdődtek azok a tárgyalások a kormány, pontosabban az illetékes Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a tulajdonos főváros között, amelynek eredményeképpen februárra rendeződött a helyzet. Ezután jött a megkeresés a BKV felől a céghez.

Kérdésre válaszolva a tanú elmondta, hogy soha nem beszélt Antal Attilával vagy Hagyó Miklóssal, csak nyolcadrendű vádlottal, R.Miklóssal.

A stratégiai javaslatok elkészülte után azt egyeztették a BKV munkatársaival, jelentésük határidőre elkészült. Feladatunk közé tartozott egy lobbitérkép készítése, aktualizálása a változások kapcsán, illetve a CSR-stratégia megalkotása. Továbbá a cég úgynevezett parlamenti monitorokat, gyorsjelentéseket készített heti rendszerességgel a közlekedési vállalatot érintő jogszabály változásokról, illetve törvényjavaslatokról. Ezekkel kapcsolatosan a cég megtette javaslatait a közlekedési vállalat felé. A tanú azt is hozzátette: később merült fel az a kérés, hogy az uniós pályázati lehetőségek keresésével bővüljön munka. A bíróság a témához kapcsolódóan ismertette a tavaly decemberi ügyészi indítványra elkészült számítástechnikai szakvélemény témához kapcsolódó leveleit, illetve egyéb elektronikus tartalmakat.

Az ügyészi kérdések elsősorban a teljesítési igazolásokra, illetve a személyes konzultációk elszámolására vonatkoztak, továbbá körbejárták a tanú segítségével a cég kapacitását, munkavállalóik képzettségét, illetve a munkára fordított órák számának kérdéskörét. A tanú kiemelte: határozott idejű szerződés volt a két cég között, nem volt szó további együttműködésről, az év decemberében lejárt a szerződés a két cég között.

A tárgyalás második részében kiderült, hogy a már említett, ügyészi indítványra tavaly decemberben benyújtott új bizonyítási eljárás kapcsán lefolytatott vizsgálat kiegészítésére készül a vádhatóság. Az ügyész szerint ez szükséges részben a tanúk kritikái miatt, részben pedig azért, mert a vádhatóság időközben szembesült azzal, hogy nem lehet teljes az egy évvel ezelőtt elrendelt kutatás. Új kiegészítésekkel, vizsgálandó formulákkal és pontosított keresőszavakkal készül újra lefolytatni az ügyészség a vizsgálatot.

Már sokadjára keres bizonyítékokat az ügyészség öt és fél évvel a nyomozás elrendelését követően, és három évvel a tárgyalás megkezdése után - hívta fel a figyelmet az ügyészi indítvány kapcsán Kádár András, az elsőrendű vádlott védője. A harmadrendű vádlott Antal Attila védője is méltatlannak tartotta hozzászólásában az indítványt, illetve kritikával illette a már sokadjára módosított vádiratot is. A per csütörtökön folytatódik, de hogy a bíróság hogy dönt az ügyészi indítványról, az várhatóan csak jövőre derül ki.

Népszava információ


 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása