" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

máj
6

Ma hallgatja meg az Alkotmánybíróság (Ab) Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét Hagyó Miklós alkotmányjogi panaszával kapcsolatban. Mint ismeretes, a Hagyó-ügy néven elhíresült BKV-pert helyezték át a Kecskeméti Törvényszékre, hogy a döntés ellen jogorvoslati lehetőség nem volt. A meghallgatásról várhatóan kizárják a nyilvánosságot és az ügy többi érintettjét.

A Népszava hétfői számában - és az online kiadásában is - összefoglalta az ügy előzményeit.

Handó Tündét, Szájer József fideszes EP-képviselő feleségét 2011. december 13-án választotta meg az OBH elnökének az Országgyűlés, jogköreit pedig 2012. január 1-e óta gyakorolja. Aznap lépett hatályba az új alkotmány, amely az alaptörvény átmeneti rendelkezéseivel együtt lehetővé teszi, hogy Handó Tünde dönthessen a bíróság kijelölésének kérdésében.

Mint a napilap írta, az új lehetőséget példás gyorsasággal alkalmazták a Hagyó-ügyében. 2012. január 5-én Handó Tünde kinevezte a Fővárosi Törvényszék elnökévé Fazekas Sándort, aki már január 17-én élt az új jogszabályok adta lehetőségével és indítványozta Handó Tündénél, hogy a Hagyó Miklós és 14 társa ellen bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indult büntetőeljárás lefolytatására más bíróságot jelöljenek ki, méghozzá a bíróság "országos átlagot meghaladó" leterheltsége miatt. Handó Tünde pedig át is helyezte az ügyet a Kecskeméti Törvényszékre.

01-o-hando-tunde-mh-colormmm.jpg

A BKV-per vádiratát az iktatópecsét szerint 2012. január 11-én érkeztették a Fővárosi Törvényszéken, ahol Fazekas - kinevezése után mindössze néhány nappal - úgy ítélte meg, hogy az ügyet át kell helyezni, így ezt január 17-én indítványozta Handó Tündénél. Arra hivatkoztak, hogy a Fővárosi Törvényszéken nemcsak a bírók leterheltsége, hanem a súlyos tárgyalóterem-hiány miatt sem lehetséges a tárgyalás lefolytatása. A Népszava írása rámutat, hogy az ügy elköltöztetése nem javított sokat a helyzeten, mert a két bíróság leterheltsége között mindössze 4 százaléknyi volt a különbség. A cikkben az ügy másik gyenge pontjaként említik, hogy a "leterheltség bejelentése előtti napon" a Fővárosi Törvényszék az egyik kapcsolódó ügyben első fokon kimondta Hagyó ártatlanságát. Ezután döntöttek az ügy Kecskemétre helyezéséről, ahol korábban Zuschlag János ügyében a közvélemény szerint is rendkívül - sokak szerint aránytalanul - súlyos ítélet született.

Szabadságjogi aggályok

A napilap emlékeztet, hogy a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) rendkívül aggályosnakés a tisztességes eljárás követelményével összeegyeztethetetlennek tartotta ezt a szabályozást, amely lehetővé tette, hogy az OBH elnöke a törvény szerint illetékestől eltérő bíróságot jelöljön ki az eljárás lefolytatására, és felszólította Handót, hogy az ilyen kijelölésre irányuló kérelmeknek a továbbiakban ne adjon helyt. Egy, a problémát boncolgató tanulmány azt is részletesen bemutatta, hogy milyen alkotmányos alapjogok sérültek az eljárás során - írják.

2012 márciusában éppen a Népszava derítette ki azt is, hogy Handón kívül újabb fideszes politikus rokona dolgozik a per levezénylésén. Sárközi Szabolcsról, a Kecskeméti Törvényszék szóvivőjéről van szó, akinek az édesapja helyi fideszes politikus. Sárközi volt az, aki kecskeméti sajtótájékoztatóján megnyugtatta a közvéleményt, hogy az ügyet politikai elfogultságtól mentesen fogják tárgyalni. Kádár András, Bánáti János, Bárándy Péter és további ügyvédek 2012. április 20-án fordultak az Ab-hoz panaszukkal, amelyben azt kifogásolták, hogy az OBH vezetője jogorvoslat biztosítása nélkül jelölt ki bíróságot az ügy tárgyalására.

Handó Tünde nyilatkozatai

Az alkotmányos kalandozás több pontján megszólalt maga Handó Tünde is, hogy védje a mundér becsületét - olvasható a cikkben. Szájer József felesége az ő hatásköreit érintő kritikákra úgy reagált, hogy "ha a nagymamámnak kereke lenne, akkor villamos lenne". Elsősorban azokat az igazgatási hatásköreit kérdőjelezték meg, amelyek a bírák kinevezésére és az ügyek áthelyezésére vonatkoznak, illetve pozíciója bebetonozottságát és a bíróságok költségvetésére gyakorolt befolyását firtatták. Mindezt abban a kontextusban, hogy mi van akkor, ha olyan személy ül az elnöki székben, aki politikailag befolyásolható. "A legfelső bírói fórumnak világítótoronyként kell működnie egy nemzet életében. A szakmai és a szervezeti funkciók szétválasztásával lehetővé vált, hogy én, mint a hivatal vezetője, biztosítsam a világítótoronyhoz a folyamatos áramszolgáltatást, a kellő létszámú őrszemélyzetet, az állagmegőrzést; az ítélkezés színvonala, illetve a jogegység felett pedig szakmai vezető őrködjön" - definiálta megbízatását egy interjúban.

Cikk forrása: http://www.stop.hu/belfold/hagyot-erdeklik-hando-valaszai-de-o-sem-lehet-ott-a-meghallgatason/1141282/

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása