" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

okt
24

A BKV-val a 4-es metró projekthez kapcsolódó tanácsadásra szerződött cég üzletág-vezetőjének tanú meghallgatásával folytatódott ma a Hagyó-per tárgyalása Kecskeméten - a bíróság a tanácsadói szerződés szükségességét járta körül. 

tuzolto.jpg

A közgazdász végzettségű, egyetemi oktató S. Tamás - aki 2004-ben kezdett dolgozni a cégnél, jelenleg is üzletág-vezető - megerősítette az ügyben már korábban meghallgatott tanúk vallomásait azzal kapcsolatban, hogy komoly hiányosságokat tártak fel a projekt irányításában 2007. elején, amikor az első keretszerződést kötötte velük a BKV. Megítélése szerint jó volt Antal Attila döntése, hogy bevonta őket a projektbe, hiszen nekik ez volt a szakmájuk, profik voltak. Az lett volna felelőtlenség a beruházásért elsősorban felelős vezérigazgató részéről, ha nem hoz be projektmenedzsment céget a beruházás irányítására, mivel "romokban hevert" a 4-es metró beruházás 2007. elején - fejtette ki.

A tanú tűzoltásnak minősítette a munkájuk kezdetét. Elmondta, meglepettek voltak, hogy milyen alapvető problémák vannak a projekt menedzselésével kapcsolatban. Nem volt fővállalkozója a beruházásnak, nem volt egységesen kezelve projekt és nem volt transzparens a működés. Elégtelen volt a DBR Metró Projekt Igazgatóság kapacitása ehhez a beruházáshoz, és ez komoly kompetencia hiánnyal párosult megítélése szerint.  Ezzel kapcsolatban kijelentette: nem csodálkozik azon, hogy háromszor annyi pénzből épül meg a metró, mint ami az eredeti tervekben szerepelt. A tanú elmondása szerint az első kontraktus a közlekedési vállalattal egy keretszerződés volt, meghatározott felső limit összeggel. Ők pontosan számon tartották kollégáik munkavégzését, ez adta az alapját az óradíjas elszámolásnak. Munkatársai feszített ütemben dolgoztak, 2007 márciusától ő is ezen a projekten munkálkodott vezető tanácsadóként.

A BKV-ról a tanú elmondta: a beidegződések, a munkamorál alapján egy szocialista nagyvállalatként működött piacgazdasági körülmények között a közlekedési vállalat, és ez nagyban kihatott a beruházás megvalósítására. Általános meglepetést okozott a bírósági meghallgatáson, amikor kiderült, hogy a tanút a 4-es metró tanácsadói szerződéseivel kapcsolatban már meghallgatták a BRFK gazdaságvédelmi főosztályán 2011-ben, de a tanúkihallgatási jegyzőkönyve nincs a peranyaghoz csatolva. A cég jelenlegi tevékenysége kapcsán ügyvédi kérdésre a tanú elmondta, hogy a paksi atomerőmű fejlesztésére vonatkozó Lévai-projekt kapcsán szerződésben állnak az MVM Zrt.-vel, ahogy a Miniszterelnökség is a megrendelőik közé tartozik más egyéb központi közigazgatási szervhez hasonlóan.

Forrás: Népszava online

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása