" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

már
19

Újra rajol a klán

Címkék: CÖF | Szerző: Hagyó Dosszié | 1:42 pm

Sajtótájékoztatót  tartott a minap CÖF vezérkara a készülő újabb Békemenet részleteiről. Azt már eddig is tudtuk, hogy a kampány véghajrájában fog rajolni a klán. Hiszen nem lehet elég a plakátkampány, a 4 millió háztartásba eljuttatott kisokos. Ennél több kell a civil szervezet háttérből irányító csendestársaknak.

cöf 444.jpg(fotó: 444)

Milliós menet kell, zászlólobogtatás, erődemonstráció. Vágóképek tömkelege a Hír Tv, az Echo meg persze a közszolgálati televízió híradóiba. Ide a rozsdás bökőt, hogy még a Dankó Rádió és az új retrócsatorna (M3) is a civilek által hirdetett szeretetről fog áradozni két Szomszédok epizód között.

Sok mindent le lehetne írni a CÖF-ről, a vezéralakokról, azok hatalomhoz való kapcsolatáról..

Maradjunk csak egy személynél, a mozgalom politológusánál. A 444 tudósításából kiderül, hogy Fricz Tamás célként jelölte meg a szakítást “seggnyalás művészetével”, illetve “örök szolgalelkűséggel”, amit  szerinte természetesen a legnagyobb ellenzéki párt képvisel. A kádárizmussal, ami a korrupciót, a paternalizmust és a polgárok feletti atyáskodást takarja az ő logikája alapján. Hát így.

Akkor vegyük ezt tételesen!

A korrupció: ódákat zengtek, legendákat kreáltak a szocialisták, vagy annak idején a még létező liberális párt kapcsán. Ahogy ezt most a szocialisták, vagy az ellenzékben lévő egyéb politikai szervezetek szajkózzák, mint a NER rendszerének alapvetését. Vádak, ellenvádak, Simicska, Nyerges, odaát Simon, hogy csak a közvetlen kampánytémákat tekintsük. Bármilyen vádról, ha eljut bírósági szakaszba, ki fog derülni, hogy mi igaz belőle, és mi nem. Karaktert nem érdemel többet a téma, majd az idő eldönti.

De fapofával elmondani azt, hogy küzdenek a polgárok feletti atyáskodás ellen?  Meg a paternalizmus ellen? Ők? Úgy, hogy ezt a hatalmat védik civilként?  Mármint akik lenyúlták a magánynyugdíj-megtakarításokat? Azzal a dumával, hogy nyugika, majd állam bácsi gondoskodik rólad...Ahogy majd állam bácsi intézi helyetted a rezsit, állam bácsi engedi, hogy néhányszor ingyen vegyél fel pénzt, és állam bácsi engedi, hogy a gyerekeidet keresztényi elveknek megfelelően oktassák az iskolában. Már ha szülsz közben három gyereket, és befogod a pofácskádat, de azon nyomban.  Állam bácsi elintézi, hogy legyen neked megfelelő szakszervezet, meg legyen civil társadalom is, amely tüntethet állam bácsi mellett. Ahogy azt is megoldja, hogy ezeket a felvonulásokat a a te pénztárcádból finanszírozzák. Elvégre hozzá kell járulnod a haza védelméhez. ..

Ideje átgondolni a taktikát, mert ha így küzdenek a paternalizmus ellen a civilek, akkor valamit nagyon rosszul csinálnak.

Nézzük mi is a következő?

Hát persze, a seggnyalás művészete... Nem tudom, érdemel-e bővebb kifejtést a dolog, hogy ha végignézünk az egybegyűlteken. Nyilván ezt is rendszere válogatja. Mármint hogy mennyire szükséges tudás ez. Annyit bizonyosan állíthatunk, hogy a NER csúcsra járatta ezt a fajta érvényesülési utat.  Végül is embere válogatja, kinek mennyiért korpás a haja. Mit kell írni ahhoz a miniszterelnök kedvenc lapjában, hogy picit több pénz fusson be a szerkesztőségbe. Mit ér meg egy trafik, egy kis föld, vagy ha hatalmon maradnak mondjuk egy nemzeti italbolt. (Már most cáfolják a hírt, éppen ezért vegyük komolyan)

Szóval a CÖF március 29-én ismét megvédi a hazát. A deklarált cél most a „magyar-magyar kiegyezés”, és a „nemzetépítés”. Tőlem mehet, két feltétellel: 1. Ne kerüljön túl sokba az igazi civileknek. 2. Hanyagoljuk ezt a “civil összefogás” dumát. Túl vagyunk már a hazafias népfronton, meg a Kádár-rendszeren.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.