" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

aug
23

Amint arról már korábban is beszámoltunk Hagyó Miklóst előzetes letartóztatása alatt újabb, a „börtönben elkövetett” bűncselekménnyel vádolták meg. Akkori élettársát bízta meg ugyanis jogi képviseletével, a vád szerint azért, hogy kötetlenebb körülmények között…

aug
22

Pető György az egyik nagy nyertese a BKV-ügyként emlegetett eljárásnak. Az egykor a belső politikai elhárítást, a III/II-es ügyosztályt is megjárt egykori rendőr 2002 és 2006 között Óbuda szocialista alpolgármestere volt. Ebben az időben Tarlós Istvánnak hívták még a…

aug
21

2010. május 17-én arra hivatkozva rendelték el Hagyó Miklós előzetes letartóztatásba helyezését, hogy „a nyomozás során adat merült fel arra nézve, hogy Hagyó a büntetőjogi felelősségre vonás elől külföldre kíván távozni”. A bíróságok a szökésveszély…