" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

már
21

Handó Tünde egy újabb trükkel csakazértis szembeköpte az Alkotmánybíróságot. Szájer József fideszes EP képviselő feleségeként és az Orbán család házi barátjaként ismert OBH elnök a Fidesz szellemiségéhez hűen nem felhagy a törvénysértő dolgokkal, hanem a törvényt igazítja a jogsértéshez.

magic-trick.jpg

Hiába minősítette az Alaptörvénnyel ellentétesnek az egyedi bírósági ügyáthelyezéseket az AB, Handó március elsejétől másfél évre a Fővárosi Ítélőtábla állományába rendelte a debreceni bírákat. Így az ügyeket Debrecenben tárgyalják ugyan, de a Fővárosi Ítélőtábla nevében.

Handó hatalmával visszaélve mindig tudta úgy alakítani a dolgokat, ahogy az a Fidesznek a legmegfelelőbb. Először Kecskemétre helyezte a BKV-pert, egy olyan bíróságra, ami korábban hasonló politikai összefüggésben, igazoltan aránytalanul súlyos ítéletet hozott. Most pedig, hogy nem helyezheti vidékre a pereket,  egy formailag jogszerű trükkel a fővárosi szervezet alá rendeli a vidéki apparátust. Így a Fővároshoz tartozó Hagyó-ügyet is a Debreceni Ítélőtábla bírái tárgyalják majd. A döntést a Fővárosi Ítélőtábla nevében fogják majd kimondani, ám nem Budapesten, hanem Debrecenben, ahol érdekes módon korábban szintén a Fidesznek kedvező ítéletek születtek.

Szintén érdekes, hogy Handó eredetileg  túlterheltségre hivatkozva helyezte át a BKV-pert. E döntés indokoltságát később kétségbe vonta a tény, hogy a fővárosi törvényszék csupán 4 százalékkal volt leterheltebb a kecskemétinél. Ebből kiindulva érdemes lenne azt is megnézni, mennyire, volt eddig leterhelt a Debreceni bíróság. Mindenesetre elég furcsa, ha ennyire ráérnek, hogy tömegesen lehet őket fővárosi ügyekkel terhelni.

Mindezek után Handó Tünde végképp elvesztette szakmai hitelességét. Nem más, mint egy politikai báb, aki nem nem csak az Alkotmánybíróságot, de az egész magyar jogállamiságot szembeköpte. Ha létezik még egyáltalán.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.