" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

sze
6

Nem követett el bűncselekményt Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes azzal, hogy két munkatársát megbízási szerződéssel foglalkoztatta a városháza, mondta ki a nyomozást megszüntető határozatában a rendőrség. Az ügy dokumentumait a hagyomiklos.com oldalon…

sze
4

Hagyó Miklós előzetes letartóztatásának elrendelését a sűrűn emlegetett, a szökésveszélyt alátámasztó - nem létező - adat mellett a Fővárosi Főügyészség Kiemelt és Gazdasági Ügyek Osztályának 2010. május 17. napján kelt indítványában azzal indokolták, hogy ha nem…

sze
3

Hagyó Miklós egykori szocialista politikus ellen kilenc hónapon keresztül tartó előzetes letartóztatása idején alaptalanul vádat emeltek magánokirat-hamisítás miatt, majd hónapokkal később jogerősen felmentették. Az ügyészség azt a prekoncepcióját akarta tényekkel…