" Az idő igaz, S eldönti, ami nem az. " - Petőfi Sándor
Az ügy dokumentumaiért látogassa meg a www.hagyomiklos.com-ot!

aug
17

Bár a Fidesz pécsi vezetése február óta hallgat arról, hogyan került egy részben önkormányzati tulajdonú cég élére a BKV-ügy koronatanúja, most felszállt a fehér füst, mert a várossal perben álló vállalkozó közzétette a Balogh alkalmazását megelőző levelezést a…

aug
16

A 2010 elején megjelent sajtóhírek fényében, - főleg miután Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója nyilatkozatturnéba kezdett, s ennek köszönhetően a BKV-ügy Hagyó-üggyé avanzsált -, Hagyó tudhatta, hogy előbb-utóbb büntetőeljárás alá fogják vonni. A…

aug
14

Hagyó Miklós esetében sem a szökés, elrejtőzés lehetősége, sem pedig az eljárás meghiúsításának veszélye nem állt fent, ezért kilenc hónapon keresztül tartó fogva tartása - függetlenül attól, hogy őt milyen jellegű és súlyú cselekményekkel gyanúsítják, és hogy…

aug
13

Mint korábban említettük, míg Hagyó Miklós és a BKV-ügy több gyanúsítottja előzetes letartóztatásban ült, addig más szereplők kedvező helyzetbe kerültek. Többek között Pető György, Óbuda korábbi szocialista alpolgármestere is, aki köztudottan Hagyó politikai riválisa…